2009. március 12., csütörtök

Egy „érdemes olvasó” laptörténelme


Beszélgetőpartnerünk, mióta csak az eszét tudja, a családi házban megszokta az újságolvasás látványát. Kezdetben a kolozsvári Igazság járt a csíkkozmási portára, ahol 1943-ban született, majd a Falvak Népére fizettek elő, de mert az Előre napilap volt és nagy formátumban jelent meg, ami több papirost jelentett, az ötvenes évek elején végül mellette kötöttek ki. A Hargita megye megalakulásával a megyei kultúrbizottság munkatársává lett, majd 1969-1985 között könyvtárigazgató, 1985-1989 között városi kultúrházigazgató, végül tanári pályát vállaló Léstyán Dénes sok évtizedes újságolvasói élményeiről, gondolatairól beszélgettünk a hatvan éve indult Romániai Magyar Szó jubileuma kapcsán.

- Környezete az átlagon felülien szenvedélyes újságolvasónak tartja. Sose fogta el a kísértés, hogy írja is a sajtót?

- 1956-ban, a magyarországi forradalom idején emlékszem, járt nekünk az Előre, s rámbízták, hogy felolvassak belőle a családnak. Én akkor naponta felolvastam mindent hangosan, hogy mindenki hallhassa, amit a lap írt a budapesti eseményekről. Ugyanakkor viszont hallgattuk a Szabad Kossuth Rádiót is, s annak nyomán tisztábban láttunk. Emlékszem arra is, személyesen mennyire megzavart az a helyzet, de nem csak engem, a szüleimet is, hogy ötvenhat nekünk forradalom volt, viszont az újságban egyszer csak ellenforradalomról olvashattam. Végül aztán mégis eligazodtunk valahogy, mert láttuk, hogy ki melyik oldalon áll. Engem elkapott akkor a nemzeti hevület, s megírtam első verseimet, méghozzá az Előre két oldala közötti széles margóra. Amit viszont édesanyám meglátott s szigorúan rámszólt: apádat börtönbe juttatod, te gyermek! Megfogta és a tűzbe dobta az egészet. Tizenhárom éves kamasz voltam akkor.

- Mire emlékszik még az akkori Előréből?

- Az Előre sose hiányzott a házból, s amíg el nem kerültem otthonról, én voltam a családi sajtófelelős, aki hangosan felolvastam minden nap a híreket. Annyira megszoktam a lapot, hogy később is abból tájékozódtam. Onnan szereztem például hosszú időn át az ismereteimet a sport területéről. Azt például, hogy az 1956-os melbourne-i olimpián hogyan szerepeltek a magyarok. Olvastam Papp Laci bajnoki sikereiről, Keleti Ágnes tornásznő eredményeiről, aranyérmeiről, majd felfigyeltem arra is, hogyan tűntek fel és hogyan szerepeltek a hazai magyar sportolók az országos élvonalban. Ekkor szereztem tudomást a két marosvásárhelyi testvér, Kincses Elemér és Kincses Emese úszó, illetve atlétikai sikereiről. Emlékszem, milyen szépen írtak a marosvásárhelyi focicsapat, az ASA felfutásáról, hiszen Bölöniék valahol minket, erdélyi magyarokat képviseltek, akár csak az Előre által szervezett hagyományos gyerekhoki bajnokság itt, Hargita megyében... Persze, a politikai híreket se hagytam ki sose, különösen, hogy édesapámék nagyon kiváncsiak voltak arra, mikor jönnek már be az amerikaiak. Sajnos, ez a lapból egyáltalán nem derült ki, de azért továbbra is kiváncsian figyeltük, hátha kiolvashatunk valamit a sorok között.

„A lapra sose haragudtam”

- Mennyire lehetett tájékozódni az Előréből? Nem riasztotta el a sok célzatos propaganda?Voltak-e olyan pillanatok, amikor haragudott a lapra?

- Én elsősorban informálódni akartam az újságból, tehát azokat az információkat hámoztam ki, azért olvastam a lapot. Mit csináljak? Olyan típus vagyok, aki szeret mindenről tudni valamit. A lapra sose haragudtam, mert a kötelező, muszáj közléseken kívül rendszeresen az erdélyi magyarok szemszögéből tárgyalta a kérdéseket. És én ezt nagyon értékeltem. A maga idejében az Előre nem hallgatta el például a kalotaszegi egykézés kérdését, de szólt a lövétei gazdag gyermekáldásról is, s ebből jó vita kerekedett. Ezek a mi égető ügyeink voltak, már akkor is, hiszen az erdélyi magyarság is csak egyre fogy...

- Hogyan élte meg az Előre”metamorfózisát”, Romániai Magyar Szóvá vedlését a rendszerváltozáskor?

- Az 1989-es forradalom napjaiban rengetegen vették kezükbe a Romániai Magyar Szót, én is mindent elolvastam belőle. Akkoriban mindenki csak úgy falta az újságokat. Egyetlen évet nem hagytam volna ki, előfizetője voltam a lapnak, s hogy biztosan megkapjam és ne legyen kimaradás, mindig egész évre fizettem elő. Így ment ez 2005 nyaráig, amikor megszűnt az RMSZ. Amit én rendkívül sajnáltam, s többször is szóvá tettem RMDSZ-hatalmasságoknak, amikor Csíkban jártak, felhánytorgatva, hogy a szövetség miért nem támogatta tovább az RMSZ-t, elvégre az ő politikáját hirdette... Aztán rendre megbarátkoztam az Új Magyar Szóval is, amit például most nagyon szeretek, mert a mi szempontunkból biztosít rálátást az országos politikára, ez pedig engem nagyon érdekel. Különösen az, hogy mit tud elérni az RMDSZ a román politikai küzdőtéren.

Húsz lapra is, saját zsebből

- Hosszú időn át hűséges előfizető, valóságos „érdemes olvasó”. Mennyire megterhelő az ön számára az előfizetés?

- Régebb egyáltalán nem volt megterhelő lapokat járatni. Nagyon olcsó volt a sajtó... A nyolcvanas évek elején például olyan szabályok léptek életbe könyvtári viszonylatban, takarékossági okokra hivatkozva, hogy a megyei könyvtár legtöbb csak 6 napilapot és 6 folyóiratot rendelhetett meg a költségvetéséből. Akkor, hogy ne szakadjon meg a gyűjtemények folytonossága, a saját zsebemből még vagy húsz lapra előfizettem, nagyjából magyar nyelvű heti és havi folyóiratokról volt szó: a Hétről, a TETT-ról, az Ifjúmunkásról, a Falvak Dolgozó Népéről, az Utunkról, a Korunkról, az Igaz Szóról, Napsugárról, s az én nevemre jöttek a könyvtárba. De akkoriban ezt megengedhette magának az ember. Immár olyan árak vannak, hogy egy ilyen gesztust egy mai könyvtáros részéről nem tudnék elképzelni.

- Hogyan tájékozódik ma, amikor a sajtókínálat annyira sokszínű és bőséges?

- Igazából ma már lehetetlen mindent elolvasni, minden lapot nyomon követni, annyi van a piacon. Ráadásul ott vannak a román és a magyar tévéadók, azok is jócskán kitöltik az ember idejét. Ennek ellenére, igazából tájékozódni inkább az írott lapokból tudok, s ehhez a megyei ügyekben ott van a két helyi lap, a Hargita Népe és a Csíki Hírlap, amelyekre előfizetek, országos kitekintést pedig az Új Magyar Szó nyújt számomra. Méghozzá azt mondhatom, hogy alapos kitekintést. Ugyan a helyi lapokban is találni egy-egy fontosabb országos eseményre való utalást, háttéranyagot, de ezek hézagosak, rendszertelenek. Az ÚMSz viszont igen jól körüljárja, megvilágítja, taglalja és elemzi a politikai kérdéseket. Személy szerint Simon Judit és Ágoston Hugó elemzései állnak hozzám közel, ezek mindig világosak, érthetők. A többiek is jók, nincs kifogásom, de néha úgy érzem, túlbonyolítják kissé a témát, nehezebb kihámozni a szerző állásfoglalását. Külön értékelem azt, hogy olyan szerző, mint Cs. Gyimesi Éva minden héten megszólal az utóbbi időben. Méghozzá publicisztikával, és nagyon sokszor bátor, kényes kérdéseket vet fel, de hát ez a demokrácia, a sajtószabadság ezt biztosítja.

- Bosszankodott-e életében lap vagy szerkesztő, esetleg mindkettő miatt újságolvasás közben?

- Soha... Soha... Azaz hogy bosszant azért egy dolog az Új Magyar Szónál és azt most elmondanám. Ugyanis hosszú éveken át nagy élvezettel olvastam az RMSZ-ből a levelezési oldalt, az mindig friss volt, eleven, az olvasók egész Erdély területéről roppant sok és érdekes témát vetettek fel. Érezni lehetett a lap kapcsolatát az olvasóval, illetve az olvasó ragaszkodását a laphoz. Ez a hozzáállás most valahogy hiányzik az ÚMSz-ből. Ezt mintha elvágták volna az új lap beindításával, mintha lerázták volna az olvasókat, nem tekintenék őket eléggé aktív partnernek. Nagy kár, hogy megszűnt a levelezési oldal. Mondjuk, nem teljesen, olykor jeleznek valami kis véleményt egy-egy sarokban, de a lényegbevágó vitaanyagok, hozzászólások megjelentetését nagyon hiányolom.

- Mi a véleménye a mellékletekről?

- Nagyon jónak tartom a Kisebbség-et, igen színvonalas fórum, jó, hogy továbbéltetik. Igen csak jó a Színkép, s itt különösen a szemle oldalakra gondolok, amelyeken a magyarországi és a romániai sajtóban közölt legfontosabb állásfoglalásokat közlik újra, szemlézik. Észrevettem, hogy minden lényeges kommentárt megtalál itt az ember, amelyek nyomán aztán el is szoktam menni a könyvtárba, hogy utána nézzek a teljes anyagnak. A rovat gondolkodásra és további búvárkodásra készteti az embert. Az írott, korrekt tájékoztatás mellett gondolom, ma ez egy napilap legfőbb haszna, értelme.

(Egy átdolgozott, rövidebb változata megjelent 2007-ben, az Új Magyar Szó Színkép mellékletében)

Nincsenek megjegyzések: