2010. február 18., csütörtök

A Str. Braviilortól a Vígszínház utcáig és vissza (4)


4. Az első csalódások

Az örömteli lebegés, tapasztalatból tudjuk, nem rendezkedik be hosszú időre egy ember életébe - átmeneti szállóvendég ő, s törvényszerűen mindig kijózanodás, fanyar csalódás követi. Vili a karácsonyi ünnepek küszöbén eljut például oda, hogy iskolai működésének első hónapjairól az alábbi mérleget készítse:

"Most, hogy bekerültem egy nagy élő szervezetnek a gyomrába (titkári működésemet értem), beleláthatok nagyon sok olyan dologba, ami talán másképpen zárva lett volna előttem, s amiről ha az ember tudomást is szerez, legtöbbször nem adna hitelt neki. Mit csináljunk, ezen változtatni nem lehet, legfeljebb csak azzal, hogy ki-ki éli a maga egyéni, ideálisnak elképzelt életét... Kevés olyan buta optimista van a világon mint én. Lehet, hogy éppen ez az oka, ha néha nekikeseredik az ember, igaz, hogy hamar túlteszem magam és mindent más színben látok."

Ugyanakkor Erzsikét sem kerüli el a csalódás enyhe szellője: ő maga nem mondja, de környezete reakciójáról beszámolva tudjuk: gyors felfutásában megmutatkoznak a munkáltatói visszásságok. Rengeteg a rendelés, ugyanakkor egy gyerekkori jó barátnője is a nyakára szállt, bizonyos Sári, aki Kolozsvárról lepte meg és mindegyre gardírozni kell, pedig:

"A párizsi fiókok részére plakátokat kellett terveznem és festenem, mégpedig 4 darabot egy hét alatt, plusz a rendes dugóadag, órakeret tervezés s még kiagyalni egynéhány újdonságot. A plakátok nagy örömet szereztek, mert nagyon jól sikerültek... Sáriék jártak az iparművészeti múzeumban tegnap és ott látták az én dicső műveimet kállítva. Anyu roppant büszke reá, s csak azon kesereg, hogy miért nem az én nevem alatt vannak kiállítva. Engem oly hidegen hagy... Szóval, ilyen karriert futottam be rövid 3 hónap alatt, s a legérdekesebb, hogy magam semmit sem tudtam a dologról."

Nagy gond, hogy Sári mindenhová magával cipeli. Ész nélküli vásárlásokba járnak, egyik moziból ki, a másikba be, mindenféle filmet megnéznek. Sári hol elbúcsúzik és bejelenti, hogy másnap utazik, később meggondolja magát és mégis marad.

Hanem ez az enyhén panaszos levél valahogy elkódorgott Kolozsváron, s úgy került végül Vilihez, hogy egyik tanítványa, akik egy másik, a Braviilortól egészen különböző utcában, ugyancsak 7. szám alatt laknak, egy reggel letette a katedrára, hogy az ő postaládájukba dobták.

Vili válaszként köti az ebet a karóhoz, hogy márpedig a műcsarnokbeli eljárás nem tisztességes, hiszen "miféle dolog az, hogy a holmijait kirakják, meg se mondják, s még csak a nevét sem írják alája? Erősen bosszant, vajon kinek a műve ez? Vagy pedig a Flóra néninek a taktikája, hogy a megrendeléseket nehogy direkt úton tegyék meg egyesek? "

Az iskolában vakáció van, Kolozsváron is, Budapesten is napirenden a karácsonyi készülődések. Vili megjegyzi, hogy a tervezett Schubert hangversennyel nem készültek el, mert Bethlenné valamiért halogatja. "Lajstromos vizitjeimnek vége felé közeledem, most hozzám jövögetnek viziteimet visszaadni. Ma például nemzeti ünnep lévén (dec. 1.) szünet van, s most várom az igazgatót, Bakódit. A családban különben én élem a legintenzívebb társadalmi életet s idehaza is én csinálom a legnagyobb mozgalmat."

Úgy hallatszik, az ünnep fejében indul Erdélyből egy sportvonat, ami olcsón felviszi Pestre a felruccanni vágyókat, akik december 23-tól január 2-ig tartózkodhatnak a magyar fővárosban, egyszerű fényképes igazolvánnyal, 1500 L. az egyheti út és ottartózkodás. Erzsike megírja, hogy az aradi unokaöccse is beállított a sportvonattal s náluk töltötte az ünnepeket, de számára az egész ünnep egy rémálom volt: "Már ünnep szombatján egész nap lázasan szaladgáltam a városban. Mikor este 6-kor végre hazakerültem angyali körútamról, mindjáret le is kellett feküdnöm. Most hol ágyban vagyok, hol vacsorán. Rettenetesen be vagyok rekedve... szörnyen idegesít, hogy csak suttogni bírok. Ma délelőtt elvittem öcsémet a templomba, azt hiszem, ez jól beadott nekem. Most itt gubbasztok egy göngyöleg főtt grízzel a nyakamon (azt mondják, ettől elmúlik a rekedtség)..."

De a legnagyobb bánata, amiről úgy érzi, muszáj Vilinek megírnia: a csalódása Sáriban. Azt hitte, hogy van egy testi-lelki jó barátnője, aztán most kiderült, hogy az illető egyáltalán nem is az az ember, mint akinek hitte és gondolta, útjaik pedig sajnálatosan elválnak.

Vili nagyon örvend a feléje áradó bizalomnak, imponál neki, hogy Erzsike hétpecsétes titkot bízott rája, s talán még annak is, hogy ezáltal őfeléje is több figyelem sugárzik majd a lány részéről, ezért több ízben is megígéri, hogy 1938 nyarán ellátogat Budapestre.

"Jaj, nagyon szeretném, hogy az a nyári út sikerülne! - ez az Erzsike azonnali replikája. - Az nem is lehet, hogy ne sikerüljön, ugye? Én már annyira biztosra számítom, annyit említette maga is, s úgy elkönyveltem mint lehetőséget: nagy csalódás volna, ha mégsem úgy lenne."

Az új esztendőbe lépve, Vili felméri, hogy egy bizonytalan, kiszámíthatatlan világban élnek. Romániában kormányváltás történik, Ady egykori barátja, Octavian Goga miniszterelnök lesz.

"Az új kormány különben vegyes érzelmeket kelt bennünk, nagyon erélyes rendelettel kezdi, most mondták be a rádióba (Bukarest), hogy a kulturális intézmények idegen alkalmazottjait felfüggesztik hivatalukból s helyüket r.(omán) elemekkel töltik be. Kíváncsi vagyok, odaát hogyan fogadják a költőkormányt?

Néha úgy el-elelmélkedem a világ folyása felett s ilyenkor sok furcsaságra jön rá az ember. Ez a Goga is 25 esztendővel ezelőtt csak egy kisebbségi újságíró volt s ma egy 18 milliós állam miniszterelnöke. Nem érdekes például, hogy például a mi barátságunk is azóta fűződött szorosabbra, mióta egy nagy távolság és országhatár ékelődött közénk?"

Szerencsére, a magát romániai népvezérnek képzelő Goga pünkösdi királysága csupán 44 napig tartott, s februárban már másnak adja át a kormányrudat, ám mindez nem változtatja meg a történelem menetét, s minden jel arra mutat, hogy a nyári viszontlátás tervét még sok váratlan esemény könnyedén keresztülhúzhatja.

Illusztráció: Erzsike az egykori barátnővel, Budapesten - még szent a béke?

Jegyzetek:

Bakódi (Antal): a kolozsvári piarista főgimnázium igazgatója 1933-1940 között

Octavian Goga: 1937. december 28–1938. február 10. között Románia miniszterelnöke (mint a Nemzeti Agrárpárt vezetője), a romániai zsidókérdés megoldásának radikális szorgalmazója; az volt a terve, hogy Madagaszkár szigetére kell száműzni a Romániában élő, félmillió lélekre becsült zsidóságot.

Nincsenek megjegyzések: