Tény és való: az, hogy a Petőfi kutatás oly széles földrajzi körben is képes gondolkodni, mint ami Magyarország-
tól Szibériáig terjed, valójában ne keltsen megütközést semmiben, hiszen köztudott, milyen nyughatatlan vándorszenvedéllyel áldotta (sújtotta?) őt a sors. Egyik neves életrajzírója, Hatvany Lajos és a másik Lajos, a Kassák össze is vitáznak 1936-ban e "bolygó hollandiság" fölött. Hatvany neuraszténiának nevezi Petőfi örök tekergését, Kassák ifjúi nyughatatlanságnak.
"Számomra probléma volt Petőfi folytonos helyváltoztatásainak története - írja Hatvany Lajos (Kassáknak ajánlom...). - Aki életrajzát végigkíséri, az csodálkozva látja, hogy a költőnek alig volt valaha néhány hétig egy helyben maradhatása. Itineráriuma cikcakkosan vezet az országon keresztül. Minduntalan szekerekre pattan, hogy az akkori átkos országutakon rázassa magát. porban, sárban, esőben, két-három napos hosszú úton Debrecenig vagy Szatmárig? Mi vitte rá, hogy szutykos kocsmaszobákban háljon undok, szuszogó idegenekkel? Mi keresnivalója volt minden táji és építészeti szépségtől megfosztott poros falvakban és éktelen vidéki városokban. Hatvany feltételezi - írja Kassák - saját férfiúi keservében, hogy Petőfi, akit az utóbbi időben bizonyos körökben az egészség mintaképéül szokásos a fiatal irodalom elé állítani, valóban csak mindnyájunknak szenvedő édestestvére volt a legsúlyosabb neuraszténiában. Lévén a helyváltoztatási viszketeg egyik legismertebb és legmodernebb formája a neuraszténiának. S Petőfi azért volt zseni, hogy a mai nemzedéket ebben is fél századdal megelőzze.
Ezzel szemben Kassák - aki maga is gyakorló világcsavargó volt - saját szenvedélyét látja Petőfi által igazolni akkor, amikor azt állítja: "A csavargás, mindnyájan tudjuk, nem csak a neuraszténiának, hanem a nyughatatlan vérű, külső-belső alakulásban lévő fiatalságnak is egyik kiélési formája." Petőfi minden esetre így fogalmazta meg versben az őt furdaló örök mehetnék magyarázatát:
OH MI SZÉP A VÁNDORÉLET...
Oh mi szép a vándorélet... oh az
Irigylendő vándormadarak!
Nem tudják ők, nem tudják: mi a tél,
Egy tavaszból másba szállanak.
Vándorolni... vándorolni, mint a
Fecske, mint a gólya, szabadon:
Add e sorsot énnekem, teremtőm!
Hajdan ez volt a kivánatom.
Oh mi szép a házi élet... oh az
Irigylendő házi madarak!
Mit törődnek ők téllel, tavasszal?
Fészkeikben olyan boldogak.
Házasodni, házasodni... élni,
Halni a szerelmi láncokon:
Add e sorsot énnekem, teremtőm!
Mostan ez az én kivánatom!
Szalkszentmárton, 1845. aug. 20. - szept. 8. között
Hogy mi is a pontos magyarázat, azt hiszem, az álláspontok összebékíthetők. Hiszen nem kell az életrajz mozzanatait számba vennünk, elég ha elolvassuk a Petőfi-összes egyes versei alatti keltezés helyét s mindjárt összeáll egy gazdag időrendi útvonal, egy Petőfi-geográfia, amely közel 80 állomást tartalmaz; és ezek között nincsenek ott azok a helységek, ahol egyáltalán nem írt verset, csak megpihent, evett-ivott, esetleg néhány szót váltott a helybéliekkel vagy éppen csak emelte kalapját...
Íme hát a Petőfi-versek születési helyei:
Aszód, Grác, Duna-Vecse, Komárom, Hortobágy, Kecskemét, Gödöllő, Debrecen, Diószeg, Eger, Lacháza, Kunszentmiklós, Buda, Eperjes, Kismárk, Igló, Losonc, Félegyháza, Érmihályfalva, Hatvan, Dömsöd, Endrőd, Berence, Cseke, Koltó, Cinkota, Duna-Földvár, Borjád, Berkesz, Körösladány, Beje, Beregszász, Dés, Kolozsvár, Diósgyőr, Selmec, Rákos, Ostfi-Asszonyfa, Sopron, Pozsony, Marburg, Pápa, Vadas, Mezőberény, Veszprém, Székesfehérvár, Puszta-Palota, Székelyhíd, Tokaj, Pest, Vár-Gede, Szalkszentmárton, Pécel, Szatmár, Nagykároly, Nagybánya, Nagyvárad, Szalonta, Mezőtúr, Szerencs, Széphalom, Munkács, Nagypeleske, Majtény, Vác, Nagykörös, Zugliget, Medgyes, Marosvásárhely, Bethlen, Karánsebes, Bánffyhunyad, Szászsebes, Vajdahunyad...
Ilyen turisztikai háttérrel elképzelhető, hogy - feltételezett rabulejtői kényszerének engedve - erőltetett menetben akár Szibériáig is elvezesse a sorsa, s ha már olyan messzire jutott, akkor egy ilyen ember életében akár minden megeshet... Azon kapom magam e könyv összeállítása közben, hogy gyanakodva figyelek befelé, hátha lelepleződik az olcsó szenzáció felé vonzódásom valamiféle szenvedélye. S ha már vallani kell - e munkanapló ezért született -, akkor arról sem hallgatok, hogy az ufók kérdésében is szeretnék tisztábban látni. Meggyőződésem, hogy e téren is vannak olyan tények, jelenségek és tapasztalatok, amikre máig nincs megnyugtató válasz, s amelyet a tudomány, a hatalom megpróbál kikerülni, elhallgatni vagy éppen eltussolni. Legalább is, ez a látszat...
Kíváncsi vagyok, nem megszállott. Olyan ember, akit nem győznek meg a tekintélyérvek. Ha nem kapok értelmes, konkrét választ a kérdésemre, ha nem látom azt a szándékot, hogy a szakember valóban törekedjen megtudni valamivel többet annál, amiről azt hiszi, hogy betéve és csalhatatlanul tudja, akkor megmaradok kétkedőnek. Gondolom, Petőfi is kíváncsi volt. Szerencsére, hajtotta őt a neuraszténiája (no jó, nevezzük ifjúkori nyughatatlanságnak), s látott, átélt annyi mindent, hogy annak csak a fele is elég lenne egy gazdag költői teljesítményhez. De hát ő az életben is "túlteljesített..."
Illusztráció Petőfi Vándorélet c. verséhez
"Számomra probléma volt Petőfi folytonos helyváltoztatásainak története - írja Hatvany Lajos (Kassáknak ajánlom...). - Aki életrajzát végigkíséri, az csodálkozva látja, hogy a költőnek alig volt valaha néhány hétig egy helyben maradhatása. Itineráriuma cikcakkosan vezet az országon keresztül. Minduntalan szekerekre pattan, hogy az akkori átkos országutakon rázassa magát. porban, sárban, esőben, két-három napos hosszú úton Debrecenig vagy Szatmárig? Mi vitte rá, hogy szutykos kocsmaszobákban háljon undok, szuszogó idegenekkel? Mi keresnivalója volt minden táji és építészeti szépségtől megfosztott poros falvakban és éktelen vidéki városokban. Hatvany feltételezi - írja Kassák - saját férfiúi keservében, hogy Petőfi, akit az utóbbi időben bizonyos körökben az egészség mintaképéül szokásos a fiatal irodalom elé állítani, valóban csak mindnyájunknak szenvedő édestestvére volt a legsúlyosabb neuraszténiában. Lévén a helyváltoztatási viszketeg egyik legismertebb és legmodernebb formája a neuraszténiának. S Petőfi azért volt zseni, hogy a mai nemzedéket ebben is fél századdal megelőzze.
Ezzel szemben Kassák - aki maga is gyakorló világcsavargó volt - saját szenvedélyét látja Petőfi által igazolni akkor, amikor azt állítja: "A csavargás, mindnyájan tudjuk, nem csak a neuraszténiának, hanem a nyughatatlan vérű, külső-belső alakulásban lévő fiatalságnak is egyik kiélési formája." Petőfi minden esetre így fogalmazta meg versben az őt furdaló örök mehetnék magyarázatát:
OH MI SZÉP A VÁNDORÉLET...
Oh mi szép a vándorélet... oh az
Irigylendő vándormadarak!
Nem tudják ők, nem tudják: mi a tél,
Egy tavaszból másba szállanak.
Vándorolni... vándorolni, mint a
Fecske, mint a gólya, szabadon:
Add e sorsot énnekem, teremtőm!
Hajdan ez volt a kivánatom.
Oh mi szép a házi élet... oh az
Irigylendő házi madarak!
Mit törődnek ők téllel, tavasszal?
Fészkeikben olyan boldogak.
Házasodni, házasodni... élni,
Halni a szerelmi láncokon:
Add e sorsot énnekem, teremtőm!
Mostan ez az én kivánatom!
Szalkszentmárton, 1845. aug. 20. - szept. 8. között
Hogy mi is a pontos magyarázat, azt hiszem, az álláspontok összebékíthetők. Hiszen nem kell az életrajz mozzanatait számba vennünk, elég ha elolvassuk a Petőfi-összes egyes versei alatti keltezés helyét s mindjárt összeáll egy gazdag időrendi útvonal, egy Petőfi-geográfia, amely közel 80 állomást tartalmaz; és ezek között nincsenek ott azok a helységek, ahol egyáltalán nem írt verset, csak megpihent, evett-ivott, esetleg néhány szót váltott a helybéliekkel vagy éppen csak emelte kalapját...
Íme hát a Petőfi-versek születési helyei:
Aszód, Grác, Duna-Vecse, Komárom, Hortobágy, Kecskemét, Gödöllő, Debrecen, Diószeg, Eger, Lacháza, Kunszentmiklós, Buda, Eperjes, Kismárk, Igló, Losonc, Félegyháza, Érmihályfalva, Hatvan, Dömsöd, Endrőd, Berence, Cseke, Koltó, Cinkota, Duna-Földvár, Borjád, Berkesz, Körösladány, Beje, Beregszász, Dés, Kolozsvár, Diósgyőr, Selmec, Rákos, Ostfi-Asszonyfa, Sopron, Pozsony, Marburg, Pápa, Vadas, Mezőberény, Veszprém, Székesfehérvár, Puszta-Palota, Székelyhíd, Tokaj, Pest, Vár-Gede, Szalkszentmárton, Pécel, Szatmár, Nagykároly, Nagybánya, Nagyvárad, Szalonta, Mezőtúr, Szerencs, Széphalom, Munkács, Nagypeleske, Majtény, Vác, Nagykörös, Zugliget, Medgyes, Marosvásárhely, Bethlen, Karánsebes, Bánffyhunyad, Szászsebes, Vajdahunyad...
Ilyen turisztikai háttérrel elképzelhető, hogy - feltételezett rabulejtői kényszerének engedve - erőltetett menetben akár Szibériáig is elvezesse a sorsa, s ha már olyan messzire jutott, akkor egy ilyen ember életében akár minden megeshet... Azon kapom magam e könyv összeállítása közben, hogy gyanakodva figyelek befelé, hátha lelepleződik az olcsó szenzáció felé vonzódásom valamiféle szenvedélye. S ha már vallani kell - e munkanapló ezért született -, akkor arról sem hallgatok, hogy az ufók kérdésében is szeretnék tisztábban látni. Meggyőződésem, hogy e téren is vannak olyan tények, jelenségek és tapasztalatok, amikre máig nincs megnyugtató válasz, s amelyet a tudomány, a hatalom megpróbál kikerülni, elhallgatni vagy éppen eltussolni. Legalább is, ez a látszat...
Kíváncsi vagyok, nem megszállott. Olyan ember, akit nem győznek meg a tekintélyérvek. Ha nem kapok értelmes, konkrét választ a kérdésemre, ha nem látom azt a szándékot, hogy a szakember valóban törekedjen megtudni valamivel többet annál, amiről azt hiszi, hogy betéve és csalhatatlanul tudja, akkor megmaradok kétkedőnek. Gondolom, Petőfi is kíváncsi volt. Szerencsére, hajtotta őt a neuraszténiája (no jó, nevezzük ifjúkori nyughatatlanságnak), s látott, átélt annyi mindent, hogy annak csak a fele is elég lenne egy gazdag költői teljesítményhez. De hát ő az életben is "túlteljesített..."
Illusztráció Petőfi Vándorélet c. verséhez
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése