2010. január 11., hétfő

Muszáj-memoár (3)


(Január 11.)

Ma reggelre picikét túljutottam a "felezővonalon". És már valahol 1953-ban járunk. Éppen hogy eltemették a nagy Sztálint, s az emlékíró is valamivel többet árul el saját életéről, munkálkodásáról, mint eddig tette. Kezd önéletírás pofája lenni a kéziratnak. De a kételyeim csak nem akarnak elmúlni...

A leginkább az bosszant, hogy - kevés kivétellel - a legtöbb, érdekesnek ígérkező, közérdeklődésre számot tartó információ, mozzanatot jó esetben is másod- vagy harmadkézből tálal. "Mondta valaki... Tudomásomra jutott... Már régen gyanítottam... XY mesélte... Az újságban olvastam... Benne volt a levegőben" stb. Ezek a leggyakoribb varázsszavak, amikkel él, mielőtt valami érdemlegeset nyújtana olvasójának. Ez az eljárás pedig jócskán visszafog az állítottak hiteléből, kérdőjeleket támaszt, bizonytalanságot ébreszt bennem: vajon, tényleg így volt? higgyem, ne higgyem?

Pedig vannak benne olyan történések is, amiket még nem teregettek ki eléggé, történelmi súlyukhoz és szerepükhöz mérten.

Itt van példának okáért ama nevezetes Luka László ügy. Vagy a Luca Vasile ügye, kinek hogy tetszik. Akinek a képe, az Ana Paukerével együtt, éveken át ott függött a legfőbb vezéreké mellett. Aztán egyszerre csak, hirtelen, mintha szálroham vitte volna el, volt - nincs... Hírmondó se maradt belőle. Volt valami sajtómagyarázat, holmi jobboldali elhajlásról meg eltévelyedésről, az addig rettegett és idézett nagy emberből egycsapásra kegyvesztett pária lett, s ha valaki az ügy mögé tud világítani, ha hitelesen el tudja mondani a történteket, akkor az olvasó háláját sem kerülheti el. Mindez a könyvben, mint annyi más, jelen is van, meg nem is. Akár a húsos szalonnában a húsréteg: némely helyen vastagon vöröslik a fehér zsírréteg mélyén, máskor meg olyan vékony telér, akár egy zsilettpenge éle...

A szerző időnként kénytelen leutazni Bukarestbe, ahová a szerkesztőséget költöztetik, s amelynek ő kolozsvári tudósítója lesz az ötvenes évek elején. Egy ilyen alkalommal megbízzák, hogy vegyen részt egy nagyon fontos értekezleten, ahová az egész romániai sajtó hivatalos. Főnöke figyelmezteti:

"Jól jegyezzem meg miről lesz szó, és ő említette először Ceauşescu-t, aki szintén jelen lesz s felhívta a figyelmemet, jól jegyezzem meg magamnak, mert ő a jövő embere. Soha nem tudtam meg, honnan volt az értesülése, de bátyja a központi vezetőség orvosa volt, bizonyára napirenden volt az eseményekkel. A többi előadóra nem emlékszem, de Ceauşescura fel kellett figyelnem, mert tábornoki egyenruhában jelent meg, úgy mutatták be, hogy vezérőrnagy, a hadsereg politikai nevelési osztályának parancsnoka. Előadásának anyaga nem különbözött az akkor szokásos szövegektől, a tervteljesítés és a kollektivizálás irányába megkövetelt mozgósítástól, de ami feltűnő volt: parancsoló modora, hangneme, melyet annak tulajdonítottam, hogy katona lévén, katonásan beszél. Később annyit tudtam meg, hogy nemrég jött haza a Szovjetunióból, ahol katonaiskolát végzett. Ebben nem volt semmi rendkívüli, mert köztudott volt, hogy a vezető káderek időnként átképzést kaptak a testvérpárttól. Lehet, hogy már addig is töltött be vezető funkciókat, de én ekkor találkoztam először a nevével. Néhány nap múlva szigorú utasítás jött, hogy el kell távolítani a Luka, Pauker és Teohari Georgescu képeket a szerkesztőség minden szobájából. Addig a titkárok képe Gheorghiu Dejjel az élen és Lothar Rădaceanuval végezve, köztük Luka, Ana Pauker és Teohari Georgescu mind ott sorakozott az előírt sorrendben, jelképezve, ahogy mondták, a kollektív vezetést. Ekkor jött a hír, hogy kizárták őket az RMP-ből, mint jobboldali elhajlókat. Leszedtük a képeket, nem fűzött hozzájuk senki semmit, csak (...) jegyzett meg annyit, hogy alig ismertük meg őket, máris letűntek. (...)
Azt hittük, a képek levételével befejeződik a Luka ügy, s többet legfeljebb nem írunk róla. Kérdeztem (...)-t, mit tud erről az egészről. Ő csak annyit mondott, hogy Luka otthon ül és szidja a többieket. Rövidesen kiderült, hogy nem ennyiből állt az egész. Külön értekezletet hívtak össze s maga (...) országos alelnök jött el, hogy feldolgozza Luka szerepét az egész szerkesztőségnek, még a szervezők is mind jelen voltak. (...) A központ fontosnak tartotta, hogy igazolja helyes politikai irányultságát. Mert a gyűlésen azon kívül, hogy személyileg el kellett ítélni Lukát és társait, fel kellett tárni a lap belső életében megbújó „osztályellenséget” is. Hát ez nagyon kellemetlen volt, mert valakit személy szerint el kellett ítélni. (...) Legélesebben, s bizonyára nem véletlenül, egy idős gépírónőt kezdtek ki, akinek állítólag a férje bankár volt. Itt is akadt egy-egy olyan túlbuzgó alak, aki „osztályhűséggel” és éberséggel palástolta tehetségtelenségét. Luka elítélése különben is kényes volt, mert mindenki tudta, hogy magyar intézményeknek gyakran nyújtott segítséget. (...), akiről tudták, hogy többször volt vendége, a halászszenvedélyét bírálta, hogy kivételezett volt ebben is, mert olyan halastóhoz járhatott halászni, ahol annyi hal volt, hogy kiugrottak a horogra. Juhász, hogy helyére tegye a dolgokat, Lukát arisztokrata életmóddal vádolta, a kizárt elvtársakkal együtt, akik elszakadtak a néptől. Azt kiemelten hangsúlyozta, hogy senki ne értelmezze úgy, hogy személyi ellentétekről van szó, vagyis a kizárások hátterében nem valamiféle hatalmi harc, hanem a szocialista építés útjának hibás értelmezése van. Ahogy azt a pártdokumentumok feltárták. Ekkor még szó sem volt Luka vád alá helyezéséről, elítéléséről, csak vezető pártfunkciójából és a pénzügyminiszterségből mentették fel. Nekem kellett megírnom a Központi Vezetőség határozatát ismertető cikket, természetesen a Magyar Szó és a Scînteia szövegei alapján s a közölt frázisokat azzal egészítettem ki, hogy az ü1és megerősítette Gheorghiu Dejt a főtitkári tisztségében. Ez nem volt ugyan szó szerint benne a közölt anyagokban, de erre a következtetésre jutottam s ezt nyugodtan beleírtam. Nemsokára hivatott (...) izgatottan s kérte mutassam meg honnan vettem ezt a megállapítást? Kerestem, de így nem találtam, ezt be kellett vallanom. (...) inkább ijedt volt, mint dühös: „Tudd meg, az ilyenért súlyos szankció járna. Mi lett volna, ha elnézem, és csak a sajtóellenőrzés veszi észre?” Ismerve a szigorú sajtóutasításokat és sajtókörökben keringő híreket, hogy román lapoknál egész csoportokat rúgtak ki korrektúrahibákért, el kellett fogadnom (...) megjegyzéseit. Félmondatos "tájékoztatásom" azt a megállapítást kelthette, hogy vita lehetett arról, marad-e Dej főtitkár? Erre pedig semmi utalás nem volt a hivatalos szövegekben. (...) Ekkor már mindannyian tudtuk, hogy nehéz idők következnek s az ügyeket jobb magunk között intézni.(...)
A Luka-ügy egyre mélyebbre hatolt a közéletben s egyúttal újabb verifikálásokra, tisztogatásokra szolgált ürügyü1. Az RMP központi vezetősége teljesen átalakult, ekkor került be a nyolctagú politikai bizottságba Nicolae Ceauşescu, természetesen Ana Pauker, Luka és Teohari Georgescu végleg kimaradt és a miniszterségből is felmentették őket. Luka bukása különösen megviselte a magyar párttagokat, főleg a Székelyföldön. Ez is egyik vád volt ellene, hogy Székelyföldön támogatta a kulákokat és gátolta a kollektivizálást (lemhényi származású volt). Nem ismertem ilyen tevékenységét s az 1945. novemberi marosvásárhelyi 100-as bizottsági fellépése óta, ahol kierőszakolta az MNSZ önfeladó kiáltványát, nem nagy véleményem volt róla. (...) járt nála többször is, ő mesélte, hogy többféle nemzetiségű gyermeket nevelt a házában, (...) szerint igazi demokrata volt. Ő intézte el, hogy a marosvásárhelyi magyar színház függönyt kapjon. Híre volt, hogy mint pénzügyminiszter nagyvonalúan utalt ki pénzeket magyar intézményeknek. Múltjából ismert volt, hogy vörös katona volt 1919-ben, a lupényi sztrájkok szervezője 1929-ben, 1940-ben Besszarábia elcsatolásakor került a Szovjetunióba, a szovjet hadseregben őrnagyként harcolt. Azt sejtettem, hogy elmozdítása a román nacionalista vonal megerősödését hozza magával. Sorsa jellegzetes volt: „a mór megtette kötelességét, a mór mehet” közismert mondást példázta. Akkor nem került nyilvánosságra, hogyan történhetett: ők voltak látszólag a legmeg­bízhatóbb vezetők, hogy bukhattak meg ilyen látványosan. Csak évek múlva olvastam valami hitelesnek tűnő szöveget Marin Preda egyik könyvében, mely magyarázatot adott Lukának és társainak 1952-ben történt elmozdításáról. A leírás szerint a gazdasági helyzet összeomlása, mely az erőltetett első ötéves terv kezdetén a pénzreformot követelte ki, felvetette a felső pártvezetés s főként az ötéves terv négy év alatti teljesítését, a Duna-Fekete-tenger csatorna építését és a kollektivizálást erőszakoló első titkár, Gheorghiu Dej felelősségét. A szovjet befolyást képviselő Pauker és Luka tette szóvá ezt a felelősséget s ekkor Gheorghiu Dej, gondolt egy merészet és kihallgatást kért Sztálintól. Volt olyan kapcsolata Moszkvában, aki informálta, hogy mikor lesz a legalkalmasabb időpont ennek a kérésnek előterjesztésére, mert ez szokatlan volt a Kreml gyakorlatában. Akkor indult el éppen Sztálin utasítására a zsidó káderek felülvizsgálata, mely a hírhedt orvos-perhez vezetett és Sztálin úgy látta, hogy igen erős zsidó befolyás érvényesül a „testvéri” szocialista országokban is. Romániában nem volt a Rajk­-perhez hasonló tisztogatás. Pătraşcanu le volt tartóztatva, de pert nem tudtak rendezni, mert nem tudtak terhelő vallomást kierőszakolni ellene és botrányba fulladt volna. Teohari Georgescu belügyminiszter nem tudta elérni Pătraşcanu megtörését. Sztálin végül fogadta Gheorghiu-Dejt, aki elpanaszolta, hogy a zsidó Pauker és Teohari Georgescu és a buharinista magyar Luka összeesküdött ellene és gátolják az elvszerű döntéseket, a szocializmus kibontakozását Romániában. Sztálin végighallgatta, és azzal bocsátotta el, hogy Gheorghiu Dej-nek, mint első titkárnak kötelessége az ügyek megoldása, az ilyen elemek eltávolítása. Vagyis szabadkezet adott az ügyek rendezésére. Marin Preda úgy tudta, hogy ez 1951 decemberében történhetett, s ezt követte az RMP Központi Vezetőségének és a kormánynak az ülése, mely a „pénzreformról” döntött. De Gheorgiu-Dej moszkvai látogatását mélységes titok övezte. Így a politbüró tagjai sem tudtak róla. Gheorghiu Dej gondoskodott arról, hogy az új vezetésben az ő megbízható emberei kerüljenek, magyarok és zsidók egyaránt, akik Moszkvában is elfogadottak voltak. Így Emil Bodnăraş, akiről kiderült, hogy a KGB rezidense, a zsidó Chişinevschi és Gheorghe Apostol és a magyar Mogyorós Sándor (időnként Alexandru Moghioroş) került be a legfelső vezetésbe. A kisebbségi és így a magyar ügyek intézője Miron Constantinescu lett. De Lukát úgy kellett elintézni, hogy erkölcsileg is lehetetlenné tegyék. A vádak tehát hónapról-hónapra szaporodtak, míg a nyilvános perre sor került, belekeverve Jakab Sándort és Solymos Iván MNSZ képviselőt is, akik munkatársai voltak Lukának. Egyre nyilvánvalóbbá vált a Luka-ügy magyar- és zsidóellenessége, mert végül még a cionizmus támogatásával is vádolták."

Hát így néz ki a szerző által feltálalt húsos szalonna, a "bacon". De ez még a húsosabb fajtából való, mert előfordul az is, hogy oldalakon keresztül híre-hamva nincs a húsnak. És ez a földhözcsapási inger másik gyakori kiváltója...

Illusztráció: az RKP 1945-ös országos konferenciájának elnöksége. A bal szélen ülő Luka László, tőle jobbra - sorrendben -: Constantin Pîrvulescu, Lucreţiu Pătrăşcanu, Ana Pauker, Teohari Georgescu, Dr. Florică Bagdazar, Gheorghe Vasilichi (A román kommunizmus online fotótékájából)

Nincsenek megjegyzések: