2008. november 12., szerda

Ezer lapnál fényesebben (2.)


Folytatom a tegnap elkezdett, az RMSZ ezredik lapszámának ünnepi kiadásába szerkesztett dokumentumösszeállítás közlését, 1991 februárjától 1991 júliusáig.

1000 számból szemelgettünk
Újrakezdeni az életet?

2.

ÖSSZEAKAD A BAJUSZUNK... • ...Bogdan Baltazár kormányszóvivővel, amennyiben nem hagy föl lapunk oktalan és minden alapot nélkülöző fitymálásával. A miniszterelnöki levél lefordítására adott „baráti" tanácsát kézen-közön lenyeltük volna, ha ugyanaznap este a televízió többmilliós nyilvánossága előtt meg nem vádolja Gyarmath Jánost, hogy az RMSZ hasábjain „Boldizsárt" csinált őbelőle. Lázasan böngésztük újra az utolsó hetek lapszámait, s bár Baltazar úr fontosságán felül, gyakori szereplője volt közleményeinknek, cikkeinknek, kivétel nélkül mindenütt becsületes nevén emlegettük. Hogy aztán kiderüljön: a keresztapák nem mi voltunk, hanem egy laptársunk. Hogy melyik, azt Bogdan Baltazar úrra bízzuk szóvá tenni, mi csak annyit kérünk tőle, hogy kövesse meg az RMSZ-t, ugyancsak a tévé főműsora nyilvánossága előtt. Igaz, a többségi közönség nem sokat tud rólunk, de ha már így áll a helyzet, miért épp a rágalmat tudja meg? Különben sejtjük, hogy jogos elvárásunkból úgy sem lesz semmi; mert kormánytisztviselőink általában nem szeretik bevallani tévedésüket. Viszont már az is jólesik nekünk, hogy mindezt papírrá vethettük. (RMSZ, 1991. február 16—17.)

A VONATVESZTEGELÉS OKA: ELEM-HIÁNY * ... Nagybánya előtt pár kilométerrel megállt a vonat egy kisállomáson. Vacogott a fogunk, úgy fáztunk... Vártuk a meghitt családi viszontlátást, de a vonat megmakacsolta magát. Nem indult tovább. Teltek a percek. Sípszó, füttykoncert, mi pedig rendületlenül álltunk és álltunk. Kint vaksötét volt, nem tudni, mi történt. Egyszer csak belép a fülkébe a jegykezelő. Elemlámpát keres. A sajátjában kimerült az elem. És nem tudja jelezni a mozdonyvezetőnek, hogy indulhatunk. Ugyan már! Kinek van mostanság elemlámpája? Emberünk végigrohanja a szerelvényt, személyesen közli a mozdonyvezetővel, hogy indulhat a vonat. Több mint 10 perces késéssel indulunk ki az állomásról, ahol rendszerint 2—3 ember szokott fel- vagy leszállni. A történet kabaréba illene, ha nem kellene a hideget, sötétséget, időt, koszt is busásan megfizetni. (Toók Katalin, Beszterce, 1991. február 25.)

Belügyminiszterünk nemrég szűkszavúan egy leleplezett merénylet veszélyeit hozta szóba. A Tineretul liber riportere szerint a baneasai Aviatorilor vendéglő illemhelyén talált átható szagú port tartalmazó tubusokról kiderült: fogarasi gyártmányú robbanószert tartalmaznak, de nem voltak „bombakész" állapotban. S ennek ellenére, fő az éberség: egy bukaresti öregasszony a villamosmegállóban gyanúsan ledugaszolt, sárga folyadékkal telt üveget talált. Dobogó szívvel vitte a rendőrségre. Az üvegre ragasztott céduláról és a folyadék vegyelemzéséből kiderült: a „bombát" egy katona hagyta el, aki helikopterolajat vitt vegyelemzésre egy laboratóriumba.... (Távirati stílusban, 1991. február 27.)

Kormányhatározat értelmében országunkban a minimális bruttó fizetés havi 3150 lej (természetesen 170 ledolgozott óra után). Ez azt jelenti, hogy a legalacsonyabb órabér 18,55 lej... (Távirati stílusban, 1991. február 28.)

Kökényesd (Szatmár megye) lakossága, minekután kétnyelvű helységnévtábláját többízben megrongálták, acélbetűkkel forrasztotta fémlemezre: Porumbesti —Kökényesd. A kiálló acélbetűk — bárhogyan mázolnák is le őket — jól olvashatók, maradnak... (Gál Éva Emese, 1991. március 5.) 

Törökországba tartó turistáink kedvenc csempészáruja a gázálarc lett, aminek nagy keletje van Isztambulban. Vajon honnan szerzik be a lefüleltek? (Távirati stílusban, 1991. március 5.)

„MIÉRT NEM MENNEK EL A MAGYAROK?" •  — kérdezte tőlem nemrég egy „kollégám". (Felesleges politikai hovatartozásról megemlékezni ) — Miért nem mennek el úgy, csendesen, mint a németek, miért kell ekkora tam-tamot verniük mindenből? — Nem válaszoltam neki. Miért is? Utólag meg mertem kérdezni egy rendesebb, normálisabb párttársát: a magyarországi románok vagy a besszarábiaiak miért nem jönnek ide, Nagyromániába? Felháborodva és elképedve válaszolt: „Hogy. hagyják ott - földjeiket, házaikat, szülőhazájukat?" Látják, ezért nem megyünk el mi sem innen. (Kún József, Kolozsvár, 1991. március 7.)

Hogy szikrázó fényével belopakodott, közöttünk jár az új kikelet... A tömbház előtt népes gyermeksereg rohangál, helytelenkedik sötétedésig, román és magyar nyelven üvöltöznek, rikoltoznak, ahogy a tizenévesektől kitelik. Közösen és együtt— talán egy életen át? Merem remélni, ők úgy érzik, hogy itt a tavasz. Hogy verőfénybeh úszik Marosvásárhely. (Kiss Zsuzsa, 1991. március 7.)

A besztercei görög katolikusok — az ortodox egyház képviselőivel való többszöri eredménytelen egyezkedés után (annak idején a görög katolikus templomot ortodox templommá alakították) — ez év elejétől ideiglenesen az evangélikus (szász) templomba kaptak bebocsátást szertatásaik lebonyolítására. (Guther M. Ilona 1991. március 9—10.)

A legendás hírű Intim vendéglő, a kolozsvári nők kizárólagos felségterülete, ahová a szerencsétlen férfiembert csak az ajtóig engedték, megszűnt... A vendéglőt a vezetőség megnyitotta a férfiak előtt is, ami a nők óriási felháborodását eredményezte. (Román János, 1991. március 12.)

Szédületes érdeklődés közepette zajlott le március 17-én, vasárnap délelőtt a kolozsvári állami magyar színház emeleti előcsarnokában a helyi RMDSZ képzőművészeti csoportjának eladással egybekötött kiállítása, melynek anyagát hazánk magyar képzőművészei adományozták. Az aukción befolyt összeget az RMDSZ kulturális alapjának létrehozására fordítják. (Román János, 1991. március 20.)

Ezúton hozzuk olvasóink tudomására: akinek szüksége van a földtörvény és alkalmazási rendszabályainak román és magyar nyelvű teljes szövegére, amit lapunk a Tulipán kft. megrendelésére hozott ki, szerkesztőségünkben korlátozott mennyiségben megrendelhető az illető melléklet. Ára 25 lej+10 lej (posta és kezelési költség) ... (1991. március 22.)

Tőkés László püspök levelében kérte a parlament két háza elnökeitől, hassanak oda, hogy 30 nappal hosszabbítsák meg a földigénylések határidejét. Mi már jeleztük csütörtökön, hogy eldőlt a kérdés: 15 nap lett a haladék. És a Front javaslatára ... (Távirati stílusban, 1991. március 23—24.)

Ítéletet mondták a volt Politikai Végrehajtó Bizottság egykori tagjai perében. Ki keveset kapott, ki még kevesebbet... Mindenesetre, ilyen ítéletek mellett a vásárhelyi Iancu szobor alatt randalírozók bírái megszégyellhetnék magukat! (Távirati stílusban. 1991. március 27.)

Egy teleormani földműves 30 évvel ezelőtt, nehogy a kollektív gazdaság kezére jusson, alkatrészenként védőzsírral bekenve, elásta Lanz-Buldog márkájú traktorát a kertben. Most meg kiásta, s bizakodva várja a földosztást. (1991. március 30—31.)

Tudom, tudjuk, az ember nem ostoba: felemelkedés, javulás csakis munka árán lehetséges. De a jelek, amik április utáni létünkre utalnak, ezt nemigen látszanak igazolni. S akkor hogyan? Higgyünk még egyszer vakon, naivul, sorsunkba beletörődve? Mondjuk tovább is gyermekeinknek, hogy fő a becsület, a tisztesség, az emberség? Aki eddig is ezt mondta, mire jutott? Mindannyian benne vagyunk a csapdában, s félő, hogy csak egymás vállára taposva, egyik a másikát a sárba nyomva, aki bírja-marja tudunk majd egyénenként — esetleg! — kievickélni belőle. (Cseke Gábor, 1991. április 2.)

A kolozsvári Nu kérdéseire válaszolva Tőkés László püspök elismerte: tulajdonképpen kissé többet beszél a kelleténél; s annyi megnyilatkozása van, hogy azt lehet hinni: propagandát folytat. De nem ő kezdeményezi ezeket, nem tehet róla, mert állandóan kérdésekkel bombázzák. „Ez az én sorsom, s nagyon sokszor bánt, mert kevesebbet kellene beszélnem és felkészültebben, megfontoltabban!" (Távirati stílusban, 1991. április 3.)

HAZAZSUPPOLTÁK AUSZTRIÁBÓL • „Úgyis elmegyek" • „ ... Sofőrnek, katonának, idegenlégiósnak — semmitől nem félek. Ceausescu alatt be voltunk zárva, nem láttuk, csak sejtettük, hogyan élnek külföldön. De most látjuk: bármerre a szomszédainknál mindenütt jobb. Még a magyaroknál is jobb. Pedig mennyit szidjuk őket. Én nem tudok magyarul, nem is tudtam róluk bakaság előtt sem. Akkor elmenni sem akartam, most igen. Mert hazudnak nekünk, mert nincs változás ..."  (Bodó Barna, 1991. április 5.)

Felelőtlen vagy céltudatos eset   történt nemrég Kolozsváron: közel 3 ezer kg 1975—1989-es időszakot fedező dokumentumot semmisítettek meg a volt municípiumi pártbizottság irattárából. Az állami levéltár kolozsvári intézete az ügyet jelentette az ügyészségnek és a törvény értelmében ítélkeznek majd a bűnösök felett. (Távirati stílusban, 1991. április 10.) 

MÁZOLJÁK A FRONTOT • Az utóbbi időben láthatatlan lomtalanító brigádok járják Szatmár utcáit és sorra lemázolják-kaparják az ilyen feliratokat, mint PCR=FSN vagy Jos Frontul! s persze azokat, melyek államelnökünket... szóval, nem dicsérik! A dolog azért is fölötte izgalmas, mert más témájú feliratokkal — mind például a Victoria mozi falán virító Le a diszkópatkányokkal! — a kutya se törődik. Rossz nyelvek szerint a kormánypárt nem bír el két olyan terhet, mint az áremelés és a malackodó feliratok. (Sike Lajos, 1991. április 11.)

ÉLETBŰVÉSZ • Jó kiállású, harmincas fiatalember. Sötétkék zakó, világoskék ing. Porcelánnadrág. Piros nyakkendő. Jólfésült. STAS-frizura. Diplomatatáska. Mindig sietős léptekkel halad át a város főutcáján. Fontos dolga lehet. Úgy hozzátartozik a városközponthoz, mint a park fái és rózsabokrai. Mintha időtlen idők óta mást se tenne, mint rugalmas léptekkel, diplomatatáskáját elegánsan lóbálva sietne valamilyen szerfölött fontos gyűlésre. Mert ő nem bárki, ő az elvtárs-úr. A forradalom— mert hát mi más tehette volna — varázsütésre megváltoztatta ismerősünket. Farmeregyüttes. Sportcipő. Magabiztosan ráérős lezser-ség. De nem túl sokáig. Ma újra szembejön velem. Sötétkék zakó. Sötétkék nyakkendő. Porcelánnadrág. Diplomatatáska. Magabiztos. Nyugodt léptekkel vonul végig a városközponton. Fontos értekezletre siet. Ő mindannyiunk ismerőse, az örökösen vezetésre elhivatott. Nélküle még a föld se forog, ő az; úr-elvtárs. (Márton Mária, Marosvásárhely, 1991. április 11.)

Az április elsejét követő áremelések egyik „legszebb" példája a 44 lejes csont, amire ennyi pénzért már a kutya se néz. (Barabás Zoltán, 1991. április 12.)

Immár több faluban folyt a vér a földméréstvita okán Szatmár megyében. Legutóbb Pusztadarócon 4 embert késeltek meg a veszekedés hevében, rokonok voltak. Nevüket csak azért nem írjuk ki, hátha kibékülnek, miután a kórházból hazatérnek. (Sike Lajos, 1991. április 16.)

Hajnalig tartó, jó hangulatú bállal búcsúzott a külföldi vendégszereplésre induló népi együttesétől Sepsiszentgyörgy (s talán az egész megye) cigány lakossága. (Flóra Gábor, 1991. április 21.)

Hétköznapjaink felett gyülekező sötét fellegek alól ki ne vágyódna el, akár rövid időre, egy tisztább égbolt alá? Félálomban gyakran látom Budapestet. De mindaddig kínos-kényszeredetten felébresztem magam, amíg számomra — pénz, könny vagy ima árán — nem juthat hely „a rakodópart alsó kövén"... (Kiss Zsuzsa, 1991. április 20—21.)

A nagybányai Horea úti temetőben az utóbbi időben elszaporodtak a viráglopások: a ma letett koszorúk virágai másnapra már — így tartja a fáma — valamelyik szomszédos koszorúkészítő műhelyben várnak sorukra, hogy újabb koszorút díszítsenek. (Farkas E. Zoltán, 1991. május 1.)

Püspök úr, ön mindeddig a kishitűséget legyőző  belső  szilárdsággal  bizonyította: sohasem „végveszély" van, hanem elbátortalanodott, tehetetlen, Istentől elrugaszkodott emberek, akik a hittel együtt hajlamosak elveszíteni a cselekvő életerőt. Pásztori minőségében sohasem láttam talajt vesztettnek, reménytelennek. Egri előadásán — merem remélni — az ember beszélt, s nem az, aki igazi hivatását és egész életpéldáját tekintve: Igehirdető. Erre a hivatásra kérem továbbra is Isten áldását, a kitartáshoz szükséges erőt. (Gyímesi Cs. Éva, 1991. május 3.)

A ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ VEZETŐSÉGÉNEK • Az immár hónapok óta ismert tény, jelesen, hogy ebben az évben az úgynevezett Szabad Sajtó Kiadó egyetlen alkalommal folyósította havi béremet, azaz május 3-ig mindössze egyszer kaptam fizetést, arra kényszerít, hogy az RMSZ. vezetősége és szakszervezeti lídere tudomására hozzam: 1) 1991. május 6-tól 10-ig figyelmeztető sztrájkot tartok; 2) amennyiben a jövő hét végéig nem rendeződik a fizetésem átutalása a számlámra, úgy abban az esetben 1991. május 13-tól sztrájkba lépek és bírósági megkeresést indítok legelemibb jogom törvényes érvényesítéséért. Ezzel egyidőben széles visszhangot keltő akciót indítok e példátlan eset kapcsán, hiszen többszöri figyelmeztetés és kérelem ellenére sem orvosolták ügyemet. (Fejér László, az RMSZ Szilágy megyei tudósítója, 1991. május 4—5.)

Gyorsan telik az idő, repülnek a hónapok, mondjuk, írjuk, hogy Nyugat felé igyekszünk, de mintha a vonat éppen ellenkező irányba menne, én pedig még mindig várom, hogy mikor kezdünk neki komolyan, keményen dolgozni. Mert most már lehetne, főállásban is, másodállásban is, vállalkozni is lehet, föld is került, ha mindezekkel vannak is még gondok. A munkáról, az igaziról, az értékteremtőről azonban kevés szó esik, s helyette mást csinálunk, például várjuk a pénteket, az öt napra zsugorodott munkahét végét, hogy ismét és ismét átruccanjunk a szomszédba, ezzel-azzal, amit éppen, főleg munkaidőben, be tudtunk szerezni. (Deák Levente, 1991. május 7.)

EGY FILMES HALÁLÁRA • Neve jóformán egyet jelentett a romániai magyar televíziózással. És most már soha többé nem kerül fel a főcímlistára. Egyet jelentett a hazai tévével is, hiszen már 1957-től, a kezdet kezdetétől egyengette az új műfaj útját. Utolsó nagy filmje a Teleki tékáról készült... Öllerer József 1991. április 30-án rövid és kíméletlen szenvedés után egy budapesti kórházban elhunyt. Fenyők, szellőrózsák, folyók, hajnalok és alkonyatok, őrizzétek nyugalmát, emlékezzetek vörös bajuszára, kemény mosolyára, szemérmes hűségére a szülővároshoz. (Sebestyén Mihály, 1991. május 9.)

Jövő héttől tilos az alkoholfogyasztás Brassó megye utcáiban, parkjaiban, a köztereken és a közlekedési eszközökön. (Büntetés 300—500 lej). De berúgni még a kocsmában sem lesz érdemes, mert a (hazafelé) lődörgésért 2000 lejt is elkérhet egy rendőrtiszt vagy más, erre felhatalmazott személy (polgármester is). Ez az 53. főispáni rendelet, és érdeklődéssel várjuk az eredményt. (Demeter J. Ildikó, 1991. május 10.)

Szerintem ízlésficama van annak, aki megveszi, de tudom, hogy „de gustibus non est disputandum". Voltak, akik kiadtak 1380 lejt a csíkszeredai Központi áruházban egy ,,lakkcipőért". A gond csak a vásárlás után jelentkezett, amikor kiderült, hogy a jópofa cipők egyszeri használatra készültek, halottak számára. Demokrácia szülte vicckereskedőink pedig — akár az utcai árusok — az árult bóvliért garanciát nem vállalnak. Lehet, valakinek sikerült megszednie magát ezen a ,,bombaüzleten" (Ha nem, akkor végleg nem értem ...) De az ilyen bomba jobb helyeken robbanni szokott. (Birtók József, 1991. május 16.)

Egy kg eper ára ezer lej. Valami szédületes! Ha utánajár az ember, rájön, hogy egy kilóban 30 szem eper van. Tehát egy eperszem valamivel több, mint 33 lej, ami 3 liter tej árának felel meg. Két szem eper másfél kiló cukor, 25 szem eper egy pár cipő árával egyenlő, ezer szem árából egy színes tévét, tízezer szemből Oltcit-et, húszezerből már egy lakrészt lehet vásárolni. A képlet nagyon egyszerű, és levonható a következtetés. Egyetlen lehetőségünk megszabadulni az infláció „vaskarmaiból" és az elkövetkezendő szegénységtől, az az epertermesztés. Éljen a sokat ígérő eper országa! (Román János, 1991. május 16.)

Viharos fogadtatásban részesítették Petre Román kormányfőt az egykori Augusztus 23 (ma Faur névre hallgató) vállalatban. A vezetőséggel lefolytatott tárgyalása után munkások népes tömege várt a miniszterelnökre, s „barátságosan" lehurrogták, szóhoz sem hagyták jutni. Sajnos, ettől még nem gyarapszik a fővárosi nagyvállalatban a munkahelyek száma. (Távirati stílusban, 1991. május 18—19.)

Kemény munkát végeztek a tavaly az erdődi emlékmű máig ismerétlen meggyalázói: alaposan beleizzadhattak, amíg oly mély árkokat sikerült vésniük a márványba, hogy Petőfi Sándor neve olvashatatlan legyen ... Hogy nem fáradtak bele a gyűlöletbe? A három darabba tört márvány lapot a Szatmárnémeti városi RMDSZ összeragasztotta, s fogadószobája falára helyezte, örök tanúságként... Mint korábban hírül adtuk, az emlékművet az RMDSZ helyreállította, s mindannyian reméljük, az új márvány tábla soha nem fog megcsúfolva a székház falára kerülni. (Gál Éva Emese, 1991. május 18— 19.)

ÚJRARAJZOLTAM A FEJLÉCET • A múlt évben meghirdetett fejléc-pályázaton nem vettem részt, mert nem voltam képes elfogadni kedves újságom megváltozó arculatát. Az újítás szükségét nem tagadom, de csak a hagyomány károsítása nélkül. Régebbi külföldi lapok fejlécein ritkán változtatnak, esetleg csak tökéletesítik a formát. Ezt tettem én is az RMSZ mostani fejlécének betű-szabálytalanságait kiigazítva. Újrarajzoltam a fejlécet, az anyagi térítés igénye nélkül. (Portik Sándor, Gyergyószentmiklós, 1991. május 22.)

A Nagysomkútra, a Szilágyi Domokos emlékünnepségre tervezett utazás — melyet a (Szilágy) megyei RMDSZ egy héttel korábban hirdetett — elmaradt, mert a megye területéről mindössze hárman jelentkeztek, noha csak magyar szakos tanárokból összeállna egy autóbusznyi utazóközönség. (Fejér László, 1991. május  22.)

Május 21-én Beszterce vendége volt Ion Iliescu elnök, aki Marosvásárhelyről jövet az éjszakát Ceausescu volt vadászlakában, a Feketehegyen töltötte. Az ide vezető utakat az elnök ott-tartózkodása idején lezárták... (Guther M. Ilona, 1991. május 23.)

MAGÁVAL IMPREUNA — SOHA! • Nevéből és pocsék-silány román kiejtéséből ítélve a péntek esti szétfolyt arcú, riadt szemű tévé-szónok magyar nemzetiségű román volt. Csodálkoztam is, hogy egy magunkfajta miként kapott több mint félórás műsoridőt ebben a nagy energia-penúriában. De hát az RMDSZ-kongresszus ellensúlyozásáért, lám, mit meg nem tesz a szabad RTV és a bányabéka szintjére leereszkedő szervilis csatlós. Egyébként nem magunkfajta volt, hanem személyesen és teljes életnagyságában az odújából előbújt Victor Hajdú. Ez persze nem fontos, mert szerintem az ilyen „bácsiknak" nincs is nevük ... Még hogy lépjünk be az Együtt nevű gittegyletébe és fizessünk tagsági díjat! Naná, hogy kell neki is és b. nejének is egy kis pénz! Ha nem mondta volna, hogy kulturális szervezetében minden román, nemzetiségre való tekintet nélkül beléphet, talán meggondolom és jó pénzért magam is beiratkozom. De nem tartozom a „minden román" közé, én egyszerűen csak magyar vagyok... Magával Együtt tehát — soha!...  (Kiss Zsuzsa, 1991. május 28.)

Délutánonként tehenek, lovak, kecskék legelésznek paradicsomba illő nyugalommal a nagyváradi Olaszi temetőben, a Bunyitay ligetben, a Gomba vendéglő feljárójánál. Nyilvánvaló, hogy az akkori „újkori módinak" csak egyféle magyarázata lehet: a város vezetői állatbarátok, de hogy ennyire ... ? (Barabás Zoltán, 1991. május 29.)

RMDSZ-KÓRUS alakult Szatmárnémetiben. A vegyeskar — melybe még várnak tagokat — minden csütörtökön este próbál a szervezet székházában. Mikor köszöntjük az új kórust, egyben kifejezzük reményünket, hogy a tagok az együtt-éneklés mellett megtartják saját hangjukat is. (Sike Lajos, 1991. június 1—2.)

A bukaresti repülőtéren történt az RMDSZ-kongresszus előestéjén. A Marosvásárhelyre induló gépben — mások társaságában — együtt utazott Virgil Magureanu, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója (meg kísérete) az RMDSZ-szenátorok egy csoportjával. Radu Ceontea később érkezvén, fölmérte a „helyzetet" és némi malíciával odaszólt a Hírszerző Szolgálat vezetőjének: — Vezérigazgató Úr, itt meg kell tanulni magyarul! (Béres Katalin, 1991. június 4.)

KÖSZÖNJÜK, ILLYÉS KINGA MŰVÉSZNŐ • Köszönjük azt a kétórás   csodát,  amiben  részesítetted  Maroshévíz lakosságának egy részét. Megmutattad még egyszer a nyelv, a művészet mindent elsöprő erejét. E két óra alatt felemeltél az egekig, hogy a következő percben visszarántsál földközelbe, elmondva az évtizedek óta visszafojtott szavainkat, sikolyainkat. Felébresztetted sokunk szunnyadó lelkiismeretét, nemzeti hitét, erőt adtál elcsigázottságunkban és példát mutattál kitartásoddal. Szükségünk van rád ... rátok. Igaza volt Rokaly tanár úrnak: egy szentmisében részesítettél — meggyóntattál, megáldoztattál, és talán fel is oldoztál. (Neiszer Mária, Maroshévíz, 1991. június 5.)

S ekkor ismét eszembe jutott, hogy a helyükre kellene tennünk a dolgokat. Tehát nem azért nem varrják fel a ruhagyártók a nadrág hajtókáját, hogy könnyebb legyen a retusálás, hanem mert nincs koptató. Ma koptató nincs, holnap bélés, aztán szövet. Azután következhet, hogy ruha helyett bont kapok és kezdődhet a nudizmus. Fügefalevél helyett jól besamponozott hajjal. Fárasztó sétám végső tanulságát is sikerült leszűrnöm. Nálunk nincs mód politikai, gazdasági, társadalmi dolgok helyretételére. Hisz nem lehet a helyére tenni azt, ami nincs. (Juhász Zoltán, 1991. június 6.)

A századik esküvő mindig májusban, a kétszázadik augusztusban, végül a háromszázadik decemberben zajlik — mondják a székelyudvarhelyi anyakönyvi hivatalban, így van ez évek óta. Idén — illetve már a tavaly is — valami változás csak mutatkozik: egyre többen kötnek Magyarországon házasságot, értsem ezt úgy: a fiú is idevaló, a lány is, ennek ellenére ott kinn állnak az anyakönyvvezető elé. Januártól májusig harminc és negyven között volt azoknak a száma, akik erre bizonylatot kértek az udvarhelyi hivataltól. A házasságlevél még nem személyazonossági és nem tulajdonjogi okmány egy kertes családi házra. És mégis... Nem merem átgondolni e nem is régi, nem is jó szokás lehetséges következményeit. (Oláh István, 1991. június 7.)

A több mint negyven napon át tartó esőzés után gyomokat és indulatokat teremnek a mezők. (Fejér László, 1991. június 18.)

Higgye már el valaki, hogy semmi közünk ma már holmi határkiigazításokhoz. Alkalmunk volt szívből megelégelni az itt és ott fogalmát fenntartó szögesdrótok kényszerét; de nem azért, hogy egyszerűen ide vagy oda költöztessük, hanem hogy egyszer s mindenkorra száműzzük mindannyiunk közül, akik Európában, örök egymásrautaltságban élünk. (Cseke Gábor, 1991. június 19.)

Megdöbbentett főszerkesztőnk körlevele, mely — többek között — a „negatív prémium elnyerésének", magyarán az illetménylevonásnak eshetőségeit is kilátásba helyezi. Például olyan főbenjáró bűn esetén, mint a jelentős eseményekről való lemaradás. És ebben teljes mértékben egyetértek vele. Nem is ez az, ami bánt. Sokkal inkább az, hogy munkahelyem Arad, mely tudvalevőleg „marad", az utóbbi időben egyszerűen ki véd attól a veszélytől, hogy kényelemből vagy figyelmetlenségből elmulasszak tudósítani a nem mindennapok általános közérdeklődésre számító történéseiről. (Juhász Zoltán, 1991. június 21.)

Magas, fekete hajú, igényes, pesti 29 éves fiú kizárólag vékony 20 év körüli karcsú feleséget keres Erdélyből. Csak telefonos levél kap választ. Aktív kft., 1136 Budapest, Raoul Wallenberg utca 5 szám. (Apróhirdetés, 1991. június 22—23.)

BEISMEREM: bort ittam és vizet prédikáltam. / BEISMEREM: a versek szorongatott helyzetben születtek, amikor ütni, üvölteni kellett volna. / BEISMEREM: mindig azt mondtam, hogy a vers vers, az élet élet, és ezt a kettőt nem szabad összekeverni. / BEISMEREM: mégis összekevertem a verset az élettel; / BEISMEREM: számtalanszor eszközként próbáltam használni a szót, a rímet és a ritmust. /BEISMEREM: ennél nagyobb bűnt költő nem követhet el, s az sem szolgálhat mentségemül, hogy jóhiszeműen cselekedtem. / BEISMEREM: csemeteültetés, kukoricakapálás, házépítés, őszi hadjárat, téli visszavonulás helyett is verset írtam. / BEISMEREM: az Istennek címzett versek nem csupán Istenhez szólnak. / BEISMEREM: a társaknak címzett versek nem csupán a társakhoz szólnak. / BEISMEREM: hazudni kellett, hogy igazat mondjak. /BEISMEREM: ez így nem mehet tovább. / BEISMEREM: elmúltak bennem a régi színes képek, simogatások, ölelések, finom karcolások az ablaküvegen, durva sebek a pucér testen, elmúltak mind, és itt hevernek előttem élettelenül a hideg papíron. / BEISMEREM: nem tudom, hogy vers lesz-e még a vers, élet lesz-e még az élet/ BEISMEREM: nem verseskönyv ez, csak tanúság. Várom büntetésemet. (Markó Béla: Beismerem, 1991. június 22—23.)

Milyen nevet adnék magam, a saját vendéglőmnek (ha, mondjuk kirúgnának a laptól és pályát kéne „módosítanom")? Hát valami olyat, hogy már a névért is odajöjjön a fél város! Mondjuk: Ittas Rózsa, Bunkótlan Tűzhely, Ráró Csontja vagy Kótyagos Péter. Feltéve, ha az olyan nevek már mind elfogytak, mint: Zenélő Kutya, Lüke Sárkány, Öt Vidám Dongó és Sánta Bolha! (Sike Lajos, 1991. június 26.)

Teljes fiaskóval végződött az 1991-es Máramaros Szépe verseny: a zsűri döntése a nézőközönség erős ellenszenvét váltotta ki, s miután fütyülés és ordibálás hatására sem volt hajlandó véleményét megváltoztatni, az egész közönség, a jövendőbeli szépségkirálynők keserűségére, testületileg elhagyta a termet. (Farkas E. Zoltán, 1991. június 27.)

Világosodik lassacskán az elmém... de tán hiába! Mikor, hány évtized, évszázad múlva értik meg végre, hogy ha én házat építek, azt magamnak és nem ellenük teszem? Miért olyan nehéz megérteni, hogy az én házam, az én váram? S hogy ennek az érzésnek, vágynak, törekvésnek vagy minek is nevezzem (?) nem gyűlöletből, megkülönböztetésből fakadnak a gyökerei? Ez hagyomány, ez szokás, ez történelem —  ez az élet, a mi életünk, mindenki életének természetes rendje...  (Kiss Zsuzsa, 1991. június 28.)

A napokban összetalálkoztunk. Mintegy varázsütésre álltunk meg mind a ketten, s egy percig némán vizsgáltuk egymást. Még azon töprengtem, mire taníthatott valamikor ez az ismerős néni, amikor ő megszólalt: — Eva! Asa ca tu esti, Eva? —  Elöntött a szégyen: hány és hány óvodása lehetett, nekem ő az egyetlen óvó nénim, mégis Ő ismert meg hamarabb! Aztán beszélgettünk: ő magyarul mondta, én románul. Elpanaszolta, mennyire fáj mindene, többször elesett, csonttöréskor egy idegszál becsípődött    a csigolyái közé... s mindezt olyan derűs arccal, mintha azt mondaná: érdemes élni. S egyszer csak rájöttem valamire: neki köszönhetem, hogy ebben a gyűlölködő világban sem tudnék egy nagy, közös „vatrás" kalapot borítani a   románságra... (Gál Éva Emese, 1991. június 28.)

... A kászoni eset nem egyedülálló. Az írásom tárgyát képező események előtt egy héttel Muzsnán csak a hatalmi és rendőrségi szervek közbelépése akadályozta meg a dolgok elfajulását, Kászonfeltíz után egy héttel pedig Tekerőpatakon, e kis gyergyói faluban történt titokzatos gyújtogatás a cigányság ellen. Alcsík bizonyos falvaiban ma is állandó riadókészültségben, önvédelemre felkészülve élnek a cigányok... Nagyszájú asszonycsapat fojtotta a szót a megyefőnökbe és az RMDSZ-elnökbe. Parlamenti tévészónoklatokból ismert demagógiával próbálták bizonyítani egyesek, hogy a demokráciában a többségnek igenis joga van elűzni a kisebbséget. Arról próbálták meggyőzni a megye vezetőit, hogy bármiféle név fedezete nélkül gyűjtsék be a falu cigányellenes panaszait. (Mintha ezt az ötletet is ismernénk, nem?) A „mérsékeltebbek" javasolták a falun kívül egy zárt cigánytelep létrehozását, s természetesen semmiféle felelősségre vonásról, kártérítésről szó sem lehet. Mikor pedig tisztázódott, hogy a megyei vezetőket nem lehet meggyőzni, szitkozódások közben kivonultak. Egy ember volt; aki a gyűlés után mellettem elhaladva megjegyezte: „annyira szégyellem magam..." (Birtók József, 1991 július 6—7.)

Mindenfélét lopnak mindenütt, és ezért hirdetni kénytelenek a kárvallott szervek és emberek, például legutóbb ezt: egy 500 lapos vadász- és horgászengedélytömb tűnt el szőrén-szálán a megyei sporthorgász és vadászegyesületnél, fennáll a veszélye annak, hogy leleményes tolvajok jó pénzért áruba bocsátják. (Deák Levente, 1991. július 10.)

Fényes délben raboltak ki egy első emeleti lakást Brassó központjában. A rendőrség szerint a lakók által feladott hirdetés (videó eladó) volt a hibás (!) — a tolvajok címre mentek, mégpedig az ablakon (szúnyoghálón) keresztül... (Demeter J. Ildikó, 1991. július 20—21.)


(Folytatása holnap)

Válogatta és szerkesztette: Cseke Gábor - Éltes Enikő

A cipész felé * Fotó: Kovács László

Nincsenek megjegyzések: