„Tiltott” övezet

Balek vagyok, baleknek születtem... A baj csak az, hogy mindig új és új bizonyságát kell adnom ennek a nyilvánvaló igazságnak.

Úgy történt, hogy merő kollegialitásból pár hónapra átvállaltam az ÚMSZ Színkép mellékletének szerkesztését (annak is az aprómunkáját). Mivel a társszerkesztőnek nem volt elég megfelelő tartaléka, az egyik oldalra javasoltam Perpetuum mobile című bejegyzésem (2009. január 28.) beillesztését. Balekségemnek ez volt az első számú megnyilvánulása, ugyanis teljességgel figyelmen kívül hagytam azt a tényt, hogy a társszerkesztő szakmája szerint tulajdonképpen fizikus végzettségű, írásom pedig – bár jóindulatúan – olyan területre tévedt (Einstein, relativitás elmélet, Toró Tibor, neutrinók stb.), amelyben magamnak vakon meg kell bíznom a szakirodalom állításaiban, hiszem csak annyit merészeltem írásomban boncolgatni, hogy a laikus miként reagálja le ezeket a biztos előképzettséget igénylő problémákat. Állításaimhoz értékeléseket, interjúkat, tanulmányokat hívtam segítségül, amelyeket közvetlenül vagy áttételesen idéztem, illetve hivatkoztam rájuk, gondolván, hogy ezzel elhárítok magamról minden felelősséget.

Csakhogy társszerkesztőm, Ágoston Hugó is résen volt, és megjelenés előtt jól leteremtett, amiért hitelt adtam olyan állításnak, mely szerint Toró Tibor egyetemi tanár volt a neutrinó felfedezője. Pedig csak néhány szócikkbe kellett volna bepillantanom az interneten, hogy rájöjjek ennek nevetséges voltára... Meg aztán hogy állíthatom azt, hogy az örökmozgó elve életképes, amikor az a fizika egyik alaptörvénye szerint merő képtelenség és az is marad, míg a világ?

Megköszöntem észrevételeit, s biztosítottam róla, hogy én tanulékony fickó vagyok, fizikai kérdésekben hiszek a fizikusoknak, neki is, akár csak a könyvészethez használt szerzőknek. Torű professzor neutrinós primátusát kigyomláltam a kéziratból, az örökmozgóra való utalás maradt.

Pár nappal a megjelenés után az alábbi levelet kaptam, bár a címzése alapján láthatni, hogy szerzője nagy feneket akart keríteni a dolognak...

Kedves Salamon Márton László, Ágoston Hugó és Cseke Gábor!

Több mint hízelgő, már-már megbotránkoztató, hogy Cseke Gábor Perpetuum mobile (Erdélyi adalék egy Einstein-dossziéhoz) című cikkében (melynek már a címe – az ’Einstein-dosszié’ és a ’perpetuum mobile’ társítása – is zavaró!) olyan nagyságokkal emleget egy napon, mint Bolyai János és Albert Einstein. Még inkább lehangoltak azonban az írás meghökkentő állításai.

Toró Tibor, akinek Kritérion-koszorúja az írás apropóját adja, valóban nemzetközi hírű tudós, hiszen munkái románul és magyarul is megjelentek. De az, hogy Carlo Rubbia, a Harvard Egyetem professzora és nemrégen még a CERN igazgatója elhalászta volna előle a Nobel-díjat, eléggé különös állítás. Az internet Toró világnyelvekre lefordított szövegeit nem ismeri. A neutrínóra vonatkozó – magyarra is lefordított – könyvét a szakma magasra értékelte, a recenzensek úgy tekintették, hogy tisztességes és eredeti összefoglalása, értelmezése annak, amit a neutrínóóutatás vezéregyéniségei tettek és gondoltak. A kedvező fogadtatás ellenére, sajnos, Torót egyetlen nyugati egyetem sem hívta meg vendégtanárnak. Tudtommal még a budapesti vagy a bukaresti sem!

A neutrínokutatásban – a legendák ellenére – Torónak, ismét csak sajnos, nem volt semmiféle – nemzetközi vonatkozásban is – említésre méltó szerepe. Az információ, amely a Kritérion-koszorú átadásakor elhangzott, s amely szerint a neutrínót Toró Tibor fedezte volna fel, elképesztő. Az persze tény, hogy Toró idejében felfigyelt a témára. De ez sem kizárólag az ő érdeme. A téma kutatásának egyik nemzetközileg is elismert kezdeményezője ugyanis a kor talán legjelentősebb magyar tudósa, Marx György volt (aki elől Rubbia szerzőnk szerint már nem kanalazta el a Nobel-díjat). A Wikipédia neutrínóra vonatkozó (angol nyelvű) szócikke (mely magyarul is olvasható) a neutrinó-kutatásban szerzett érdemei kapcsán több magyar tudóst is említ (Marx György, Szalai Sándor, Csikai Gyula, Egyed László, Gernot Ede). A Nobel-díjra érdemesült Toróról egyetlen szó sehol. Egyébként a Nobeldíj-ötlet (szintén állítólagos) értelmi szerzője, Vekerdi László, képzettségét tekintve irodalmár, akárcsak én, s bár főként kultúr- és tudomány-történészként vált ismertté, a neutrinófizika technikai részleteihez nagyon sokat azért ő sem érthet.

Amiben Toró valóban nagyon jelentőset teljesített, az pedagógusi és – az interdiszciplinaritás szép példáit nyújtó – tudománynépszerűsítői tevékenysége. Diákok és szakmán kívüli érdeklődők generációi váltak a keze alatt kimagasló értelmiségiekké: politikusokká, politológusokká, újságírókká. (A Kritérion-koszorút ezekkel a teljesítményeivel is kiérdemelte). Én magam is hallatlan élvezettel hallgattam végig néhány mesterien felépített és közérthető előadását a nagy egyesítés esélyeiről.

Ha nem lennénk annyira elfogultak önmagunk iránt, a cikkben összehordott ostobaságok miatt a szakmának és főként Torónak kellett volna felhördülnie. Hiszen Cseke – érthető rajongásból – a tiszteletre méltó és mindannyiunk által szeretett Toró Tibort teszi nevetségessé.

Igaz, a perpetuum mobile könyvemet minősítő ötlete másféle mosolyt is az olvasó arcára csalhat. A perpetuum mobile ugyanis valóban képtelenség. A termodinamika II. főtétele egyértelműen kizárja megvalósításának lehetőségét. Az, aki ma effélével áll elő, valóban komolytalan. Egészen egyszerűen dilettáns. Ráadásul a szó negatív értelmében, mert – mint alább látni fogjuk – van pozitív értelme is.

Más kérdés, hogy bár a fizikai folyamatok növelik az entrópiát, az evolúció a hőhalál veszélyét folyamatosan kiegyenlíti, azaz a rendezettségnek (a negentrópiának) a növekedésére is lehetőséget teremt. Legalábbis az Univerzum eddigi történetében egyértelműen ezt tette. Az Ősrobbanást követően fokozatosan kihűlő Univerzumban ugyanis atomok, csillagok, csillagrendszerek, galaxisok, galaxishalmazok jöttek létre, azaz a kozmikus evolúció folyamatában az entrópia csökkent is, illetve az ezzel egyenértékű rendezettség növekedett. És (legalábbis bolygónkon) a kémiai majd biológiai és társadalmi evolúció eredményeként az élet (azaz a szervezett, huzamosan fenntartható és átörökíthető rend) mind komplexebb formái alakulhattak ki. A II. főtétel tehát az Univerzum egészének (azaz nyitott rendszereinek) szintjén valóban nem látszik egyeduralkodónak. Ez azonban a – csakis zárt rendszerű mechanikai szerkezetként felfogható – perpetuum mobile lehetetlenségén, a rá vonatkozó ötletek tudományos megalapozatlanságán mit sem változtat.

A körkörösség rejtett feltételezése ezzel szemben ma már minden tudományág koherenciájának alapja. A mikrofizika ma már legesélyesebbnek tartott elmélete (a húr- illetve bránelmélet) szintén körkörös dimenziókban (egyebek közt a két négydimenziós bránt a „gyengét” és a „gravitációsat” összekötő körkörös ötödik dimenzió különböző változataiban) gondolkodik. (Lásd Lisa Randall világhírű, de magyarra még lefordítatlan Warped Passagies. Unravelling the Mysteries of the Universe’s Hidden Dimensions – azaz szabadon fordítva: Rejtett Univerzumok. Utazás az extradimenzionáslis térben című művét!) Paul Davies magyarul minap megjelent átfogó műve, a Megbundázott Univerzum is arra a következtetésre jut, hogy ha lehetséges elfogadható magyarázat az Univerzum keletkezésére és fennállására, annak szerepére legjobb esélyekkel az „önmagát teremtő Univerzum” (gyakorlatilag körkörös) koncepciója pályázhatna. A biológia az élőlényeket csak a szervezet egyensúlyát fenntartó körfolyamatok révén tartja leírhatónak. (Joachim Bauer Kooperatív gén című könyvéről már beszámoltam e hasábokon). Humberto Maturana az élőlényeket szintén önteremtő (ún. autopoietikus) rendszerekként definiálja, s az emberi megismerést is csak a kint és a bent egyfajta azonosságaként felfogott zárt rendszerként látja elfogadhatónak. Antonio R. Damasio a gondolatok, a főként testi megnyilvánulások gyanánt azonosított emóciók és a szellemi természetű érzelmek kapcsolatában is körfolyamatot azonosít (legújabb, csak világnyelveken hozzáférhető – Spinoza-Effekt, azaz Spinoza-effektus című munkájában). A szociológia és a politikatudomány is a váltógazdálkodás (lényegileg körkörös) ciklusaira alapozza a társadalmi egyensúly elméletét. Bernard Braudel a kor tán legnagyobb történésze a történelmi folyamatokat is csak eltérő amplitúdójú ciklusok (hosszabb és rövidebb gazdasági-társadalmi hullámok) révén véli értelmezhetőnek. Az emberi tudat szerkezete is csak az öntükrözés körfolyamatára alapozva látszik feltárhatónak. S az entrópia és a negentrópia egymást kiegyenlítő folyamatai is körkörösség (valamiféle kozmikus visszacsatolás) benyomását keltik. A perpetuum mobile tudománytalan ostobaság. Ezek a feltevések viszont (bár jobbára maguk is közvetlen bizonyítékokon nyugszanak, s korántsem bírnak a bizonyosság státusával, legfeljebb nagyon valószínűeknek tekinthetőek) kétségtelenül tudományosak.

S hogy a tér esetleges körkörösségének feltevése sem az én kontárságom egyértelmű jele, azt talán egyetlen Brian Green idézettel is sugallhatom: „A húrelmélet megakadályozza a körkörös dimenzió Planck-hossznál kisebbre való összehúzódását, hiszen az összehúzódás úgy is értelmezhető, hogy amint a körkörös dimenzió eléri a Planck-hosszt, nyomban tágulás indul meg.” (Az elegáns Univerzum, Akkord Kiadó, Budapest, 2008, 207-208. oldal) Azaz: a befelé irányuló mozgás (a zsugorodás) a Planck-hossz kiterjedésénél kifelé irányuló mozgásba (tágulásba) fordul át.

Feltevéseimet (amelyek ezeket az eredményeket egy meghökkentő, de korántsem pusztán „metafizikai” koncepcióban próbálják szintetizálni) megpróbálom ugyan észérvekkel és a szakma által elfogadott megfigyelési adatokkal bizonyítani, de soha nem tálalom megkérdőjelezhetetlen igazságok gyanánt, sőt még csak igazságok gyanánt sem (ezt a Cseke által közölt idézet is világosan jelzi). És – legalább elvben – minden feltevésem és minden (valódi vagy vélt) bizonyításom ellenőrizhető és cáfolható! A manapság annyira divatos multiverzum-elmélettel ellentétben például, amely elvileg is igazolhatatlan és cáfolhatatlan. Ezt sem csak én vélem így, a valóban világhírű Harald Lesch a Müncheni Egyetem kozmológia professzora, szintén azon a véleményem van, hogy egy ilyen elmélet komolyan vétele, a tudományosság egyik alapvető kritériumának, az elvi ellenőrizhetőségnek a feladását jelentené. Igaz, Lesch-el ellentétben Paul Davies (fentebb említett művében) úgy véli, hogy a hipotézis közvetve világunk szerkezete révén is ellenőrizhető lehet. Csakhogy ezt a feltevést ő is csak meglehetősen ingatag érvekkel támasztja alá. Márpedig, ha a multiverzum-elmélet elvileg is igazolhatatlan, azaz tudománytalan feltevés lenne, a tudománynak az úgynevezett finomhangolásra, azaz a fizikai univerzum „életrevalóságára” (érthetőbben: egész sor fizikai alapállandó értékeinek az életet lehetővé tevő – teljesen valószínűtlen, szinte már fantasztikus – összehangoltságára) valaminő magyarázatot kéne adnia. Én egy elvileg lehetséges magyarázat ötletét vetem fel.

Igaz ugyan, hogy ennek az ötletnek a helyessége esetén az Univerzum zárt (kint-bent-irányban önmagára záródó) rendszernek minősülne. Ez a rendszer azonban olyan komplementer elemekből (anyagi Világból és antianyagi Antivilágból) épülne fel, amelyek ellentétes, de komplementer négy- illetve ötdimenziós szerkezete – a feltevés helyessége esetén – nem csupán az antianyag hiányát, a sötét anyag és -energia (a szakemberek szerint ma még merőben érthetetlen) rejtélyét és sok minden egyebet magyarázhatna meg, de a rendszer mozgását, amely ekképpen egyfajta tehetetlen mozgásként volna leírható, valóban időtlenül fenntarthatná. Ez a feltevés ma kétségtelenül egzotikusnak tekinthető. És természetesen vitatható, mint bármely más, az Univerzum egészére vonatkozó hipotézis. De a perpetuum mobiléhoz, amelyet eddigi kieszelői közül még senki nem próbált (anyagi létünk korlátaiból következően) valóban komplementer (azaz anyagi és antianyagi összetevőkből) felépíteni, természetesen semmi köze. Nem a minősített hipotézis, hanem az örökmozgó e két alapvetően eltérő fogalmának (akárcsak metaforikus) összemosása az, ami valóban tudománytalan.

Ha feltevésem (feltevéseim) perpetuum mobile(k), tessék bebizonyítani, de amíg ezt legalább egy alapvető vonatkozásban valaki meg nem teszi, addig, tessék igenis tudományos hipotézisekként kezelni őket! A kötet a gondolati vagy kísérleti ellenőrizhetőség lehetőségére minden fontos esetben utal is.

Az pedig, hogy idegen szakmákba kontárkodom, csak a tudománytörténet nem ismerőinek szemében válhatna valóságos botránnyá. A téma ismerői jól tudják, hogy a tudomány minden nagy újítója „kontárként” kezdte. Beleértve a platóni testekért rajongó Keplert, az alkimista Newtont, a püthagoreista Einsteint, hogy Robert Mayerről, Faradayról, Hubble-ról és másokról (az említettek mindhárman abszolút kívülállóként vágtak bele) ne is beszéljek. Vannak persze hozzá nem értő (azaz az önkontroll minimumát is nélkülöző) kontárok is. De hogy ki, melyik kategóriába tartozik, az csak feltevéseinek ellenőrzése és ésszerű cáfolata révén dönthető el.

Hál' Istennek sajtószabadság van! De ez nem jelentheti azt, hogy igazolhatóan hamis illetve szakmailag bizonyítottan megalapozatlan állítások (származzanak bárkitől is) akadálytalanul nyomdafestéket láthassanak.

Tisztelettel

Bíró Béla

****

A levelet minden további nélkül közölte a 2009. március 13-i Színkép melléklet, mindenféle megjegyzés nélkül. Kissé zavar benne az, hogy a szerző gondolatmenete szerint ő a meg nem jelent, később kijavított anyagot bírálta felül, amelyben Toró még - egy félreértés folytán - a neutrinó fölfedezőjeként szerepel; ez viszont csak úgy lehetséges, ha társszerkesztőm még a megjelenés előtt elküldte neki a véglegesítetlen kéziratot, mintegy kiprovokálván ezzel a biztos hozzászólást. Tudom, hogy gyanakodni és gyanúsítgatni nem a legszebb dolog, de legyen mentségemre az, hogy megállapításomnak nincs semmilyen következménye az illetőkkel való további kapcsolataimban. Lenyelem a békát, még akkor is, ha nem érzem igazságosnak a terjedelmes és vehemens felhördülést, hiszen:

1. a megjelent szövegben nincsen szó arról, hogy Toró professzor lenne a neutrinó atyja

2. arról sincsen szó, hogy állítottam volna: elcsaklizták előle a Nobel-díjat. Egy erre emlékeztető megfogalmazást a népszerűsítő szakirodalomból emeltem át, gyanútlanul, hiszen nekem, személyesen, végül is oly mindegy, hogy kiknek osztogatják a babérokat

3. azt majd az olvasó megítéli, ki járatja le a professzort; amennyiben én lennék ebben a ludas, máris elnézését kérem, hiszen távol állt tőlem minden ilyen szándék

4. nem neveztem Bíró Béla elméletét perpetuum mobile-nak, csupán annyit jegyeztem meg, hogy egyesek szemében annak tűnhet az általa könyvben körüljárt körkörösség elmélete.

De ez csak egy kis, bajuszom alatti morgás, amivel levezettem indulataimat, s legfeljebb egy-két ide benéző jóismerős vesz tudomást róla.

Tanulság egy van: ha csak lehet, a továbbiakban kerüljem el a „tiltott” övezeteket, vagy az ókori intelem szerint: suszter, maradj a kaptafánál!

Illusztráció: Hiperbolic Space Marosvásárhelyen * Horváth Sándor Bolyai János-emlékműve * Fotó Máthé Éva