Szótolvajlás - a magam módján

Ezt a bejegyzést muszáj megírnom. Ágoston Hugó az Új Magyar Szótól 2 oldalt tervez Csiki Laci emlékére a hét végi Színkép mellékletbe. Megtisztel azzal, hogy a költőről szóló baráti soraimból – a blogból – valamennyit átment az összeállításba. A karosszékes képpel együtt, természetesen.

 A telefonhívásnak másik lépcsője is volt: Hugó megkért, hogy az összeállításhoz válogassak reprezentatív Csiki-verseket is. Ilyen helyzetben mindig az ösztöneimre hagyatkoztam. Szinte borítékoltam volna, hogy a Forrás-kötetén kívül nem találom meg a többi verseskönyvét. Pedig van egy pár. És a könyvtáramat is nemrég rendeztem el. Igaz, hogy át is rendeztem. Teljes a káosz a fejemben. Aztán eszembe jutott az internetes antológiánk, amit Andrassew Ivánnal gyűjtögettünk, lássuk, mire megyünk vele.

Láss csodát: megborzongok, mennyire jó, ütős versek vannak ott, pedig azokat csak második kötetéből, a 72-ben megjelent Kellékek-ből válogattam. Igen, ezekből föltétlenül átemelünk az emlékoldalra. És itt van egy ezredfordulós verse is, amikor kislányunokája megszületett, az Új Forrás jóvoltából. A bevezető sorok A szótolvaj című 2003-as verseskönyvének ajánlásából valók – mintha csak koszorújához fogalmazta volna a hetyke szavakat.

Ezt küldöm el a hétvégi összeállításba. Tulajdonképpen én is amolyan szótolvaj voltam. Összelopkodtam Lacitól, ami megtetszett. Ki tudja, milyen szemmel nézte volna ezt az emlékező buzgólkodást. Nem tudom, miért hiszem azt, hogy onnan felülről ostobán nevetségesek vagyunk. És ezt ő már több napja nagyon jól tudja.

Mindegy... Ha megfelel, jó, ha nem, itt még mindig jó helyen van.

*

CSIKI LÁSZLÓ verseiből

... Átnéztem tegnap a ruhatáramat. Nincs divatos fekete ingem. Nincs közérdekű mondanivalóm. Én mindig fontos ügyről beszélek: magamról. Olcsó ingben járok, kitaposott cipőben, a többiekkel együtt, egy helyen szidom a szidnivalókat, nem bánom a bánnivalókat, és otthon, egyedül elsiratom a véleményemet. Attól meg végképp nem leszek jobb költő, ha beszélek róla. Legfeljebb, ha nem írok verseket. Úgy lehetek még ígéret, és lesz, aki bánja, lesz, aki szid, lesz, aki gyászol. Átéreznek viszont valamit a tompaságon. Az jó lesz nekik és közérdekű. Csók. (Mert milyen költő vagyok én?)

 Határ

Nyílt mezőben az a vonal, az a hosszú heg a homlokon -

attól kezdve vagyok magammal csupán csak távoli rokon,

de visszajárok ahhoz a kései kamaszhoz ott,

ki menlevelet nem kért és végképp nem kapott,

a megszokott bajt viszont bírja boldogan,

dolgozik, vodkázik, két gyereke fogan.

 

Nem hazudik, csak tűr, nem válaszol, csak kérdez,

nem sokat tud, de hiszi, az egy életre elég lesz,

nem bolyong, helyt ül, nem ismer más vidéket,

nem csábítja át hozzám semmilyen ígéret,

nem vigyáz magára, nem is fél, de hallgat,

úgy tudja, megmarad mindig fiatalnak.

 

Vénülök magamnak én itt, homálylón látom,

kacagva üzen át másom tizenhét éven, határon,

és agyonlőni nincs erőm, fegyverem.

Jól állna pedig neki, hogy poros köveken

a piros vére hősen, ismerősen elcsorog,

és ölben viszik haza bátor asszonyok.

 

Nem békülök veled, mert emlékszem rád, kölök,

helyettem játszod, hogy az ifjúság  holtában örök,

nélkülem vagy, s én nélküled, egyedül élek,

szövetségben sem sikerült a kölcsönös merénylet.

Ne szólj, mert felkacagnék, de mégse hallgass,

maradj magadnak, maradj forradalmas.

 

Vers

 

A fát a versben mindenki érti,

s ha ríme is van, bár sivár,

mint keresztútnál, a rímkeresztben,

szemekben összeáll a táj.

 

Összefut már a tej, a nyál, a nyáj,

összeér vér, a száj s ide

kötődik százados szállal ezer

szabadon kódorgó ige.

 

Ritmusra jár az óra s a medve,

forog e kerge-körbe-tánc -

Van kenyér és rím a boldogságra,

ha csábít illat-asszonánc.

 

És a vers ma asszonyom helyén ül,

s a vers a lakályos hiány -

Egy idő- vagy versszakban tenyérből

fogunk olvasni már.

 

Kórház

 

Itt magunk vagyunk,

se szeretők, se italok, se elvek,

csak szeretők, italok, elvek utáni vágy.

És semmi romantika:

nem menekülünk meg már a gyógyulástól.

 

A hajak őszek, ha őszek,

a barnának barnának kell lenni,

ki sovány, csak 54 kiló,

és nem érv semmilyen filozófia.

 

Mégis szeretnék látni végül valakit

akit megváltott a haláltól

egy mosoly.

a felemelt kezek,

vagy az árulás -

valami emberi.

 

Az Angyal-lány

Annának

 

 

Mikor egy kis leánynak

kislánya születik,

az angyalok boldogan

az ördögöt verik -

mindannyiuknak istenek

a földi szüleik.

 

Csak most egy folttal épp

tisztább lett az ég,

csak most az örömnek

sincs helye elég  -

csak most egy emberrel

odább a messzi vég.

 

A szeme, a szája, az orra,

a lábujjai mind

fölragyognak annak

egy törvény szerint -

az tündököl bent végre,

ami odakint.

 

Fájó, mégis jó világ ez

ettől az új leánytól,

szakad a tündéri,

a zsigeri zápor -

emberszaga

újra elvarázsol.

 

Tudod már, amit érzel,

mert mától a tiéd,

csak most az örömnek

sincs helye elég,

csak most egy folttal

tisztább lett az ég.

Illusztráció: a költő a hetvenes években (A Hét archívumából)