2009. február 27., péntek

Múltidéző: Amikor Trianon beintett (8)


A huszadik
szazad.hu portál advent első hetében archív közlemé-
nyeiben elért az első világháborút lezáró párizsi békekon-
ferenciához, illetve Trianonhoz. E történelmi pillanat gyökerestől megváltoztatta Magyarország és az elcsatolt területek, köztük Erdély életét. Rovatunk a honlap anyagaiból készült lényegi válogatásban, hétről hétre, lépésről lépésre korabeli lapok alapján igyekszik nyomon követni, mi minden történt velünk Trianon óta. Közép-Európa magyarsága ínséges és felelősségteljes napok elé néz... (Cseke Gábor)


Az ügyészség beszerezte a somfabotokat a botbüntetéshez
1920 október

Szeptember hó 29-én jelent meg a hivatalos lapban a vagyon és a hatósági személyek hatályosabb védelmére vonatkozó uj törvény, amely még aznap életbelépett. A törvény értelmében nem csak az árdrágitók kaphatnak botbüntetést, hanem 25 bot jár azoknak is, akik rosszhiszemüleg vagyoni büncselekményt követnek el. A tolvajok, zsebmetszők, betörők, továbbá az uzsorások, orgazdák, csalók és sikkasztók, nemkülönben azok, akik csalárd vagy vétkes bukást követnek el, a megfelelő szabadságvesztés büntetésen felül botbüntetést is kapnak. A kir. ügyészség már intézkedett a büntetés végrehajtásához szükséges somfabotok beszerzéséről, amely a törvény szerint 2 centiméter vastagságu lesz.
Mult hó 29-ike óta a budapesti büntetőtörvényszéken igen sok tolvaj felett mondtak ítéletet, azonban a botbüntetést még nem szabták ki, mert bár a törvény életbelépett, annak végrehajtási rendeletét az igazságügyminisztérium még nem adta ki.

Elodázhatatlanul szükséges a parlament reformja
1920 december

A napilapok egyértelmüen jelezték, hogy a mostani válság megoldása oly stádiumba jutott, hogy a kormányzó [Horthy - a szerk. megj.] már a legközelebbi napokban abban a helyzetben lesz, hogy az uj miniszterelnököt dezignálhassa. A jelenlegi bizonytalanság és zavar tulajdonképpen onnan származott, hogy a nemzetgyülés tagjainak egy jelentékeny része megfeledkezett arról a kötelességéről, amely parancsolólag követeli a kormányzópárt minden egyes tagjától, hogy fegyelmezett gondolkodásu, jóakaratu hozzáértéssel és önzetlen készséggel hozzájáruljon a szőnyegen levő fontos kérdések megoldásához és a tárgyalás alá kerülő javaslatok elintézéséhez.
A nemzetgyülés tagjainak tulnyomó része de fakto a kormányzó többséghez tartozott, lényegileg azonban állandóan ellenzékieskedett és szüntelenül oly kérdések fölvetésén törték a fejüket, amelyeknek hullámzása azután lehetetlenné tett minden termékeny munkát.
Ez az állapot nemcsak a viszonyok helyes fölismerésének hiányából állott elő, hanem azért is, mert a képviselők mindegyike majdnem szertelen ambicióval arénán bizonytalan léptekkel jobbra-balra csusztak.
A mostani kormányválság megoldásának alapvető gondolata az, hogy ezeket a minden hasznos munkát meghiusitó egyéni akaratoskodásokat egyszersmindenkorra megszüntesse anélkül, hogy a nemzet képviselőinek szabad mozgását és tevékenységét, szabadságát megbénitaná.
A kormányzó már régen felismerte a helyzetet és a Teleki-kormány tagjai előtt sem volt titok már az a szándék, hogy a parlamenti lehetetlen állapotokat feltétlenül meg kell szüntetni...
A közérdek parancsolólag követeli, hogy a nemzet képviselői a nemzetgyülésen olyan dolgokkal foglalkozzanak, amelyek az ország érdekeit előbbreviszik és minél kevésbé hozakodhassanak elő olyan dolgokkal, amelyek az egyéni kultusz szolgálatában állanak és amelyek nyilvánvaló célzatossággal a legtöbb esetben magánérdekeket szolgál.
A kormányválság megoldása és megoldásának helyes mederbe való terelése sok vonatkozásban külügyi helyzetektől függ.
Ez a helyzet ezidő szerint ugy hozza magával, hogy külügyi politikánkat programszerüen előre már most kell fixiroznunk, ha azt akarjuk, hogy ezentul azok a népek, amelyekkel érintkezésbe akarunk lépni és amelyekkel áruforgalmi és diplomáciai összeköttetéseket föntartani óhajtunk, bennünket meg ne előzhessenek céljaink megvalósitásában és háttérben szorithassanak akkor, amikor nemzeti érdekeink hathatós védelméről lesz szó. Be kell ismernünk, hogy a külügyi politika terén az eddig elkövetett hibákért és mulasztásokért a jelenlegi kormányt felelőssé tenni nem igen lehet...
Ha azt akarjuk, hogy a magunk sorsának igazi intézői lehessünk és ügyeinket, helyzetünket, aspirációinkat, gondolkodásunkat ismerő közegeink támogassanak és informáljanak bennünket a külföldön bennünket érintő és végbemenő eseményekről, akkor sürgősen kell arról gondoskodnunk, hogy ezeket a kötelékeket minél hamarább fölvehessük és rövidesen szoros kapcsolatba kerülhessünk azokkal a népekkel, melyek a multban is nemzetünk iránt való jóakaratuknak kétségtelen bizonyitékát szolgáltatták...

Nincs kilátás a fainség enyhülésére
1920 december

Ezernyi bajunk, sok sajgó nyomoruságunk tetejébe, legszeszélyesebb, kegyetlen ellenségünknek csapott fel az idei tél is. Egyik nap fagyasztó hideg szél söpri végig a várost, amely ellen nem ad védelmet foszladozó, ócska ruhánk, a másikon felszakadnak a mennybolt duzzadt párnái és pelyhes, puha fehér takaró boritja be a széltépte háztetőket, a kikopott hepehupás kövezetet, a harmadik napon pedig ujabb gonoszságot eszel ki ellenünk a szeszélyes öreg.
Langyos tavaszi szelet hajt felénk, a melytől fekete, mocskos csatakba málik a hó, sárpatakok lepik el az utcát és kidőlt, rokkant cipőnk oldalán vigan bugyborékol befelé az utcalé... S ha mindezek tetejébe nedves lábbal, kékre gémberedett testtel, náthától fuldokolva, estére kelve hazafelé tartunk, rettegve gondolunk a jéghideg szobára, a dermedt kályhára, amelyben még ott a tavalyi hamu.
Nem csoda tehát, ha valamennyien keserü irigységre torzult arccal olvassuk az osztrák lapok kérkedő hiradását, hogy Bécsben bőven van szén és fájuk is annyi, hogy elláthatták a háztartások szükségletét...
Mivel nálunk a szén- és fajegyünkön kivül alig van egyéb tüzelnivalónk, merő kiváncsiságból elmentünk az epedett, s most igazán drága melegitő kincs, a fa két hatalmas fórumához, először a Rákóczi-uti Hunnia-szállót elfoglaló „Faértékesitő” hivatalba, majd a Zoltán-utcába az „Erdészeti és faügyek országos kormánybiztosságához”, hogy megkérdezzük az intéző urakat, lehet-e reményünk arra, hogy megérjük azt az időt, amikor büszkén megirhatjuk mi is a pesti lapokban azt, amit a bécsiek...
A Rákóczi-uti hivatalban nagy a sürgés-forgás; a néhai szálloda kellemesen temperált szobáiban ügybuzgó emberek légiója ir tele rengeteg papirost, de mikor fa után érdeklődünk, hirtelen fagyosra merevedik az arcuk...
- Nagyon sajnáljuk, mi nem nyilatkozhatunk, mi nem tudunk semmit... tessék megpróbálni, talán a méltóságos ur...
Átmegyünk a Zoltán-utcába a kormánybiztossághoz. Itt ugyanaz a millieu, ugyanaz a fogadtatás...
Az államtitkár fogadószobájában a nyájas cserépkályhánál melegedve találunk végre egy barátságos urat. W. erdőfőtanácsost, aki hivatalosan egy szót sem hajlandó nyilatkozni, de „privátim” szivesen elbeszélget...
- A helyzet megoldására legjobb igyekezetünk mellett sem igen lehet kilátás... A belföldi fakitermelés békében sem fedezte szükségleteinket,annál kevésbé lehetséges ez a mostani Csonka-Magyarországon, amikor különösen érezzük az erdélyi rengetegek és a horvátországi erdők szállitásának elmaradását... Amint a szénbányák termelése emelkedni fog és több szenet kapunk, a fahiány egyszerre megszünik.

Illusztráció: faosztás a pesti utcán * Forrás: www.huszadikszazad.hu


Nincsenek megjegyzések: