Szabályosan köröznek a neten. És ez nem tréfadolog!
Ilia Mihály Szegedről jelezte a múltkorjában, hogy "tegnap elküldte Fischof Bandi a verseit,melyeket te fordítottál magyarra. Nagyon büszke rá. Én meg rád. Bandit régről ismerem, még vásárhelyi korszakában járt Szegeden is..." A jelzést az idén, pár napja sürgető kérés követte: "Kedves Gábor Barátom, ha mód van rá,írd meg a postacímedet Andrei Fischofnak, új könyvéből akar küldeni neked.E-mailje ez afish@netvision.net.il".
Nem volt időm rá válaszolni, mert pár óra különbséggel befutott Fischof úr levele is:
Tisztelt Cseke Gábor uram,
Késve bár, de igazában meg nem szűnő meglepetessel köszönöm a nagyszerű fordításokat a verseimből.
Érdekes számomra, honnan választotta a verseket, meg az, hogy honnan a román nyelvtudása, mert semmit sem tudok Önről: lépteink keresztezték-e egymást a gyönyörű Erdély városaiban? Hiszen amikor 74-75 ben a Magyar Írószövetség vendégeként töltöttem három hetet Pesten, mint műfordító, magyarról románra, csupán Ladányi Miskával meg Jókai Annával találkoztunk.
A múlt év utolsó napjában jelent meg egy sikerült verses kötetem románul (mert héberül is írok) Bukarestben, az IDEEA EUROPEANA nevezetű kiadóban. Remélem, pár napon belül megkapom a nekem járó példányokat és persze, el szeretnék küldeni Önnek egyet. Ezért szükségem van a "klasszikus " postacímére.
Meg egyszer meg fogom köszönni Mihály barátunknak a segítséget, hisz nélküle nem jutottam volna el Önhöz.
Tisztelettel, Andrei Fischof
afish@netvision.net.il
*
Gyors, rutinos válasz helyett magam is elgondolkoztam, miként is történt közeledésem Andrei Fischofhoz, mi keltette föl az érdeklődésemet a versei iránt?
Annyit már 1989 előttről tudtam, hogy Fischof a Vatra törzsgárdájához tartozott, a lapot olvasván figyeltem műfordítói munkásságát. Személyesen nem találkoztunk, de Dan Culcer barátom révén tudtam, hogy ő is más vizek felé evezett az alkotói kibontakozás reményében. Pár versére, emlékezetem szerint, 2004 márciusában bukkantam legelőször, a www.poezia c. honlapon: pontosabban március 11-én mentettem le Radu Sergiu Ruba Post ludum c. versével együtt egy csokor Fischof-verset is (Doar poetul, Prefăcuta linişte, Sonet, Uneori, mintea). Ezekből csak a Sonet címűt nem fordítottam le - izgalmasabbnak találtam szabadverseit. E csokorhoz még sikerült hamarosan három költeményt szereznem az internet révén (gyanítom, hogy a Vatrában vagy az Asymetrián akadtam rájuk), de sajnos, forrásukra most nem sikerült rábukkannom.
A költőről illik tudni, hogy 1940-ban született, Tordán. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem kisérleti fizika szakán diplomázik. 1976-tól Izraelben él. Az 1970-es évek elején a marosvásárhelyi Vatra és más folyóiratok munkatársa. Román nyelven írt versesköteteiből: Dialog imaginar (Képzelt párbeszéd), Uitarea de sine (Önfeledés), Atingerea umbrei (Az árnyék megérintése). Héber nyelven is ír. Jelentősek tolmácsolásai a magyar irodalomból, román nyelvre. (Mindezt megírtam Kölcsönsorok c. kötetemben - Pontfix kiadó, 2004 -, az abban szereplő alábbi verscsokor bevezetőjeként. Ezek azok a szövegek, amikért levelében Fischof köszönetet mondott, s megtalálhatók a Magyar Elektronikus Könyvtárban szereplő román költői antológiában is).
Csupán a költő
Doar poetul
A gondolat: Isten odavetette csont
A természetnek
A hajsza gyilkos hevében
Ismeretlen kijáratok felé
a szavak igazságából
csupán a költő
képes visszafogni a hajszát
tűz parancsol álljt a farkasoknak
az éhség szikrázó éjszakáin
Gîndul: os azvîrlit de Dumnezeu
naturii
în amocul goanei
către iesirile nestiute
din adevărul cuvintelor.
doar poetul
stie goana s-o astîmpere:
foc oprind lupii
în noptile zăpezilor foamei.
Vadlovak nyomán a por
Praful cailor sălbatici
A vers
Vadló-szavak méneseinek itatója
Begyűjti a fegyvertelen betűket
Az éjjelek falairól;
A fékezhetetlen vágta rémült porában,
A föld felett lebegve
Egész életem elásva;
Úgy tapad a tetőkhöz
Mint sebesült arcára a kötés,
Miként a felhők mostohaöccse.
poemele,
adapatoare hergheliilor de cai sălbatici ale cuvintelor,
adună literele neînarmate
de pe peretii noptilor;
în colbul speriat de galopul de nestăpînit,
fluturînd deasupra pămîntului
mi-e îngropată viata-mi toată;
el se lipeste de acoperisuri
ca un bandaj pe-o frunte rănită,
ca un frate nelegitim al norilor.
Megjátszott csönd
Prefăcuta liniste
A gyöngeségek erejétől meglepődve,
Félúton megállnak a szavak,
Vérző sztalaktitok a barlangszádánál.
Ne érintsétek őket - suttogja a túravezető-isten,
A sztalaktitok letörnek
És századok századába telik, amíg.
A meghátrálások némaságába veszve
Érzem hogy fulladozok a süketülés megjátszott csöndjében.
Uimite de puterea slăbiciunilor,
cuvintele se opresc la mijlocul drumului:
stalactite sîngerînde la gura pesterii.
Nu le atingeti - sopteste dumnezeul-ghid -
stalactitele se frîng
si durează veac de veacuri pînă.
Prins în tăcerea opririlor,
Simt cum mă înec în prefăcuta liniste a asurzirii.
Néha, az ész
Uneori, mintea
Néha az ész megkövülten
Lemarad, megtagadja elhagyni
A képzeletbeli gyerekkor szappanbuborékát.
Máskor a test iszonyú gyöngesége élesít rajta,
Míg ő, az ész mindenen átugrik, szökellve,
A körülményekkel mit sem törődve,
Kifullad: a győztes magánya.
Így gyötrődöm
És képtelen vagyok befejezni
A verset.
Uneori, mintea rămîne în urmă
împietrită, refuzînd să părăsească
balonul de săpun al copilăriei imaginare.
Alteori, slăbiciunea cumplită a trupului o ascute,
iar ea, mintea, fugind, sărind peste toate,
lipsită de împrejururi,
se sufocă: singurătatea învingătorului.
Astfel mă frămînt
si nu reusesc să-mi sfîrsesc
poemul.
Fénykép, menet közben
A hegy oly gondviselő:
Fenyő fenyő mellett: tollak a természet
Roppant szárnyán.
Hallgatag tenyerem mélyén
Érzem a megíratlan versek
Orchídeaillatát.
Csak most
Csak most tudom: túl gyakran
Szemléltem gyermekkoromat
Egy távoli sarokból
Menekülve a megérzett kísértésektől
És az áradó napfényt
Kerekded gömbnek láttam
A kormozott üvegen át
Mert jóelőre tudtam: napfogyatkozik
Csak most kérdem meg magamtól: ki hisz nekem
A mesebeli holló
Amíg írni tudok
Amíg bennünket látsz amíg csak látsz
Válaszolnak a leíratlan szavak
Míg utánatok kiáltok lázálmomban
És a láthatatlan láncok szorítanak
Az egy ideje elkerülő álomban
Míg mindent elviseltem
Mindhalálig mindhalálig
Válaszol a holló és verssé válik.
***
Fischof, a költő azonban továbbra sem hagyott nyugodni. Időközben tovább gyűjtöttem verseiből, amelyek a szemem elé kerültek, s a Kölcsönsorok készülő második kötetéhez mindenképpen szerettem volna az ő verseiből is újabb adagot meríteni, már csak azért is, mert sajátos költészete egyre tisztábbá, kifejezőbbé és mélyértelműbbé válik. Az idővel, az elmúlással való erkölcsi leszámolásai, szikár dísztelensége, mely olykor sajátos, fanyar melankóliában ütközik ki, egyre jobban áthatják költészetét. Különösen jelentésesnek érzem, amint a "szavak szántóvetőjének" nevezi magát (vagyis a költőt), s könnyen rokonítható a kászoni Ferencz Imre látásmódjával, aki saját költői felelősségét az alábbi erőteljes képpel tudatosítja Mint c. versében: "Hangya-betűk és tetű-betűk / terelője voltál a papír sivatagában, krónikás, homok / keljfeljancsija..." (Lásd a Betűk terelője c., 31. számú blogbejegyzést.)
Miközben tehát Fischof Bandi engem körözött barátja, szegedi Ilia Miska révén, addig én 2008 utolsó napjait azzal múlattam, hogy a magam örömére jobbnál jobb Fischof-verseket fordítottam, amelyeket egytől egyig az internet révén értem el. A fejezetet természetesen nem zárom le, hiszen még fordítás közben is rábukkantam néhány érdekes darabra, melyeknek nehéz ellenállni, s a beígért új kötet is valószínűleg új kihívásokat tartalmaz számomra, aki ezennel bevallja: érzelmileg is véglegesen elkötelezte magát Fischof Bandi költészete mellett.
Szavak szántóvetője
Plugar al cuvintelor
Én, a szavak szántóvetője
ülök életem földjei közepén
a szélben mely bölcsességgel ruházza föl
a madárijesztőket
és szólok:
itt földeljenek el,
a barázdák közé, amelyek elnyelték
összekuszált
nyomaimat,
és ahol,
azt mondják,
valaha tengerfenék volt.
Így telt el életem is:
verseim védték a rögöt,
a tengernek pedig nyoma veszett,
s vele ifjúságom flórája-faunája.
Megmaradtam árnyékomhoz testnek,
mely eltűnik egyszer,
ha lenyugszik a szél.
Eu, plugar al cuvintelor,
în miezul lanurilor vieţii mele şed,
în vântul îmbrăcând sperietorile de ciori
cu înţelepciunea-i,
şi spun:
aici vreau să fiu îngropat,
între brazdele care mi-au înghiţit,
amestecându-le,
amprentele
şi care,
se spune,
au fost cândva fundul unei mări.
Astfel am şi trăit:
versurile mi-au întărit glia
iar marea a dispărut
cu flora şi fauna tinereţii mele.
Am rămas trup pentru umbra-mi
care va dispare apoi,
la apusul vântului.
A könyvek szaga
Mirosul cărţilor
Azt mondtad, a könyveknek megvan a szaguk.
Saját koruk szaga:
A polcon felejtett háborítatlanok
Illata fanyar, akár az öregek bőre
Az áttetszőség porától,
Ami meg kézről kézre jár s tenyerem perzseli,
Az az érzékek Sevillájának flamenco táncosa,
A tudva tudott veszteség illatával.
Néha tartok a saját könyveimtől,
Hogy beléjük lapozva ráébredek:
Ha volt is illatuk, odalett.
Mintha túl későn ébredtem volna rá
Egy volt-nincs asszony szerelmére,
És akkor visszatérek a fehér papírhoz amely
Még nem merítkezett meg rejtelmes legyőzőim
Illatában:
Lélegzetem szavakat sző a számban.
Cărţile au mirosul lor, mi-ai spus.
Mirosul vremii lor:
Cele necăutate, nemişcate pe raft,
Cu miros acrişor, ca pielea bătrânilor,
De transparenţă prăfuită,
Cele arzându-mi palma, trecute din mână-n mână,
Dansatoare de flamenco din Sevilla simţurilor,
Cu mirosul pierderii ştiute dinainte.
Câteodată mi-e teamă de cărţile mele,
Să nu descopăr, deschizându-le,
Că parfumul, dacă a fost, a dispărut.
Ca şi cum aş fi descoperit prea târziu
Iubirea unei femei care nu mai este,
Si-atunci, mă-ntorc la hârtia albă în care încă
Nu s-a cufundat mirosul tainicelor mele
Învingătoare:
Cuvintele crescându-mi din răsuflare.
Gondolatok
Gânduri
Az idegek elpattannak
meleg és nedvesség
hosszas, kényszerű ölelésében;
a tenger oly türelmes,
kiokád algát, medúzát
amit csak méhében kihordott.
Miként e nép
a megmaradás túlélését.
Az időforduló keresztútján
új korra vadásznak
a kétezres és ötezres évek
új sorozatából,
egymásba fonva valahányat:
e nép megfejthetetlen DNS-
spirálját.
Nervii se rup
de lunga şi asudata perversă-mpreunare
a căldurii şi a umezelii;
marea, neieşindu-şi din fire,
scuipă algele şi meduzele
pe care şi le-a crescut în pântec.
Precum acest popor
supravieţuirea supravieţuirii.
La intersecţia rotirii timpului
vor pândi noi vremuri,
din seriile celor de două mii de ani
şi de cinci mii
împletindu-se una într-alta:
spirala moleculei DNA de nedezlegat
a acestui popor.
Ki-ki a saját nyomain
Fiecare cu urmele sale
Ki-ki a saját láthatatlan nyomain
szívódik fel a vérből álmaiba,
majd szétfoszlik egy rémkiáltásban
álmatlan éjjel közepén
Mikor mindennek vége a föld és ég közti villámlásból
itt marad az idő perzsszaga
s benne a lelkek lenyomatai,
ki-ki a saját máglyájával.
Fiecare cu urmele sale invizibile,
scurgându-i-se prin sânge în vise,
spărgându-se apoi în ţipătul de coşmar
în miezul nopţii umplute de nesomn.
Când toate se termină ca fulgerul între nor şi pământ,
rămâne doar un miros de timp ars
şi-n el amprentele sufletelor,
şi fiecare din noi pe propriul său rug.
Hibaigazítás
Erata
Mozart nem halt meg.
Most is csak tréfált,
szomorúan, hozzáillően.
Minden párbaj győzteseként,
amit csak a féltékeny istenséggel vívott,
mindent megtudott
amit szeretni lehet,
most is névtelen testvérei közt
lapul meg,
vastagon betakarva
az idővel.
Tévedés csupán, túl fiatal
ahhoz
hogy meghaljon a maga
kétszázötven évéhez képest
mielőtt megírhatott volna mindent.
Mozart n-a murit.
A glumit şi de data asta,
trist cum era din fire.
Învinsese în toate duelurile
cu dumnezeirea invidioasă,
a aflat tot
ce se putea iubi,
şi-acum se ascunde printre
fraţii săi anonimi,
acoperit de vremuri,
adînc.
E o greşeală, e prea tînăr
ca să moară la cei
doua sute cincizeci de ani
fără să fi scris încă totul.
Baglyok évadján
Ceasul cucuvelelor
Éjfél után
a költő útra kel önmaga felé,
gondolatai befognak mindent amit
csak ő lát.
Senki nem látja a szemét,
úgy tűnik, alszik,
mert egyes költők alszanak
a baglyok évadján.
Mások szembe ülnek az éjsötéttel
és gyönge szárnycsapkodásokat
vélnek hallani,
az értelem ilyenkor előre menekül
a pillanattalan pillanatban
a láthatár homálya felé amit eláraszt
újra meg újra.
Dupa miezul nopţii
poetul se-ndreaptă spre sine,
gîndurile-i cuprind tot ce vede
doar el.
Nimeni nu-i vede ochii,
crezîndu-l dormind,
căci unii poeţi dorm
în ceasul cucuvelelor.
Ceilalţi se aşează în faţa beznei
şi-şi imaginează
fîlfîitul scurt de aripi,
ca o evadare fără-ntoarcere a minţii
într-o clipă-neclipă,
către obscurul orizontului revărsîndu-se
de fiecare dată din nou.
A ráolvasás vége
Sfîrşit de descântec
beléd mélyedve
tenyerem a melledet formázta
a kései hóvihar vérig sértett
repedése az ajkakon
sajog
odalett férfiségem döbbenten visszanézve
az elfeledett léptek távolodóban
akár egy ráolvasás vége
toropindu-mă-n tine
palmele au luat forma sînilor tăi
buzele crăpate pînă la sînge
de viscolul tîrziu,
dor
trecuta-mi bărbăţie priveşte uimită
paşii uitaţi îndepărtîndu-se
ca un sfîrşit de descîntec
Ciklusok
Cicluri
Nem csupán puskaporos hordók,
de vízi máglyák is
és bolygóarcú ügynökök.
Nem csupán a meggyötört beszéd,
de a mérgezett csecsemőtápszer is,
és a közérdeklődés hiánya folytán
kiszabadított emléktolvajok.
Megszoktuk az álmodozást
a rémálom kellős közepén,
és felsikoltunk, ha rémálmunk bekövetkezik.
Azt mondják, a világ már így megyen.
Mindig akadnak súlyosabb gondok
mint a tiéid.
Mi visszatérünk tévedéseinkhez
miként a földrengések fittyet hányva a mindenkori
fenyegetésnek.
Nu doar butoaie cu exploziv,
dar şi ruguri de ape
şi spioni cu figură de planete.
Nu doar vorbire violată,
ci şi hrană pentru prunci otrăvită
şi hoţi de amintiri eliberaţi
din lipsă de interes public.
Obişnuiţi să visăm
în mijlocul acestui coşmar,
ţipăm de coşmarul împlinirii visului.
Lumea ca lumea trece, se spune.
Totdeauna există griji mai grele
decît ale tale.
Noi revenim la greşelile noastre
precum cutremurele în veci neluînd în seamă
avertismentele.
Utószó
Postfaţă
Az értelem olyan madár
melynek pillekönnyű súlya alatt
beleremeg a fa koronája.
A fa pedig,
míg holtában le nem teperi
a villám, a fejsze, a hiábavaló várakozás,
maga az érzékelés.
A költő
e kettő közti puszta vágy.
Raţiunea e pasărea
făcînd coroana copacului să tremure
sub greutatea ei cît o clipire.
Copacul însuşi,
proptit locului pîna va cădea mort
de trăznet, de secure, de aşteptări în van,
este simţirea.
Poetul e
dorul de acestea toate.
Fémszavak
Cuvintele metalice
Mennyire elfeketülnek a tegnapi fémszavak,
gyógyíthatatlanok,
annyi láthatatlan esőtől ázva
a kiáltás ege és ágai között.
A tegnapi fémszavak
fura szobrokká változnak:
a gondolat vértjébe vert szegek,
értelmüket már senki se sejti.
Senki ne emlékezzen rájuk.
Velük rozsdázik a környéken minden,
mint hajdani őszökön a levelek
a felhőszakadások kényszerében.
Cum se înnegresc cuvintele metalice de ieri,
nevindecabilele,
spălate de-atîtea ploi nevăzute
între cerul şi crengile strigării.
Cuvintele metalice de ieri
se prefac în ciudate statui:
cuie bătute în scutul de gînd,
nimeni să nu le mai înţeleagă rostul.
Nimeni să nu şi le mai amintească.
Cu ele rugineşte tot împrejurul,
ca frunzele în vechile toamne
de trebuinţa ruperilor de nori.
Semmi
Nimic
Nem a szemem gyakori rebbenése
rémít meg,
sem a völgyből az égre csapódó verejték,
mely ködbe burkolja árnyamat,
sem az éjjel belőlem feltörő sikoly,
mely álmom gyilkosa, semmi.
Csak igéim el ne apadjanak.
Csak az ige
megmaradjon.
Nu pîlpîitul vederii
mă înspăimîntă,
nici sudoarea ridicată din văi,
acoperindu-mi ca o ceaţă umbra,
chemările ţipînd din mine noaptea
ucigîndu-mi somnul, nimic.
Doar verbul să nu-mi sece.
Doar verbul
să nu-mi sece.
***
Ami engem, illetve Fischof Bandi kíváncsiságát illeti, hogy miként kerültem közel a román irodalomhoz, azt a kölcsönsorok közel száz oldalas előszavában (Én és a románok) részletesen kifejtettem. Egyszer, talán, még a blogomra is felrakom, ha még mások is érdeklődnének utána...
2009. január 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése