2009. március 24., kedd

Atlanta árnyékában (Szász János - 3)


Most már nem halogathatom az atlantai közjáték ismertetését, de mielőtt belevágnék, annak politikai előzményeit és hátterét is érdemes, ha vázlatosan is, kiteregetni.

5.

1995. február 8-án a a Romániai Magyar Szóban figyelemreméltó hír jelent meg arról, hogy amerikai közvetítéssel román-magyar párbeszédet terveznek a közeljövőben, az egyesült államokbeli Atlanta városában.

A hír annyiban volt váratlan, hogy az ilyen típusú párbeszédek korábban, egy-két év távlatában nem csak hogy eredménytelenek voltak, de a magyarság és a romániai magyar érdekvédelmi szervezet szempontjából kockázatosak voltak és kétélű fegyvereknek bizonyultak.

Az amerikai Carnegie Corporation által támogatott Project on Ethnic Relations (PER) nem először próbálkozott közvetítőként azzal, hogy a válságkezelésben jártas szakemberek részvételével egy asztal mellé ültesse a románság és az erdélyi magyarság képviselőit. Így kezdeményezésére 1992 januárjában Bukarestben, 1992 júniusában Neptunfürdőn, 1993 februárjában Geryensee svájci városkában, 1993 júliusában pedig ismét Neptunfürdőn került sor tanácskozásra anélkül, hogy említésre méltó eredményt értek volna el, sőt a legutóbbi kerekasztal tanácskozás hosszan tartó belső vitákat, máig is érezhető feszültségeket szült az RMDSZ-ben.

Az akkor Neptun-vitaként elhíresült és rövid időn belül boszorkányüldözéses hangulatot gerjesztő, megosztó veszekedés a magyarság soraiban megrendítette az egész közvéleményt, lapunkat is állásfoglalásra kényszerítette. Az RMSZ akkor a megértés pártjára állt és a kirekesztéssel határozottan szembehelyezkedett. Csak azért, mert Markó Béla, Frunda György vagy Tokay György magánemberként, a szintén magánemberi minőségben jelen lévő vezető román politikusokkal az 1990 márciusától egyre romló román-magyar kapcsolatok enyhítésén és konstruktív megközelítésén tanácskozott - pontosabban eszmét cserélt -, túlzás volt árulásnak, lepaktálásnak nevezni, hiszen ha valaki békét és megegyezést akar, akkor nem betonozhatja be magát egymással szemben álló lövészárkok sáncfalai mögé.

A Neptun-vita során a PER egyesek szemében vörös posztó volt, a pecsovicsságra való buzdítás szorgalmazója, akinek semmi sem drága, s csak egyetlen célt követ: hogy minden áron kiegyezést valósítson meg, akár súlyos kompromisszumok árán is a két fél között, hogy aztán a békebíró szerepében tetszelegjen (ahogy azt világpolitikai ambícióiban mindig is szívesen tette...). Másfelől, a magyarság józanabb, pragmatikus képviselői lehetőséget láttak az elmozdulásra, a kiegyezésre és egy konstruktív együttélésre, ha elfogadják az amerikai civil szervezet által felajánlott közvetítést és logisztikát.

Mivel az 1995 eleji felhívás amerikai helyszínre - Atlantára - szólt, s a meghívottak között olyan személyiségek szerepeltek, mint Markó Béla szövetségi, Tőkés László tiszteletbeli, Takács Csaba ügyvezető elnök, Tokay György akkori képviselőházi frakcióelnök, Frunda György és Csapó József szenátorok, valamint dr. Kelemen Árpád (marosvásárhelyi) egyetemi tanár, a várható esemény gerjesztette hangulat jóval toleránsabb volt, mint Neptunfürdő esetében. Igaz, hogy Tőkés László, aki korábban a PER akcióit mindenestől elutasította, most is megpróbált - legalább formálisan - akadékoskodni, de lényegében elfogadta a meghívást és ezzel maga is beleilleszkedett az "egyezkedők" táborába, hiába próbált minduntalan választóvonalat húzni maga és a már megbélyegzett "neptunosok" között.

Egy nappal a hír megjelenése után az RMSZ vezércikke rámutatott e kettősségre, s idézte Tőkés László magyarázkodását:

"Noha a román politikai elit kisebbségpolitikájával és a PER közvetítő tevékenységével kapcsolatos eddigi tapasztalataink azt sugallják, hogy a tervbe vett kerekasztal több csapdával, mint előnnyel járhat az RMDSZ, illetve a romániai magyarság számára - mindazonáltal úgy vélem, hogy vállalni kell ezt a kockázatot, mivel a Carter, az Egyesült Államok volt elnökének jelenléte által is megtisztelt és nemzetközi békéltető szolgálata által hitelesített, nyílt és előfeltétel nélküli kerekasztal találkozó kivételes lehetőséget nyújt arra, hogy a romániai magyarság ügyét a legszélesebb nemzetközi közvélemény elé tárjuk." Tőkés László püspök egyébként az atlantai megbeszélések sikere előfeltételei között említi többek között azt, hogy az RMDSZ határolja el magát a PER-folyamat múltjától, a megbeszélések idején egységes álláspontot képviseljen a belső önrendelkezés és az autonómiaformák tekintetében, illetve hogy a hatalom és csatlósai szüntessék be az RMDSZ, illetve annak politikai személyiségei elleni támadásokat, a rágalomhadjáratot... (Gyarmath János, RMSZ, 1995. február 9.)

Az RMDSZ külpolitikai tanácsadó testülete február 9-én Kolozsváron egyeztető ülésen próbálta meghatározni a küldöttség majdani tárgyalásainak technikai részleteit. Eközben érkezett a váratlan hír, hogy a korábban ismertetett román tárgyalóküldöttségen túl (Viorel Hrebenciuc kormányfőtitkár, a Kisebbségi Tanács koordinátora, Traian Chebeleu nagykövet, elnöki tanácsos és szóvivő, Liviu Maior tanügyminiszter, Ovidiu Sincai, Adrian Nastase tanácsadója, Radu Vasile parasztpárti szenátor, Nicolaee Taran, a PSZP parasztpárti szenátor, Gabriel Andreescu és talán Dinu Giurescu történész, egyetemi tanár), a kormány nyomására a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR), mely a vásárhelyi eseményeket kiprovokáló Vatra utódszervezete, szintén képviseltetni fogja magát.

Lapunk tudósítójának Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke így mesélte el a történteket:

" A PER igazgatógelyettese, Livia Plaks szerint, akit az új fejleménnyel kapcsolatban megkérdeztünk, a román kormány hangsúlyos igényére lesz jelen a küldöttségben a PUNR meg nem nevezett képviselője. Ekkor a tanácskozásunkon viszont már azt tárgyaltuk, hogy ebben az esetben egyáltalán menjünk vagy ne menjünk Atlantába. Levelet küldtem a PER igazgatójának, Allan Kasoff úrnak, hogy miért nem tartják be az előzetes megállapodást. Az igazgató úr még az este válaszolt: sok érvvel, de kevés elfogadható magyarázattal. Mert mi kihangsúlyoztuk, olyan egyeztetésen látjuk csak a részvételt eredményesnek, ahol a tárgyaló felek közvetíteni tudják egymás felé az álláspontjaikat. A PUNR jelenléte azonban, eddigi egész politikája a példa rá, a kormányt is nehéz helyzetbe hozza s mindenképpen megkérdőjelezi részvételének jószándékát az atlantai kerekasztal-találkozón... Tudatában vagyunk annak, hogy amennyiben nem utazunk el Atlantába, ez politikai elszigetelődéshez vezethet. De gondoljuk meg: azzal üljünk le tárgyalni, aki tegnap kijelentette, hogy a magyarokat deportálni kell? És miről tárgyaljunk: erről és ne az oktatásunk helyzetéről, kulturális autonómiánkról, és egyáltalán a romániai magyarság ügyének rendezéséről?" (RMSZ, 1995. február 11-12.)

És itt lépett be a képbe Szász János, aki e perctől kezdve átvette az atlantai folyamat tudósításának az irányítását. Mi szívből örvendtünk, hogy egy nagy tapasztalatú, gátlások nélküli, széles látókörű íróember kötelezi el magát az eseménnyel kapcsolatban. János annyira szívügyének tekintette a tárgyalások eredményességének biztosítását, hogy gyakorlatilag éjjel-nappal megpróbált jelen lenni az RMDSZ-küldöttség taktikai megbeszélésein. Az első ilyen tárgyalásra akkor került sor, amikor Markó Béla - aki azokban a napokban Angliában járt - visszaérkezett Bukarestbe s ő maga is bekapcsolódhatott a PUNR-s részvétellel kapcsolatos döntéshozatalba.

Szász János az alábbi tudósítást küldte a hazaérkezésről és az utána rögtönzött, éjfélbe nyúló kupaktanácsról:

A vég kezdete

* Markó Béla hazaérkezett Londonból * Éjszakai döntés * A küldöttség elutazása az Otopeni reptérről * (1995. február 13.)

(Bukarest - riporterünktől) * Szombaton, február 11-én, 17.30-kor pontosan érkezett Bukarestbe a londoni járat, amelyen Markó Béla, az RMDSZ elnöke visszatért a fővárosba néhány napos londoni látogatása után. A zsúfolt csarnokban Niculescu Tóni elnökségi kabinetfőnök és Markó Béláné várták, valamint számos fotóriporter, újságíró, köztük magam is. Az elnök fáradt volt, mint később vallotta, "meghordozták a vendéglátók".

- Londonban előadást tartottam az Országos Liberális Klubban. Értekezésem valójában az RMDSZ autonómia tervezetét ismertette. A zsúfolt terem egyértelműen helyeselte a hallottakat. A nemzetközi közvélemény és a jelentős politikai körök világszerte egyetértenek törekvéseinkkel... Siettem vissza, mert ma este el kell döntenünk, megyünk-e Atlantába vagy maradunk.

A bukaresti C 31-es tévétársaság (CNN) riporterének kérdésére a szövetségi elnök ezt válaszolta:

- Eredeti megállapodásunk szerint a PER-rel úgy szólt, hogy a PUNR képviselője nem vesz részt a kerekasztalon. Utólagos, méghozzá kormány-nyomásra Emil Roman úr is részt vesz állítólag a román küldöttségben. Ez olyan helyzetet teremtett, ami arra kényszeríti az ügyvezető elnökséget, hogy döntsön: e körülmények között is vállalja az atlantai utat?

Markó Béla akkor még nem tudhatta, hogy kora délután távirat érkezett a székházba, amelyben a PER közli: Románia kormánya elfogadta, hogy az RNEP képviselője megfigyelőként vesz részt, hozzászólási jog nélkül az atlantai értekezleten.
Az elnök a székházba sietett, ahol futó ebéd-vacsora után megkezdte az előkészületeket az utazásra. A gyűlésterem asztalán ott sorakoztak a vízummal ellátott útlevelek, egy-egy dossziényi dokumentáció, emlékeztető, sajtókivonat, egyéb okiratok. Sorra befutottak a küldöttség tagjai, de a döntéshozó értekezlet előtt még megkérdeztük Frunda Györgyöt, miért látja fontosnak a részvételt.

- Már a kolozsvári ülésen elmondtam - jelentette ki -, hogy az RMDSZ reálpolitikája nemzetközi támogatásnak örvend. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy jogos követeléseink nem csak az erdélyi hagyományoknak, hanem a nemzetközi gyakorlatnak, valamint Románia alkotmányának és többi törvényeinek is megfelelnek. A további támogatás és politikai céljaink elérésének feltétele a dialógus. Ezért tartom több mint fontosnak a részvételünket.

Az éjszakába nyúló tanácskozáson megszületett a pozitív döntés.

Másnap reggel fél hétkor a küldöttség a reptérre érkezett. Riporterünk a küldöttség néhány tagjához kérdéseket intézett.
- Nem gondolja-e, hogy az atlantai értekezlet a romániai, kormányerőre emelt nacionalizmus és szociálsovinizmus hosszú folyamata végének kezdetét jelenti?

Tőkés László tiszteletbeli elnök: - E kérdés annak is függvénye, hogy milyen szándékkal ülnek a felek az asztal köré. Ha erre a kifejletre nézve semmilyen pozitív akarat nincsen, igen kis esély van a dialógusra. Különben nagy változások vannak a román közvéleményben, olvastam Alina Mungiu vezércikkét az Expresben és fantasztikusnak tartom. Olvastam továbbá Andrei Cornea cikkét a 22-ben, az is nagyon jelentős. A vég kezdete elkezdődött az Európa Tanács parlamenti ülésén, amikor Botica szenátor kénytelen volt szégyenkezni amiatt, ami történt. Én közben arra gondoltam, hogy miattunk nincs miért szégyenkeznie, mert lényegében a román nemzeti érdekeket is védtük. Hovatovább az a meggyőződésem, hogy a romániai szélsőségesek a román nemzeti érdekek legnagyobb ellenségei. Persze nem vagyok olyan optimista, mint ez a kérdés, amit feltettek, de kétségtelennek tartom, hogy új folyamat indult meg és lépéshátrányban nem mi vagyunk…

Csapó József szenátor: - Remélem, hogy sikerülni fog…

Takács Csaba ügyvezető elnök: - Ha Atlantában is kiderül, hogy ez a folyamat megindult, az RMDSZ is mindent megtesz azért, hogy ez beteljesedjék.

Riporterünk észrevette a tömegben Viorel Hrebenciucot, a kormány főtitkárát, és odanyújtotta riportermagnóját, mire ő kijelentette: - Nem adok interjút…

Ennek ellenére megkérdeztük, hogy legalább jó kedvvel indul Atlantába? - Hát nem látja, milyen vídám vagyok? Nagyon jól ismerem az RMDSZ érveit és pszichológiáját, s bár itthon akadozik az utóbbi időben a megértés, remélem, hogy Atlantában sikerülni fog.

Majd Traian Chebeleu elnöki szóvivőt vettük észre, akitől az iránt érdeklődtünk, milyen lelkülettel utazik a tengeren túlra.
- Több nemzetközi értekezleten részt vettem már az RMDSZ-szel s remélem most is, ha csak egy centiméternyit,előre tudjuk vinni a román-magyar megértést, a kisebbségi jogegyenlőség ügyét…

A küldöttségek átestek a vámvizsgálaton, s pontban reggel 7.10-kor a frankfurti járat elindult, ahonnan is az Atlantába repülő gépre szállnak át.

Bukarest, 1995. február 12, reggel.

A képen: Szász János és Baracs Dénes, az MTI akkori bukaresti tudósítója. Fotó: Székely Sándor

Nincsenek megjegyzések: