2009. június 18., csütörtök

Kölcsönsorok 2/13

ANA BLAN-
DIANA

1942-ben Temesvárott, a gimnáziumot Nagyváradon, az egyetemet Kolozsváron végezte. Költő és prózaíró. Hosszú időn át esszéírással is foglalkozott. 1989 előtt a romániai szellemi ellenállás egyik meghatározó alakja. Műveit sok nyelvre lefordították, magyarul több kötete, válogatása jelent meg. Költészetét elsőként Hervay Gizella hozta közel a magyar olvasóhoz.


Jégorgona
(Orga de gheaţă)

Valami
Hallatszik, ugye?
Zenél
A jégorgona,
Mely ereszemről csüng alá.
A hangok
Összemosódnak,
De tudom,
Egész biztos,
Hogy képtelenség
Semmit se hallani
És hogy e tökéletes
Tűnékeny
Hangszer
Csak egy
Ki tudja miféle
Láthatatlan, távoli,
Érzéketlen
Hallgató
Szeszélye.


***

Kései, sértett
jósnő sugallta sors
gyűlöl a túl
sok ajándék miatt
amit a többiektől kaptunk;
személyi poklunk
kivitelezője
bennük a nappalok s az éjszakák
kölcsönösen kioltják egymást kioltják kioltják
és fáradhatatlanok
nem tágítanak
még a romok sorsára
jutott kolostor
se záródik be soha;
hullámok gerjesztője
magasra hágva
és örökké mélybe omolva
hogy újra kezdhesse;
másokon túltevő
aki nem az eszével
ezermester
az építés görcsös lázában;
zsindelyszárnyú repülő
kétszeres áldozata
saját művénekł
átok
amelynek betűfalában
egy nép áll bezárva


Vándorférgek
(Viermi călători)

Vándorférgek, szárnyalók, gördülők
Férgek melyeknek újabb temetőt
Még modernebbet
Ítéltek oda.
Férgek özöne,
Régóta áthelyezett hullák
Egy kétértelmű öröklétbe
E világi pokolban.
Férgek özöne
Új kripták felé vonulva,
Vándorférgek
Az ítéletnapra,
Míg a leendő tóban a halak
Buzgólkodnak hogy féreggé váljanak.


Egy ország madarakból is áll
(O ţară e făcută şi din păsări)

Egy ország madarakból is áll,
A dél felé lebukó V-betűkből
Sebzetten, fagytól és árulástól
Űzve,
Majd visszatérve
A vágytól megalázva,
Siklanak az égi csúszdán
Hálásak
Az eresznek hogy nem hagyta el
A régi tornácot.
Egy ország madarakból is áll.
Ahogy a templom is jelent
Életet s túlvilágot.


Télen a csillag
(Iarna stelele)

Télen a csillag
Annyira távol ragyog
Hogy roppant magányod által
Meg se láthatod.

Télen a tenger
Annyira elhidegül
A forrás vizétől
Hogy már-már menekül.

Télen a holtak
Dermesztő hidege
Akkora, megfagy tőle
Az egész félteke.


Feltétel
(Condiţie)

Vagyok
akár
az óra homokja
mely
idő
csak úgy lehet
ha pereg.


Ellenségesen havazó
(Ninge cu duşmănie)

Ellenségesen havazó
Gyűlölettel zuhog a hó
A gyűlölködőn befagyott vizekre
A rosszindulatból kivirágzó gyümölcsösre
A türelmes elaljasult madarakra.
Úgy havazik, mintha e hó alatt
Kötelezően végeszakad
E nedves népség életének,
Havazik, emberien
Konokul.
Mérgező ami hull.
Kit lepne meg?
Már csak én tudom
Hogy a havazás
Hajdanvolt szeretet.
Oly későre jár
És undorító ez a havazás.
Nem is jut eszembe semmi más,
Csak várni
Az éhes farkasokat
S a hasznukra válni.


Hallom
(Aud)

Hallom valaki lépdel a holdon utánam
És virágmagot szór ahova lép a lábam
Egy jó lépés - kék portula
Hibás lépés - nadragulya.

Hallom valaki lépked a napban utánam
És madártojást rejt talpaim nyomában
Egy jó lépés - bús gerlice
Hibás lépés - fülemile.

Hallom valaki az öröklétben lépdel utánam
És szavakat illesztget talpaim nyomában
Egy jó lépés - csak idézet
Hibás lépés - versben végzed.


Miért
(De ce)

Mért álmodik a gyümölcs is szeszekről
S átható csípős szagokról a füvek
E roppant szelíd gyönge fényben
Ha el is tűnsz, ki tudja meg?

Mért készülődnek elmenekülni
Egymás hegyén-hátán a darvak az égen
Mikor nyugodtan megvárhatnád
Hogy felhőként szétoszolj egészen?

Mért zárkóznak kaptárba a méhek
S magvaikba a gyanakvó virágok
Miközben az ősz annyira szelíd
S hozzásegít egy értelmes halálhoz?

Nincsenek megjegyzések: