2008. december 19., péntek

Spanyolviasz helyett (4)


 Hídon történt

"Az igazsághoz kevés szó is elég, de egy hazug mesének nagy feneket kell keríteni."
(Angol közmondás)

Mintha csak ma lett volna...

Otthonról kenyérért küldtek. Útban a bolthoz, az egyik Szamos-hídon kellett átkelnem Kolozsváron. Mivel szerettem a korlát fölé hajolva elnézni a tova sodródó, a magasból sekélynek tetsző folyóvizet, alig vártam, hogy a hídhoz érjek.

A boltba friss kenyér érkezett, biztosan dicséret jár érte odahaza. Futva értem a hídra, hogy visszaúton még egy pillantást vethessek a sétatéri színház irányába bukdácsoló habokra.

Mintha belső sugallatra, hirtelen a mélység fölé lógattam a kenyeres neccet. Szinte észrevétlenül csúszott ki a kezemből, akár egy akaratlan sóhajtás, s hangos csobbanással merült el a Szamosban (a halak nagy örömére...).

Tehetetlenül álltam: mihez is kezdhetnék? Legjobb volna haza se térni. Ám ha ezt teszem, biztosan fölkeltem az otthoniak gyanakvását... Üsse kő, hazáig csak kitalálok valami jó kifogást!

- ...biciklivel a járdán száguldott felém egy nagy fiú - újságoltam buzgón, miközben üres kézzel besompolyogtam lakásunk ajtaján. - A kenyeret elejtettem, és akkor a folyóba esett...

Anyám vigasztalni próbált, de apám félretolta az útból.

- Nagy fiú, bicikli... hm... Csak azt tudnám, hogy ugrott át a kenyér a korláton?

- Nem ugrott át! - csattantam fel sértetten. - A kenyér a földre esett. De arra jött egy bácsi is, akinek a lábába ütközve, a háló lepotyyant a hídról... 'gy volt!

- A korlát alatti résen nem férhetett át a kenyér - szögezte le apám, s magam elé képzelve a hidat, nekem is rá kellett jönnöm, hogy igaza van. De azért kitartottam:

- Pontosan nem láttam, mert engem is fellökött az a barom, és mire újra talpon voltam, a kenyér már a vízben ázott...

- Ez így képtelenség - hangzott apám szentenciája, s minél több kérdést intézett hozzám, annál jobban belegabalyodtam hevenyészett beszámolóm részleteibe. Eldöntöttem: legjobb lesz kivallani az igazat nyíltan, őszintén. Ahogy történt. "Hülyéskedtem, nem vigyáztam, ez lett a vége!"

Magam is meglepődtem, milyen egyszerűvé vált minden az igazság elfúló hangú pillanatában. Utána az atyai pofon már úgy csattant el az arcomon, mint egy nagylelkű bocsánat.

Cseke Gábor

Illusztráció: A híd * Berecz Edgár fotója

Nincsenek megjegyzések: