2009. december 4., péntek

Múltidéző: Amikor Trianon beintett (48)


Titulescu román külügyminiszter
1928 július

- Higgye el, rossz üzlet a magyar politika és csak az ország internacionális és gazdasági pozicióját rontja. Csak egyre mutatok rá. Hogyan képzeli, hogy évekig tartó harc után, miután arra kényszeritették, hogy késhegyig küzdjek önök ellen, akár én, akár egy másik román miniszter előzékeny álláspontot foglaljon el a magyar reparáció kérdésében. Pedig ennek a problémának a rendezése, ha csak részben is, mégis csak tőlünk függ!

Ez a pár szó élesebben megvilágitja a román külügyminiszter jellemét és lelki természetrajzát, mint kötetes életrajzok. Titulescu ma Európa egyik legragyogóbb szónoka, legképzettebb jogásza, és legügyesebb diplomatája. De minden képzettsége s minden tehetsége ellenére se európai, hanem levantinus keleti ember, akinek édesapja még kezet csókolt a bukaresti pasának.
Korrektség, vállalt kötelezettségek pontos és lojális teljesitése ismeretlen, sőt nevetséges fogalom az ő és kollégái szemében. Hogy mennyire keleti, mennyire bukaresti gondolkodásu ember, erre egy későbbi Bukarestben lefolyt beszélgetésünk még élesebb világot vet.

- Igen? Maga azt hiszi, hogy ez a szakasz valaha érvényesithető lesz? - kérdezte és óvatosan fölszippantott ezüst szelencéjéből egy csipetnyi tubákot. - Hogyisne! A 19. szakasz az a puritán csöpp, amelyet Wilson kedvéért kevertünk a párisi szerződésekbe. Ha Amerika ratifikálta volna a békeszerződéseket s ha az Egyesült Államok beléptek volna a Népszövetségbe, akkor talán, de nagyon talán még lett volna mód arra, hogy apróbb, jelentéktelen rendelkezéseket a 19. szakasz alapján elfogadott volna a genfi Tanács. De most?

- Milyen fantasztikus elképzelés, hogy Jugoszlávia saját szavazatával járuljon hozzá határainak szükitéséhez, vagy mi az erdélyi városok elvesztéséhez?

- Pedig ugy-e, a mi szavazatunk nélkül nem lehet érvényes határozatot hozni, mert a revizióhoz egyhanguság kell. Mi igen is, egyhangu határozatra mindig készek vagyunk, de ez az egyhangu határozat: Reviziót soha!

Éles, metsző tenorhangján láthatatlan hallgatóságnak harsogta ki e szavakat, aztán csillogó, sima, fekete szemét rámszegezte s gunyosan elmosolyodott.

Br. P.E.


Délibábok népe
1928 augusztus

Az elmult hónapokban mintha csupa pirosbetüs napból állítottuk volna össze a magyar kalendáriumot! Vidáman lengő zászlók, lampionos menetek, tündéri fényben mennydörgő és villámló hegyoldalak, diszgyülések és ünnepi közgyülések, lelkendező fölvonulások, száz meg százterítékes bankettek, etetések és itatások, összecsendülő billikomok és a szónoklatok Niagarája, ebben a mámoros, bufelejtő karneválban merült ki energiánknak, józanságuknak, munkakedvünknek jelentékeny része.
Jó az ilyen helyehuja morfium-injekciónak, amely a nagybeteg gyötrő fájdalmait a végtelennek tetsző éjszakákra megszünteti: alkalmas arra is, hogy a nép, az istenadta nép játékokba merülve megfeledkezzék vágyairól, reményeiről, gondjairól. A klasszikus diktaturák azonban a cirkuszi látványosságok mellett nem feledkeztek meg arról, hogy a tömeg bengálifénnyel és gladiátorok viadalával csak a szemét lakatja jól, a korgó gyomornak kenyérre van szüksége. Örökké mégsem lehet játszani, minden farsangnak eljön a böjtje, az ünnepnapokra egyszer csak hétköznapok következnek és mint Klebelsberg t. kollégám oly meggyőző és dallamos magyarsággal írja: a magyar nemzet szociális strukturája és kebelében a vagyon megoszlása abnormis, rendkivül egyoldalu, amiből szükségképen elégedetlenség fakad. Nagyméltóságu kartársunk csupán belpolitikai magvát törte föl ennek a problémának, de mi fájó és aggódó szivvel kisérjük külpolitikai árnyoldalait is.
A szalmalángok pernyeesőjének maró szaga a torkunkat fojtogatja, elborult szemünk a szivárványszinekben játszó szappanbuborékokon révedezik. Délibábok népe! Mi lesz a szép ábrándok pillangóit kergető, vadregényes álmokon merengő, mindenkiben bizó, csak önmaga iránt szüntelenül bizalmatlan magyarral, ha a közönyös és könyörtelen idő nem váltja be reményeit és elrobog mellette, mint a gyorsvonat az őrházak bazsalikomos és verbénás kertje mellett.
Az eget csapkodó lelkesedést nem követi majd halálos dermedtség, elfásult közhangulat, megbénult lélek? Klebelsberg publicisztikai extázisban a rezsim kissé elkopott vezérszólamát, a konszolidációt, öntudatos nemzeti erőgyüjtésre magyarositja. Ha igy volna, boldogan, ágaskodva tapsolnánk neki! Fájdalom, e fülledt, nyári estén, inkább öntudatlan nemzeti erőpazarlásnak tetszik.
Talán nem szánalomraméltó az a konszolidációban nevelt politikailag tespedő nép, amely elbutult fanatizmussal mindent fölülről vár és még arra is engedélyt kér, hogy megszerzett kenyerét megszelhesse?
Talán nem őszinte részvétükre érdemes az a pénzügyi gazdálkodás, amelynek ugyanazon ország közadójából a fél országot ki kell tartania?
Talán boruljunk le a konszolidáció gazdasági rendszere előtt, amelynek bölcs, előrelátó, buzgó vezetése alatt, egy nagyszerű termés után, nőttön-nő a drágaság?
Talán zengjünk hozsannát korunk erkölcseiről, amikor társadalmunk ott tolong a husos fazék körül, egymást gátolják, hogy aki nem fér a közelébe, legalább a hulladékokon lakmározhassék? Görögtüzek helyett magyar tüzeket végre!


Krúdy Gyula könyveit kitiltották Csehszlovákiából
1928 október

Éppen ma egy hete ünnepelték Krúdy Gyulát 50. születésnapja alkalmából a magyar sajtóban. Még a legelfogultabb életrajzíró is kénytelen volt fölemliteni, hogy talán Krúdy Gyula az egyetlen élő magyar író, aki politikával, szereplésekkel sem most, sem a multban nem foglalkozott - talán éppen visszavonult életmódja miatt.

Most az utódállamok sajtója is foglalkozik Krúdy méltatásával, s most érkezik Prágából a híre, hogy Gregorovics keresztény-szocialista képviselő a prágai képviselőház költségvetési vitájában felszólalt Krúdy Gyuláról, aki tudvalevően sok regényt írt a régi magyar Felvidékről.
Ugyanekkor megállapította a cseh képviselő, hogy Krúdy Gyula műveit kitiltották Csehszlovákiából. „A podolíni kísértet” című regénye volt az, amely szemet szurt a cseh cenzoroknak. A csehek sem feledkeztek meg tehát Krúdy Gyula ötvenedik születésnapjáról.


Illusztráció: Krúdy Gyula portréja


Nincsenek megjegyzések: