2010. április 13., kedd

Múltidéző: Amikor Trianon beintett (68)


Hindenburg nem kapott abszolut többséget, uj elnökválasztás
1932 március

A Keleti-tengertől az Alpesi erdőkig és a lengyel határtól a Rajna Zugó vizéig halálos izgalommal és szóval le nem irható feszültségben virraszt Németország és álmatlanul várja az éter hullámain szárnyaló jelentéseket az elnökválasztás eredményéről. Az izgalom egyre emelkedik, a feszültség percről-percre nő, mert minden negyedóra más eredményt mutat és Hindenburg marsall abszolút többsége az utolsó pillanatig is bizonytalan.
Világosan látszik a szavazás addigi eredményéből, hogy ha a német nemzetiek elvakult pártszenvedélyükben nem állitanak külön jelöltet, s ha a weimari alkotmány az elnök jelöltségét szigorubb föltételekhez köti, akkor Hindenburg ez órában már megválasztott elnöke a német köztársaságnak. Hindenburg nem kapott abszolút többséget! A hajnali csüggedtségben, amely Berlint elönti, mint egy tavaszi árviz, arról beszélnek még a Hitlerék főhadiszállásán is, hogy a nemzeti szocialisták nem vesznek részt az április 10-i második választáson…

A históriai választás végeredménye!
Éjfélután 2 órakor számolták össze az összes szavazatokat. Eszerint Németország kritikus vasárnapján 37,546.000 választó jelent meg az urnáknál és adta le a szavazatát.
Ez a szavazattömeg a következőképen oszlik meg:

Hindenburg 18.659.000
Hitler 11.325.000
Thälmann 4,970.000
Düsterberg 2,479.000
Winter 106.500
Hindenburg elnök az összes leadott szavazatoknak 49,6 %-át kapta meg, ami annyit jelent, hogy valóban a véletlenen mult, hogy az abszolút többséget nem tudta elnyerni. Európa egyik legizgalmasabb éjszakája véget ért! Keserü ébredés…
Éjfél után negyedórával Hindenburgnak 6.796 szavazat kell még az abszolut többséghez.

Berlin, március 13.
Az éjféli jelentést alig egy negyed órával ujabb jelentés követte, amely szerint 36.986.068 szavazatot számláltak össze. Ez az eredmény a Hindenburgra leadott szavazatok szaporodását mutatja. Az a 26.500 szavazat, amely az elnöknek hiányzott még az abszolút többség elnyeréséhez, erősen leolvadt: Hindenburgnak már csak 6796 szavazatra van szüksége ahhoz, hogy már az első választási menetben másodszor is ő legyen a német köztársaság elnöke.

A szavazatok eloszlása a következő:
Hindenburg 18.486.233
Hitler 11.300.206
Thälman 4.946.299
Düsterberg 2.145.987
Winter 107.333

Éjjel 2-kor Hindenburgnak 194.485 szavazat hiányzik az abszolút többséghez
Éjfélután 3 órakor az összeszámlált szavazatok összege 37,707,376
Ezek a szavazatok a következőképpen oszlanak meg:
Hindenburg 18,659.203
Hitler 11,326.481
Thälman 5,024.401
Düsterberg 2,558.256
Winter 109.029

E szerint tehát Hindenburgnak 194.485 szavazatra volna még szüksége ahhoz, hogy abszolút többséget kapjon. Éjfélután 2 órakor végsőkig feszült izgalomban hirdetik ki: Hindenburgnak 179.500 szavazata hiányzik! Berlinben számolnak azzal, hogy április 10-én uj választás lesz!

A kommunisták és Hitlerék együtt két és félszer több szavazatot szereztek, mint tavaly
1925-ben, amikor Hindenburgot először választották elnökké, 38.900.000 volt a választásra jogosultak száma. Az első választási menetben 30,200,000 szavazatot adtak le. Ez a két szám mutatja, hogy a mostani választás a szavazóknak 90 %-át szólitotta az urnák elé. Nagyon jellemző Németország mai helyzetére, hogy a Hindenburgra leadott szavazatok száma lényegesen megnövekedett. 1925-ben Hindenburg 14,600.000 szavazatot kapott és azok a pártok, amelyek most Hindenburgot támogatták, a tavalyi birodalmi gyülési választáson összesen 17,800.000 szavazatot szereztek. Ezt a számot Hindenburg már éjfél után 1 órakor tulhaladta 18 millió szavazatával.
De még jellemzőbb a kommunisták és Hitlerék előretörése. A német birodalom lakosságának jelentékeny rétegeit a kegyetlen szenvedések, a lelki dezeláltság és kétségbeesés erősen eltolta a szélsőségek felé. A kommunisták 1925-ben 1.800.000 szavazatot kaptak, amely az 1930. évi birodalmi gyülési választáson már 4 millióra szökött föl. Ezen a választáson Hitlerék 6.000.000 szavazatot szereztek: most a két szélsőséges pártra adott szavazatok elérik a 17 milliót.


Walko és Tardieu genfi tárgyalásainak nagy szenzációja
1932 március

Genf, március 20.
Walko külügyminiszternek genfi tartózkodása alatt többizben volt alkalma Tardieu miniszterelnökkel tárgyalni a dunai kérdésről és e tárgyalások során Magyarország álláspontja, amelyet a külügyminiszter kifejtett, Tardieunél és a francia delegáció körében rokonszenvet keltett.
Egy magasrangu és európai tekintélyü diplomata, akinek az utóbbi időben Tardieuvel többször volt alkalma érintkezni, a következőkben fejtette ki a francia miniszterelnök fölfogását:
- A dunai probléma rendezésének lehetőségét eddig ugy vetették föl, hogy annak egyik legfőbb föltétele volt: Magyarország egyszersmindenkorra adja föl reviziós kivánságait! Benes is hangsulyozta ismételten, hogy csak a statusquo alapján hajlandó a dunai államok gazdasági együttmüködéséről tárgyalni. Tardieu az első, aki nem kivánja Magyarországtól, hogy mondjon le a békeszerződés reviziójáról, sőt kijelentette, hogy a dunai államok gazdasági együttmüködésének atmoszférájában szerencsésen meg lehet oldani a földrajzi, etnográfiai és politikai kérdéseket is.
Mi térítette erre a belátásra a francia politikát? Párisban tudják, hogy a cseh gazdasági élet is sulyos válságtól szenved. A dunai kérdést a francia politika eddig kizárólag cseh szempontból nézte, most azonban az Anschluss veszedelme arra ösztönzi Párist, hogy a magyar politikai szempontokat bizonyos mértékig honorálja.
Amikor a német-osztrák vámunió az európai politika leizzóbb problémája volt, Románia és Jugoszlávia magatartásában csalódott a francia politika, de a magyar kormány rezervált magatartása kedvező hatást keltett.

Felelősségem tudatában mondhatom: tiz éve nem volt olyan disszonáns a francia-cseh és általában a francia-kisántánt viszony, mint most! Franciaország és Anglia a Duna-kérdésben teljesen egyetért. Ezzel szemben Olaszország az olasz-osztrák-magyar kombináció mellett tart ki, amely beleütközik a francia tervekbe. Franciaország ugyanis az egyes dunai népek öncéluságát hangsulyozza konföderációs elképzelései közben és nem türi, hogy egy másik nagyhatalom tulsulya érvényesüljön a dunai kérdés megoldásában. Nem kerülte el Tardieu figyelmét az sem, hogy Németország szinte puccsszerüen ratifikálta a Romániával kötött kereskedelmi szerződéseket és preferenciákat.
A cél nyilvánvaló: megakadályozni Tardieu Duna-tervének megvalósulását. A franciák semmiesetre sem akarják eltürni a Duna völgyében sem az olasz tulsulyt, sem a germán tájékozódás lehetőségeit.
Ha nem valósulnak meg a legközelebbi hetekben a Tardieu-féle dunai tervek, most már bizonyosnak látszik, hogy hamarosan nagyobb francia hitelhez jut Magyarország, mert Párisban nagyon fontosnak tartják, hogy Ausztria és Magyarország ne omoljanak össze a dunai állapotok végleges rendezésének küszöbén. A dunai kérdés prognózisa végeredményben az, hogy ha Tardieu terve mai formájában nem is sikerülne, sikerülni fog a legközelebbi jövőben az a megoldási terv, amelyet Anglia is szuggerál Párisban és ez. a magyar-osztrák vámszövetség.


Husvét után kezdődik a Rivierán vagy Svájcban a dunai államok konferenciája
1932 március

Páris, március 20.
Francia kormánykörökben megelégedéssel állapítják meg, hogy a pesszimisták jóslata nem teljesedett be és Tardieu terve nem ütközött az első lépésnél leküzdhetetlen akadályokba. Mielőtt most a dunai probléma körül bevezetett tárgyalásokban ujabb lépés következnék, a német és francia kormányok között fönnálló feszültségeknek kell eltünnie. Jólinformált diplomáciai forrásból nyert értesülésem szerint a francia kormány még pénteken instrukciókat küldött Francois Poncet berlini nagykövetnek arravonatkozólag, hogy ujabb tárgyalásokat kezdjen a német külügyminiszteriummal és nem kötelező megbeszéléseken igyekezzék olyan formulát találni, amely lehetővé tenné a kooperációt Franciaország és Németország között, anélkül, hogy Németországnak a dunai államokban tulnyomó befolyást kellene engedni az önelőnyök fejében, amelyeket a német a német kormánytól a dunai termelés javára várnak.
Párisban általában bizakodva itélik meg a helyzetet s ugy vélik, hogy mi sem állja utját annak, hogy a dunai államok delegátusai húsvét után konferenciára üljenek össze, amelyen a tervezett gazdasági együttmüködés alapjait meghatároznák. A konferencia szinhelye előreláthatólag vagy a francia Riviere valamelyik kisebb helye lesz, esetleg Lugano vagy Locarno. Francia bankkörökben az a vélemény, hogy hiába egyeznének meg egymás között a dunai államok, ennek a megegyezésnek nincsen értéke addig, amig ahhoz Németország és Olaszország hozzá nem járult. Ezért célszerübb volna, ha a nagyhatalmak, elsősorban a francia és a német kormány megegyezése előzné meg az öt kis állam tanácskozását.
Az „Excelsior” vasárnapi számában azt írja, hogy a francia kormány által kezdeményezett középeurópai gazdasági együttmüködési tervek kiegészítő részét képezik a francia kormány általános kereskedelempolitikájának, amelynek revizióját a kormány sürgősen végre akarja hajtani. A kormány - irja a lap - tudatában van annak, hogy a gazdasági föllendülés enélkül nem érhető el.

„Jugoszlávia még nem tett kötelező nyilatkozatot!” - mondta Marinkovics külügyminiszter
Belgrád, március 20.
Marinkovics külügyminiszter, többhónapi távollét után vasárnap visszaérkezett és a dunai államblokk tervéről ugy nyilatkozott, hogy Jugoszlávia eddig még nem tett kötelező nyilatkozatot. Hajlandók vagyunk azonban - mondotta a külügyminiszter - résztvenni minden törekvésben, amely az eddiginél jobb rendet biztosít Európa gazdasági életében.


Állunk és várunk
1932 március

Egy boldogabb nemzedék történetirója, ha majd évtizedek mulva a Nemzeti Muzeumban 1932 húsvéti hirlapjait lapozza, irgalmatlan birálatot vethet papirra e korról, amelyben élünk és elégünk. Nem a napilapok böséges és változatos olvasnivalói kedvetlenitik majd el, bár ezek sem hüséges tükrei napjainknak, hanem azok a kormánynyilatkozatok, amelyek a föltámadás ünnepén napvilágot láttak. Az ujságiró föladja kérdéseit, nemzetünk vezérei pedig törik a fejüket.
Rodin aligha mintázhatta volna róluk „A gondolkodó” szobrát! A legteljesebb jóhiszemüség és elfogulatlanság is alig talál ezekben a nyilatkozatokban hangot, amelyre rezonálhatna a közvélemény, elmét vagy szivet foglalkoztatna, utat, célt, lehetőséget mutatna, reményt vagy vigaszt keltene. Az ország idegállapota azt követelné, hogy kevés szóval, őszintén, egyszerüen, világosan adjanak programot. Nem lévén programjuk, energiájukat azzal fecsérlik, hogy sok szóval minél kevesebbet, lehetőleg semmit se mondjanak.
Az a tavaszi szanatóriumi hangulat árad ki a kormányférfiak húsvéti vallomásaiból, amelynek jelképe a langyos napsugárnak forditott nyugágy állig kendőbe burkolt, pihenő páciensekkel, akiknek a világ dolgaiból való teljes kikapcsolódást ajánlottak az orvosok, egyedüli szórakozásként félighunyt szemmel elrévedezni az ultramarinkék égboltozaton és a bárányfelhők fehér vitorláin. Nagyobb kontrasztot nem is lehet elképzelni, mint amilyen a kormány és a kormányzott milliók kedély- és érzelemvilága között van. A gorlicei pacsirták jutnak eszünkbe, amint ágyuk égzengése, sebesültek nyöszörgése közben egy zöld csalit mélyén édesen trilláztak.
Micsoda magyar processzió vonul e sorsdöntő tavasz elé! Olyan desperált az ország, mint egy hadirokkant, akitől néhány pengő segélyét is megvonták. Budapest világvárosiasságát már csak elmozdithatatlan középületei, körutai és sugárutjai mutatják, a tüdeje hörög, a lélekzete kihagy, tagjai bénulnak, a vidék pedig, a porhanyós, jóizű, fekete magyar föld, elhagyott, kiégett csatatér benyomását teszi. Irtózatos kinok közt vajudik a megszülető igazság, európaszerte eszmék ütköznek, elmék viaskodnak, gazdasági, politikai és nemzeti érdekek birkóznak, tollak szikráznak a közélet fórumain.
Csak mi állunk és várunk! Nagyokat sercintünk a malom alatt és üres pipánkat szortyogtatjuk. Ki reablirozza, ki állitja csatasorba, ki vezeti rohamra a nemzeti események, megrendült társadalmak és a polgári munka fásult, fáradt frontját? Egy óceánjáró hajó matrózait megkérdeztem egyszer, mit viselnek el inkább: az egyenlitő ernyesztő forróságát vagy a tomboló vihart?... A vihart uram - feleték egyszerüen. A magyar élet tengerén az egyenlitők alá kerültünk.


Walko külügyminiszter vasárnap Rómába, Genfbe és Párisba utazott
1932 március

(A „Magyar Távirati Iroda” jelenti)
A miniszter utazásának célja, hogy a dunai államokkal kapcsolatban fölmerült tervről személyes érintkezés utján közelebbi tájékoztatást nyerjen.
A magyar közvéleményt a dunai államok megrendült gazdasági helyzetének orvoslására Franciaország által meginditott akció nem érte váratlanul. Tudomásuk volt arról, hogy Párisban és Genfben hosszu idő óta folynak előkészítő tárgyalások, amelyeknek során már hetekkel ezelőtt kibontakoztak a terv alapvonalai, amelyek részben a francia nagytőke, részben a francia diplomácia befolyásának köszönhetik létrejöttüket. Magyarország a francia kezdeményezést azzal a készséggel fogadja, amely a nagyszabásu és történelmi jelentőségü elindulással szemben kötelező. Természetes azonban, hogy a terv részleteinek ismerete nélkül határozott állásfoglalásról nem lehet szó és Walkó külügyminiszter párisi és genfi utazásának éppen az a célja, hogy pontos értesüléseket szerezzen a Tardieu-féle terv részleteiről.
Föl kell tételeznünk, hogy a francia kormány szakértői a dunai megoldási terv nyilvánosságrahozatala előtt részletes megoldási formulákat készítenek elő és ezeknek a részleteknek, különösen a pénzügyi és kereskedelmipolitikai megoldások elfogadhatóságától függ Tardieu tervének sikere. Magyarország szempontjából két részletkérdésnek van perdöntő jelentősége.
Az egyik:
Milyen mértékű az a pénzügyi segítség, amelyet Tardieu miniszterelnök nyilatkozatában a dunai államok számára kilátásba helyez?

A másik:
Milyen föltételekhez köti Franciaország ennek a segítségnek megadását?

Vajjon Párisban az utódállamok pénzügyi gazdálkodásának és bankpolitikájának további ellenőrzését tervezik-e? Ha igen, milyen mértékben? Kérdés továbbá az is, vajjon valamennyi utódállamra kiterjed a tervezett pénzügyi ellenőrzés és valamennyire egyenlő mértékben?
És végül nem kevés nyomatékkal esik a latba: vajjon a francia terv kereskedelempolitikai részének megvalósítása milyen megkötöttséget jelent Magyarországra, mennyi időre és van remény arra, hogy azok az államok, amelyeknek piacai az utódállamoknak rendkivül fontosak, tehát Olaszországon kívül Németország is, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy az utódállamok egymás között preferenciális vámok és kontingensek segélyével élénkítsék meg az államközi forgalmat?
Emlékezzünk vissza arra, hogy Németország röviddel ezelőtt kisérletezett preferenciális szerződések kötésével Romániával és Magyarországgal, azonban e szerződések létrejöttét a legtöbb kedvezmény záradékára való hivatkozással harmadik államok, köztük a velünk baráti viszonyban élő Törökország is, tiltakozásukkal megakadályozták. Ami Németországnak nem sikerült, azt most Franciaország akarja megvalósítani fölényes diplomáciai müvészetével és erre a nagy tétre teszi föl ma politikai presztizsét is Európa keletén. Ez a presztizs egykor nem nyugodott csak a fegyvereken, vagy az aranyon!
Most Franciaország válaszuton áll: jóváteheti a békeszerződések históriai tévedését és visszaállíthatja azt a gazdasági egységet, amelyből a dunai népek jóléte fakadt s amelyet olyan könnyü volt összetörni, de olyan nehéz helyreállítani.


Hogyan fogadja Belgrád a Tardieu-tervet?
A gabona-monopólium megbukott Jugoszláviában
1932 március

Belgrád, március 28.
Vasárnap utaztak vissza Budapestre Balkányi Kálmán és Vértes Emil, akik a Nemzetközi Vásár előkészitésére időztek Belgrádban. A magyar kiküldöttek beszéltek Szrszkics belügyminiszterrel, aki kijelentette, hogy a Vajdaságból a magyar fővárosba készülő vendégeknek készséggel fog utlevelet adni.
- Szivem szerint - mondotta a miniszter - a személyforgalom teljes fölszabaditása mellett volnék, de mint legfőbb rendőri hatóság, közbiztonsági és egyéb államérdekeket is kénytelen vagyok tekintetbe venni.
Balkányi és Vértes belgrádi utjukat arra is fölhasználták, hogy megismerjék vezető közgazdasági tényezők véleményét a dunai államok gazdasági összefogásáról. Az egyik legnagyobb gyár tulajdonosa, Vada Ilics, aki a jugoszláv-magyar bizottság elnöke, kijelentette, hogy szép volna ez a terv, csak nem látják világosan az eszközeit. Tomisics Juraj, a kiviteli intézet vezérigazgatója a következőket mondotta:
- Az öt dunai állam, amelyeket Tardieu össze akar hozni, tőkepénzest kapna társul, akinek természetesen érdeke, hogy az adós államok necsak a kamatot tudják visszafizetni, hanem nyereségrészesedést is adjanak a közös üzletből. A tőkeszegény dunai országok friss életerőt kapnának a tőketranszfuzió által.
Ne felejtsük azonban, hogy három agrár- és két tulnyomóan ipari államról van szó.
Ezért én a megoldást nem abban látom, hogy gazdaságilag összecsapjuk a két tökéletesen különböző államcsoportot, hanem az árucserét kell kollektive ugy megszervezni, hogy ezek az államok le ne konkurrálják egymást és közös árpolitikát folytassanak. A problémát tisztán organizáció kérdésének tekintem és ezért gyorsan megvalósithatónak tartom.
A magyar kiküldöttek utazása előtt tudósitónk beszélt Balkányi Kálmánnal, aki a következőket jelentette ki:
- Kellemes benyomásokkal, háromnapi érdekes ittartózkodás után hagyjuk el Belgrádot. Sok emberrel beszéltünk, aktiv és volt miniszterekkel, kereskedővel, földbirtokossal, gyárossal. Mindenütt nemcsak udvarias, hanem szeretetreméltó fogadtatásban volt részünk.
Érdeklődtem azon kormányzati intézkedések felől, amelyek itt az adósok javára készülnek. Ugy tervezik, hogy minden földmüves, akinek birtoka 30 hektárnál kisebb, adóssága konvertálását kérhesse. Ha a biróság ezt elrendeli, a fizetéseket 10%-os kamat mellett 10 évig terjedhető időtartamra osztják be. Érdekes a törvényjavaslatnak az a része, amely az ingatlan értékének 80%-án fölül stornirozza a paraszt tartozásait.
A termelés értékesitése terén a gabonamonopólium belföldi vonatkozásban megszünik, nagy elégtételére azoknak, akik kezdettől fogva nem biznak az állami gabonaértékesitésben. Demetrovics földmüvelésügyi miniszter a belföldi buza- és lisztforgalmat teljesen szabaddá teszi. A kivitel számára vett buzáért az állam 160 dinart fog fizetni. A felét készpénzben, a másik felét bonban.


Móricz Zsigmond - A mai cigánykérdés
1932 március

Péró, 1932 március 10.
Körüljártam a nagy alföldi város egyik szélső utcasorát. Végtelen hosszú utak, sár, apró kedves házak, nagy szénakazlak az udvarokon.
- Ezek a nagy gazdavárosok csodálatosan egyformák. Nem lehet megmondani, hol vagyok.
- A mi városunknak van egy olyan specialitása, ami nincs akárhol: A Péró... Így hívják a cigánynegyedet.
Száz, vagy százötven évvel ezelőtt egy régi püspök a város közepén levő nagy telkét a cigányoknak adta, úgy, hogy soha onnan ki ne lehessen telepíteni őket, csak ha az egész cigányság megszavazná a kitelepítést... Különben szörnyű hely, rogyadozó viskók, telezsúfolva emberekkel. Igazi cigánytelep, semmi kultúra, semmi higiénia.
Elvezetett oda.
A Pérónak nevezett városrész valóban a város kellős közepén van, a főútvonaltól, a város kereskedelmi sugárútjától néhány lépésnyire, a gimnázium mögött. Már az út nehéz, mert olvad a fagy és nagy sár van, amelynek csak a szélén kitaposott nyomokon lehet lépkedni, de mikor bejutunk a cigányházak közé, egész reménytelennek látszik aszfalthoz készült cipőinkben a behatolás.
Földbesüppedt régi kis házak alig átlátszó ablakán szemérmetlen nők néznek ki félig meztelenül az alkonyat felé hajló elég korai délutánon. Ahogy bekanyarodunk a legelső sarkon, be a Péró közepébe, egyszer csak teljesen utunkat állja a sár. Egy bőrkabátos cigányember egy szép kis fehér lovat hajt, a kis kocsi teljesen üres, de a ló nem akar húzni. A gazda leszáll a kocsiból s vezetéken viszi a lovát.
Hirtelen megnyitnak mögöttünk egy kaput, a cigány beugrik a kocsiba s merész ívben behajt.
- Itt van a Péró legintelligensebb cigánya, - mondja barátom, - ez lesz a legjobb, vele beszélni. Jó, hogy itthon van. Már kiált is neki:
- Jöjjön csak, Dráfi úr! - Az jön. Testes, értelmes arcú ember.
- Itt van a legkülömb cigány, - mondja s a vállára teszi a kezét a kalauzom, aki ujságíró helyben. Engem sért, hogy cigánynak nevezi. A cigány azonban nincs megsértve, nyugodtan néz a szemünkbe.
- Tessék besétálni hozzám egy percre, tessék csak bejönni egy kicsit a cigánylakásba, - mondja.
A kis ló az udvaron szinte fintorgatja az orrát, hegyezi a fülét, szemmel láthatóan nem érzi jól magát ebben a parányi udvarban s ebben a nagy sárban. Bemegyünk a házba. Egy kis konyha, melyből jobbra-balra szoba nyílik, meglehetős nagy rendetlenség, ágy jobbról, alig megvetve s egy csomó asszony s gyerek nyüzsög benne.
Balra tessékelnek a jobbik szobába. Ez olyan, mint egy vidéki kisiparosnak a szobája. Elég jó bútorok, a falon szentképek.
- Tessék helyet foglalni.
- Szép háza van, - mondom, - de ez nem régen épült, ugye?
- Már elég régen, kérem, huszonnyolcban, vagy huszonkilencben. Ezt én építettem kérem, saját magam. Én, a régi viskónak a helyén. A magam két kezével hordtam le a házat és kihordtam a határba innen a régi talajt. Kérem, azt nem lehet már el se gondolni, mi volt itt. Méter vastagon kellett kiásni a poloskatalajt.
Tele volt itt poloskával minden, a falban csak úgy nyüzsgött, vastagon, mint a trágya a sok poloska. Ez mégse embernek való. Igaz, hogy én itt születtem, ez volt az én szülőházam, meg az apámé, nagyapámé, mi mind itt születtünk és itt nőttünk fel. Itt aludtunk mi gyerekkorunkba a sparhert alatt a rongyon, ahogy a többi házban még ma is alusznak a többi cigányok.
Kérem, száz esztendővel ezelőtt, vagy isten tudja mióta, ez a Péró a cigányságnak a helye a városban. Ötven család kapta, kérem, akkor ötven családot szorítottak be ebbe a büdös Péróba és most nyolcszázan vagyunk. Ma nyolcszáz léleknek kell ugyancsak itt lakni és azóta nem is építettek ide, kérem, új házat, csak így nyomorgunk. Embernek való ez a hely?
Megdöbbentett a beszéd. Értelmes, szinte szónoki készség volt a szavakban s tagoltan, nyugodtan tette egyik szót a másik után. Igazán magasabb intelligencia volt a beszédében.
- Én a gyerekeimet már ki akarom ásni ebből a Péróból. Mind a két fiamat iskoláztatom. A nagyobbik, a tizenhétéves most tanítóképezdei növendék. Tanítót akarok belőle csinálni. Azt akarom, hogy ember legyen a szegény cigánygyerekből.
Mi, kérem, szegkovácsok vagyunk. De a mai időkben nincs szükség a munkánkra. Egész napi munkával nem tudunk ma többet keresni egy pengőnél. Nincs építkezés, nem veszik már a jó kovácsolt vasszögeket. Mi csináltuk a bányaszögeket, a slipperszögeket a vasúthoz, meg tudjuk mi azt ma is csinálni, de ha nem veszik. Munkanélküliek vagyunk. Azért taníttatom én a gyerekeimet, hogy hadd tudjanak kiszabadulni innen a Péróból.
Értelmes arcú kisfiú van a szobában, csinosan öltözve, ahogy a gimnazistának kell öltöznie. Ott vannak a könyvek előtte, fekete szemei rajtunk függenek. És a cigánygazda beszél, beszél a mai nehéz életről, a reménytelen jövőről.
- Mért munkanélküli maga? - mondom. - Lova van, fuvaroz. Máskor is csak így voltak télen át.
- A lóval is becsapódtam, kérem. Szép kis ló, azért vettem meg. Kölcsönt vettem fel a házra, hogy megvehessem, mert azt gondoltam, segíteni fog. Nem vettem drágán. De aki eladta, azért adta el, mert ő se tud vele semmit se kezdeni.
Nem húz. Még üresen se húzza a szekeret. Most akarom visszaadni, de nem veszik vissza még a feléért sem. Úgy vagyunk itt most a lóval, hogy a mult vásáron is két lovat hagytak itt, csak megszökött a lótól a gazdája, nem bírta nézni, hogy nincs a számára semmi takarmánya, eladni nem tudta, hát isten irgalmára bízta. Egy gazda fogott fel a két lovon. Jó lesz a disznainak, mondta. Megetette a disznókkal.
Kimegyünk a sárba.
Az udvaron az ő házához ragasztva még egy öreg ház áll. Ez egy másik családé. Még az eresze sincs bedeszkázva. A szél átsüvít a tető alatt.
- Rom ez már, kérem. Nem lehet hozzá se nyúlni, mert rájuk szakad. Én adtam nekik egypár vaskapcsot, hogy a szarufákat megerősítsék. Hétgyerekes özvegy cigányasszony lakik ebben a házban. Semmi keresetük a világon, csak úgy élnek isten irgalmából.
Az ablakon arcok néznek ki, kiváncsi és sovány emberarcok. Asszonyok, gyerekek.
Most elmegyünk megnézni a Pérót. Kerüljük a sarat és dagasztjuk, ahol muszáj. Nyomorult viskók szörnyű tömege. Egymásra építve, mint a fecskefészkek. Semmi út. A házak mellett semmi kerítés. Úgy lehet menni köztük, mint a vakondtúrás közt a legelőn.
Egyszer aztán teljesen elfogy a sárban minden nyom.
- Tessék megnézni, ez egy igazi tömeglakás.
Megnyitja az ajtót, belépünk. Egész embertömeg. Egy pici konyha s hozzá egy pici szoba. Nehéz levegő.
- Tizenketten laknak ebben a házban.
A háziasszony egy tányér levest visz éppen be a konyhából a szobába s a szentképek alatt álló asztalra leteszi egy igen öreg asszony elé.
- Ez az ő vacsorája, - mondja a menyecske. - Egy kis keménymagos leves, egy kis zsemlye van beleaprítva neki.
- De mitől olyan piros?
- Egy kis paprika van benne, hogy íze legyen.
Elém is tartja a tányért, hogy megnézzem s szokott cigány temperamentumával ki is löttyenti. Olyan piros, mintha paradicsomleves volna.
- Így élünk mink kérem a magunk szegénységében.
Dráfi úr, a szegkovács, a bőrkabátjában ott áll középen, mint egy vajda. Borotvált arca kemény és ott borong rajt a cigánybánat.
- Itt egy kis házat csináltak a minap s a városi főmérnök úrnak ki kellett jönni, hogy a lakhatási engedélyt megadja. Hát kérem, mikor bejött a Péróba, az orra elé tartotta a zsebkendőjét és azt mondta: "Csak ebbe az átkozott Péróba ne kellene soha kijönni..." Így kérem... Ezt mondta... Ahelyett, hogy hívás nélkül kijönne néha, vagy a főorvos úr és ha hazamegy a városházára, azt mondaná a főbíró úrnak, hogy: "Barátom, abba a Péróba tarthatatlanok az állapotok, segítsünk rajtuk valahogy..." Ez illene egy olyan tanult úri emberhez, nem az, hogy a zsebkendőt az orra elé tartsa és azt mondja, hogy: "csak ebbe az átkozott Péróba ne kellene soha bejönni..."
- Kik azok, akik itt laknak, egy család?
- Egy, igen, egy család ez mind. Egy család itt kérem ez egész cigányság. Itt van kérem az én öcsém, ez annak a testvére, ez meg a komája, ez az öreg szakállas ember, meg a felesége.
- De hát hogy alusznak itt tizenketten? Hiszen nem látok többet három ágynál.
- Igen, kérem, - sikít fel a menyecske, - nem fér ide több ágy. A többiek a földön alusznak.
- Szalmazsákon?
- Nem fér ide szalmazsák. Rongyokon. Nappal ott vannak a rongyok az eresz alatt kint, este behozzuk és arra feküsznek a szegény cigányok. Mikor lefekszünk, nem lehet ide benyitni, mert úgy tele vagyunk, hogy itt lépni se lehet. Csak ez az öreg ember hál a konyhában, mert ő már beteg. Benne van a bacillus. Azér alszik kinn, mer akkor kinyitja az ajtót, hogy legyen neki levegője, mert ha nem kap levegőt, megfullad a szegény öreg ember.
- Tetszik látni, - mondja a vajda, aki most nem vajda nevet használ, hanem szószóló a nép közt. - Így tartanak minket itt a tudatlanságban és a nyomorúságban. Még én csak három osztályt végeztem, mikor én gyermek voltam, de megtanultam írni, olvasni. Én eljövök ide is, meg máshova esténként és olvasok nekik. Az ujság ingyen van, mert itt van ez az én öcsém, a rikkancs, ez minden ujságból hazahoz egyet, amit árul, én meg olvasom nekik e mellett a kis petróleumlámpa mellett kilenc óráig, meg tízig, meg néha tizenegyig is.
Mindent elolvasok, hadd tudják a szegény cigányok, hogy mi van a világban, mert mindenre kíváncsiak. Elolvastam nekik az este is, hogy a francia Tardiu mit akar, hogy egész Európa egy vámba legyen kérem, meg azt is elolvasom, hogy a japánok és a kínaiak hogy harcolnak egymással, hadd örüljön a szegény cigány.
- Minek örül? Kinek a pártján vannak, a japánok pártján, vagy a kínaiak pártján?
Az ember elgondolkodik.
- A cigány kérem olyan, hogy mindig annak a pártján van, aki a gyengébb, akit megtámadnak. Most mi nevetünk rajtuk, hogy ölik egymást, tizenkét esztendeje meg ők olvasták, ők nevettek mi rajtunk kérem, hogy mi öltük egymást. Mert nekünk kérem nem kell háború. Mi nem vagyunk háborús pártiak. Nekünk béke kell és munka.
Háta mögött férfiak állanak s egyszerre hevesen állítják, meg erősítik, hogy nekik nem kell háború, hanem kenyér és munka.
- Nekünk nem kell politika se. Mikor a választás volt, jöttek a politikai pártok: "Ti cigányok mindig a mi testvéreink voltatok, szavazzatok ránk." Jöttek a szocialisták, "ti cigányok, ha nem ránk szavaztok, eláruljátok az igazságot és megbontjátok az egész emberiséget." Mikor aztán leszavaztunk, hogy egyik csapat szavazott a polgársággal, a másik a szociálistákkal, akkor aztán választás után ha ezek a szegény asszonyok mentek koldulni, mert ők abból élnek, hogy koldulgatnak a családoknál, azt mondták nekik: "menjetek a szociálistákhoz." Ezek meg abból élnek, hogy a vasúti töltés mellett szedegetik az el nem égett széndarabocskákat, akkor jött a felügyelő úr, hogy takarodjatok innen, menjetek a városházára, kérjetek kenyeret a főbíró úrtól, mert arra szavaztatok.
- De hisz maguk kapnak munkanélküli segélyt, ebédet kapnak a várostól.
- Igen, azt kapunk, de mit kapunk kérem. Bablevest? Tessék megnézni, senki se akarja megenni, még most is itt van.
Behozzák a fazekat, ami félig van bablevessel.
- Meg ilyen kalácsot kérem, ez kalács?
Két hófehér veknyiforma kalácska van a kezében s megvetően töri ketté. "Se nem édes, se nem sós."
Kísérőm nevet és azt súgja: "A cigánynak minden kevés, és minden rossz."
De a vajda rájuk szól.
- Nem kell bücsmölni, mert ez is jó. Enélkül bizony éhen halnánk. Ez jó kérem, de mit ér. Nem az kell nekünk, hogy egy csajka levessel fizessenek ki, hanem adjanak munkát, ne vegyék a drótszeget a gyárban, hanem csináltassák velünk. Mikor nekünk jól ment kérem, akkor a pékek is jobban éltek, mert megsüttettük magunknak a kalácsot, nem szorultunk a város irgalmára. De ez csak arravaló, hogy ne legyen jajgatás és lázongás, hogy mi hadd éljünk itten csendesen, mint az egerek, meg a vakondokok. Ahelyett, hogy iskolába járatnának és egészséges lakást teremtenének nekünk.
De itt még a magunk pénzén se szabad építeni, mert a főbíró úr azt mondja, benne van a programjában, hogy a cigányokat kitelepítik. Igen, de a muzsikus cigányok kérem abba nem egyeznek bele, hogy innen kimenjenek, mert ha kiteszik őket a határba, a Piritóba, a mezőn mikor éjszaka mennek majd hazafelé munka után, agyon is verik őket. Így osztán mindig azzal ütik el, hogy háborúságot csinálnak a cigányok közt, a multkor is nagy gyűlés volt és azt mondta a főbíró úr, hogy akartok lakni? Mindenki külön-külön vagy emeletes házakban együtt? Ezen a cigányság összeveszett és még ma sincsen egyesség, mi meg itt maradunk évről évre a nyomoruságban és a tudatlanságban.
Helyeselnek, kissé elnyomva ennek az embernek az okossága és a nagy szónoki készsége mellett, de mindent helyeselnek.
- Mit csináltak a cigány Péróból, kérem. Mikor én legény voltam és házasodni készültem, akkor három esztendő is eltelt, míg egy cigánylegény egy cigánylánynak a kezét megfoghatta. Nem kell most három óra se. Mert ide telepítették közénk a prostatáltakat és ezektől megtanulják a mi gyerekeink, hogy kell szerelmeskedni. Mit akarnak mi velünk az urak? Miért nyomják ide ezeket a becsteleneket? Én meg tudom mondani miért, azért, mert szükségük van arra a pénzre, amit belőlük kiszednek. Ezért tettek már ide negyven ilyen nőt, nincs köztük kettő se cigány.
Hátulról egy égő szemű cigány megszólal:
- Éppen kettő van köztük cigány.
- Nahát kérem, ha olyan szüksége van rájuk a városnak, mért nem teszi őket a Battyány-utcába, meg a Szécsényi-utcába, vagy ott van a nagy piac, mért nem építenek annak a közepén egy olyan palotát, ami az égig ér, s rakják oda, hogyha olyan büszkék rájuk. De ne tegyék éppen a Péróba, hogy idevalók. Már az ujságok is megírták, hogy hatéves cigánygyereket nemi bajjal kellett kezelni a kórházban. Ezt teszik velünk kérem.
Az öreg asszony, nem is tudják, milyen öreg, nyolcvanon felül van, felszedi magát és sietve elmegy.
- Hova megy, nem ide való?
- Ide való kérem, csak most elmegy a testvéréhez egy kicsit beszélgetni.
Nagy macska ugrik le az ágyról.
- Ejnye, de szép macska. Kutyájuk is van?
- Az nincs kérem, mert azért adót kell fizetni.
Egy menyecske hangoskodik.
- Ha a rendőr jön, felírja, hogy kutya. Lehet fizetni öt pengőt meg tízet érte. Mi nem fizetünk, hogy az uraknak legyen szivarra.
- De hiszen nem szivart vesznek rajta, hanem ugye ebédet adnak maguknak.
- Azt nem abból adják, csak hogy betömjék a szegény cigányok száját. Adjanak munkát. Vásároljanak szeget.
- Hát tyúk, liba, kacsa, malac van-e?
- Honnan vóna? Vót két kis malacom - mondja egy asszony -, megdöglött.
- És mit csináltak vele?
Nevetnek.
- Megettük kérem. Mink csak dögöt eszünk, mink csak akkor jutunk egy kis húshoz, ha valahol döglik.
A vajda megszólal:
- Tetszik látni, mink még ma is ezek vagyunk, megesszük a dögöt. Már a paraszt, vagy az iparos régen nem eszi, de minket még ma is csak úgy tartanak, hogy megegyük a dögöt. Iskola kell nekünk kérem, hogy tanítsanak. Én most már tanulok, hogy a gyerekeimnek könyve van, tanulom. A történelmet, azt én nem is tudtam soha, hogy történelme is volt az embereknek. Most bizony jobban elolvasom, mint a gyerekeim. Meg szociális könyveket olvasok, ha hozzájutok.
- Hát regényt olvas-e?
- Azt kizárólag soha. Minek az nekem, kérem, a regény az nem szól semmit a cigányok sorsáról, az minket nem tanít semmire. Itt van az öreg bátyám, ha regény kell, az mesél nekünk akár egész éccaka a Mirkó királyfiról. Megelevenedik az egész társaság, nevetnek, férfiak, asszonyok, leányok, gyerekek.
Valami ősi, valami meleg vidámság önti el a kemény panaszok helyét, az ősi cigányvidámság, amely a legmélyebb nyomorban is mindig megőrizte a lelküket és fenntartotta a jövő baja számára.
-Folyamodványt kellene beadni a főkormányzóság számára és egy kéttagú deputációt küldeni. De az csak úgy lehetne, ha a főispán úr is aláírná, mert ha így megyünk, akkor kivernek bennünket. Azt már megtanultam, hogy hiába iratok én folyamodványt akárkivel, az mind csak a szemétkosárba kerül.
Órák telnek el a beszélgetésben, ömlik, ömlik, mint a vulkánból a láva, szörcsögve és fortyogva az emberi élet egy különös rétegének évszázados, évezredes nyomoruságáról.
- Még a mi anyánkat, ha kétnapos gyerekágyat feküdt is, ha éjfélkor megzörgették az ablakot, fel kellett kelni és vinni a levelet a más falukra. Mert azelőtt a cigány hordta a levelet. De ma is csak úgy gondolkodnak a cigányról. Mikor a harctéren voltam, három legény innen a Péróból elesett, mikor bejelentették, azt mondta az őrmester úr: "Fene egye meg őket, három cigánnyal kevesebb van." Így kérem, ma is ennyi a cigány, pedig az én fiam tud tanulni és akkor a többi is tudna, ha valaki gondolna rá, de soha még az nem történt meg, hogy két úriember idejött volna és leült volna itt a mi asztalunk mellett, a mi székünkre és meghallgatta volna a mi panaszainkat.
Pedig mi is két lábon járunk és nekünk is van szívünk és mi is becsületesek vagyunk. Soha nincs itt kérem semmi csendzavarás. Se tolvajlás. Azt mondta a főbíró úr: "Mit csináljak veletek, én nem telepíthetnélek ki benneteket, csak akkor, ha azt jelenthetném, hogy a Péróban mindenkit vason kell tartani. De itt nincs soha a legkisebb zenebona."
Azelőtt a mi asszonyaink bejárók voltak a polgárokhoz és ők végezték a bevásárlást nekik, ők hozták mindennap a cukrot, meg a kávét a boltokból és soha nem volt semmi baj. A cigányasszony megmosdatta a gyerekeit az iparosnénak és kiseperte a házát és cselédmunkát végzett neki egy kis lisztért, egy kis zsírért, ma már ez nincs, mert úgy elvadították a cigányoktól a népeket, hogy szóba se mernek velünk állani, mintha mind betörő gyilkosok volnánk.
- Hát mikor volt csendőr utoljára a Péróba?
A vajda egy kicsit elhallgat.
- Tegnap kérem. Tegnap, mert van itt vagy két csirkefogó gazember legény, akik megkéselték egymást. Bár meg is ölték volna, hogy megszabadulna a cigányság az ilyen lingár naplopóktól. Ez rontja a cigányság hírét, az ilyenek, de egy-két csavargóról nem lehet az egész cigányságot megítélni. Mind a tudatlanság az oka kérem és a rossz nevelés. Iskola kell nekünk meg munka és kenyér és orvosság, egyéb nem kell. Adjanak jó lakást, hogy abba élni lehessen, akkor más lesz ez is.
Lámpával kísértek ki a Péróból. Nem sajnálták a maguk cipőjét, csizmáját, hogy minden lépésnél megmutassák az utat, hova lehet lépni.


A kormányozható rakéta, a gázrakéta
1932 március-április

„Egy új bolygó született: a kormányozható rakéta” - mondotta Oberth professzor.
Beszélgetés a világűrrakéta feltalálójával, aki szerint háromnegyed óra alatt repülhetünk át Európából Amerikába - Részvénytársasági alapon gyártják a első rakéta-hajót, amellyel fel akarnak repülni a Holdba!
A késő éjszakába nyúló és tagadhatatlanul nagysikerű előadása után sikerült beszélgetést folytatni Oberth professzorral, aki a Természettudományi Társulat meghívására jött Budapestre, hogy világhírű találmányáról beszámoljon. A feltaláló fáradt, de azért szívesen felelget az újságírónak. Az égbolt csillagos. Oberth professzor felpillant a kék firmamentumra és a legmagától értetődőbb hangon mondja:
- Nemsokára közelebbről is szemügyre vehetjük majd a csillagokat. A világűrrakéta ma már nemcsak elmélet, hanem valóság, az én elgondolásom alapján most épülő konstrukció is bizonyság erre.
- Ön megkezdte a rakétarepülőgép építését?
- Igen. Eleinte csak kisebb rakétákat szerkesztettem, próbaképp, hogy a tér különböző hatásait tanulmányozzam. Az így szerzett tapasztalataimul értékesítettem aztán annál a nagy rakétánál, amelyet most építünk. Nyolc méter hosszú ez a rakéta, a súlya mindössze harmincnyolc kiló és embert is vihet magával a levegőbe.
- Ön felszáll vele?
- Most még nem. Ha ezt a rakétát felbocsátjuk, ki fogjuk tapasztalni, hogy az elmélet mennyiben egyezik a valósággal. Mindig adódnak meglepetések. Ez a rakéta már el fogja hagyni a földet és kikerül a föld vonzóerejének hatásköréből.
Pályáját majd teleszkópokon figyeljük. A sorsa? Lehet, hogy visszatér a földre, de nincs kizárva, hogy új bolygóként kering majd a világűrben, míg csak meg nem semmisül, vagy össze nem ütközik egy másik bolygóval, esetleg belezuhan a Holdba.
Nekünk azonban nagy szolgálatot tesz, mert az így szerzett megfigyelések alapján majd hozzáfoghatunk, egy olyan rakétának az építéséhez, amellyel élőlények is kirepülhetnek a világűrbe.
A rakéta - és ezt hangsúlyozni kívánom - kormányozható, szemben az ókori kínai és az utána következő századok röppentyűivel, amelyeket csak úgy vaktában lőttek ki anélkül, hogy sejtették volna, hol fognak leesni. A modern rakétát úgy irányíthatjuk, akár az ágyúgolyót.
Ezután érdekesen ecsetelte a jövő háborúját, amelyben, szerinte a rakétáé lesz a döntő szó.
- Nemcsak robbanó anyagokkal töltött rakétát használnak a hadviselő államok. Hisz ez egyenértékű az ágyúgolyóval, hanem gázzal telített rakétákat is. Hatása borzalmas. Tudomásom szerint több nagy európai állam próbálta ki.
A gázrakéta egész városokat fojthat meg percek alatt. Mert szemben a gázbombával, amit repülőgépekről dobnak le és amely ellen védekezni is lehet oly módon, hogy a repülőgépéket semmisítik meg - a rakéta ellen sincs segítség. Hisz többszáz kilométeres távolságból lövik ki!
Úgy, hogy például Párizsból Berlinbe lőhetnek ilyen gázzal telített rakétát, pontos beállítással, hogy hol fog lezuhanni és explodálni! De tovább megyek: Európából átlőhetünk Amerikába is!

*

A kormányozható rakéta, a folyadékrakéta

- Könyvemnek, amelyben az űrhajózást ismertettem, bebizonyítottam, hogy a föld vonzóerejét le lehet győzni - mondta Oberth tanár mindezt egyszerűen.
A társaság egyes tagjai mosolyognak Oberth így folytatja:
- Sajnos, ez nem tréfa dolog. A gyakorlatban is beigazolódnak jóslataim.
- A professzor úr előadása során említést tett a halálsugárról. Erről szeretnénk néhány szót hallani.
- A halálsugár még a gázrakétánál is rettenetesebb. Olvasták önök Wells regényét, a Marslakók a földön?
Nos, az ő lángszóróikhoz hasonlóan láthatatlan elektromos sugarakkal pillanatok alatt mindenkit meg lehet ölni, aki ennek a sugárnak az útjába kerül. Minden életet szétrombol. Növényt, állatot, embert. A technika olyan rettenetes erőt adott az emberek kezébe, hogy egy újabb háború esetén az emberiség háromnegyed részét kipusztíthatják pár hét alatt.
- Az én rakétám üzemanyaga nem puskapor, hanem olaj, a benzinnek és más folyadékoknak sikerült kombinációja, amelynek hajtóereje sokkal nagyobb, viszont nem foglal el sok helyet. A folyadékrakétának ezenkívül az az óriási előnye, hogy magával viheti az égéshez szükséges oxigént is, így aztán teljesen független a földi légkörtől.
Oberth tanár hívei egy kis részvénytársaságot alakítottak és ez a társaság finanszírozza a most épülő rakétát is. A költségek elég sokra rúgnak és az előzetes kísérletek is vagyont emésztettek fel. Ma már azonban a rakéta nagyot fejlődött a tűzijátéktól a komoly világűrhajózásig. Így is mondhatnók; karriert csinált!
- Békés időben hogy lehet rentabilissá tenni a rakétát?
- Uj fejezetet nyit majd a póstaszolgálat történetében. Ha ma reggel feladunk egy levelet Európában, az a levél még aznap délelőtt New-Yorkban lehet. Ez nem fantazmagória, hisz a rakéta kormányozható és ott száll le, ahol akarjuk.
Persze, amíg nem sikerül megoldani a problémát oly módon, hogy pilóta vezesse a rakétát - hisz nem bírja el a rettentő sebességet - előfordulhat, hogy a rakéta kissé elbolyong, eltéved és nem az állomáson ereszkedik le, hanem egy másik városban, de ennek a tökéletes megoldása, ismétlem, csak idő kérdése.

Oberth tanár mindezt egyszerűen, - szinte szárazon adja elő. Nem ragadtatja el magát a fantáziájától. A realitások embere. A legköltőibb találmány mestere - hisz eddig csak a versekben utaztunk a Holdba - számokkal dolgozik, mint a matematikusok. A modern kísérleti fizika neki köszönheti ezt az új csodát, a rakétát, s talán rövid idő múlva a világűrhajót.
Természetesen tucatjával akadtak utánzói, különösen amikor a siker is igazolta számításait. Ezek között a legügyesebb az amerikai professzor, aki puskaporos rakétával kísérletezik. Nagy feltűnést keltett annak idején Opel mérnöknek a rakétaautója, amely azonban nem vált be és Opel, miután többízben formálisan felrobbant a kocsijával, felhagyott a kísérletezéssel.
A professzor elmesélte még, hogy szülővárosában kezdte meg kísérleteit, szerényen, névtelenül, olyan környezetben, amely nem igen értette elképzeléseit, sőt beszélni sem mert nekik olyan ötletekről, mint a Holdba való utazás, mert egész biztosan őrültnek nézték volna. Csak amikor külföldről, főleg Németországból felfigyeltek szigorúan tudományos írásaira, jutott lélekzethez.
Ekkor utazott ki Németországba a medgyesi gimnázium tanára, hogy a világhírű Oberth professzorként térjen vissza szűkebb pátriájába.
- Legnagyobb sikerét minek köszönheti?
- Könyvemnek, amelyben az űrhajózást ismertettem és bebizonyítottam, hogy a föld vonzóerejét le lehet győzni.
Egész irodalom keletkezett a könyv körül. Egyesek azt állították, hogy lehetséges kirepülni a világűrbe, mások tagadták ennek a lehetőségét. A szakemberek a csillagászokra hivatkoztak, viszont a csillagászok a szakemberekre apelláltak. De azt mindegyik elismerte, hogy „van benne valami”. Ma már mindenünnen kapja az ajánlatokat. Oberth tanár azonban nem akarja a háború szolgálatába állítani találmányát. A békét és a tudományt kívánja szolgálni rakétájával.
Kik lennének az első holdrakétának az utasai? Naponta kapom a leveleket, amelyekben a legfurcsább és legmulatságosabb ajánlatokat teszik nekem a világ minden részéből. Egy különös amerikai milliomos százezer dollárt kínált, ha velem jöhet.
És biztosítótársaságok is jelentkeztek már, hajlandók elfogadni kötést. Ez pedig a bizalom jele. Ha egy biztosító pénzt reszkíroz egy rakétára! Akkor van rá kilátás, hogy a világűrhajó csakugyan meg is érkezik a Holdba, sőt vissza is tér majd a sápadt, éjszakai bolygóról...

(Tamás)


Hitler, Mussolini és Európa sorsáról vérfagyasztó jövendőt mond a drezdai világhíres asztrológus
1932 március

Drezda, március 27.
Magyarországon kevesen tudják, hogy Drezdának világhírű muzeumán, a Zwingeren, Rafael sixtusi Madonnáján, Tizián Adógarasán és Rembrandt Saskiáján kívül élő nevezetessége is van és ez Erich Wiesel, a süket asztrológus, aki a csillagokból olvassa le és közli időnként lapjában, a Zukunfts Kurier-ban, hogy mi fog Németországgal és a világgal történni.
Wiesel nem fogad senkit, nem beszél senkivel - nyilván azért, mert süketsége nagyon nehézzé tenné az érintkezést - hanem asszisztense, Friedrich Voss utján ad horoszkópot a hozzáfordulóknak.
Engem Európa híres államférfiainak sorsa érdekel! - ezzel fordultam Vosshoz húsvét vasárnapján. Az asztrológus anélkül, hogy a csillagokból olvasta volna, így felelt:
Ujságíró? Interjut nem adhatok, mert komoly tudományunk távol áll a könnyelmű jövendöléstől, de horoszkópot kaphat tőlem. Kire kiváncsi?
- Hitlerre!
Voss mester a nácik vezérének születési dátumából megállapítja, hogy Hitler élete a Mars bolygó befolyása alatt áll. A következőkből azután kiderül, hogy Voss uram Hitler-párti asztrológus.
Kiváló diplomata - mondja Hitlerről - eszmények harcosa, akit az önbizalom, szervező és szónoki képesség jellemez. Legközelebb jövőre igen sötét jeleket látok: nagy állampörök előtt áll, szabadságvesztés vár reá, sőt élete is veszélyben forog. Hitler nemsokára életének legsulyosabb krízisét fogja átélni. Brüningre ugyancsak rossz sors vár: kancellári széke már inog… Braun porosz miniszterelnökről azt mondja Voss, hogy a közeli hónapok kemény küzdelmet jelentenek majd számára. (Persze, persze, most jönnek a porosz választások…) Hindenburgról nem hajlandó beszélni. Hugenbergről csak annyit, hogy a Saturnus csillagzatában született, ezért jó diplomata, öntudatos, olykor magára tulzottan sokat adó politikus lett belőle. Hideg, tartózkodó modora és erős egoizmusa miatt sok hívet fog veszíteni.
Mussolini következik, akinek Voss szerint saját házi asztrológusa van.
Ennek tanácsait állandóan ki is kéri - mondja a mester - és elhatározásainál figyelembe veszi. Horoszkópja szerencsés, mert Vénusz és Jupiter konstellációban született, ez juttatta a világhírhez, népszerűséghez és vezéri szerephez. Ennek köszönhet mindent, amit elért, de saját vesztéért önmaga lesz felelős.
Most Németország és Európa jövőjére terelem a beszélgetést.
A köztársaság - mondja a drezdai asztrológus - rossz csillagzat alatt született Németországban. Az uj forradalom elkerülhetetlen, de a radikális pártok nem fognak uralomra jutni. Ez után Németország sorsa jobbra fordul.
A német köztársaság, amilyen gyorsan született, hogy ismét kis tartományokra, fejedelemségekre és hercegségekre eshet szét. Európa számára fordulópontnak látom 1933 májusát és augusztusát. 1934 januárt és februárt s 1936 elejére ujabb válság vet félelmetes árnyékot. A csillagok állása uj világháborut és világforradalmat mutat, lehet, hogy egész Európa lángokban fog állni.
1932 a világ történelmének fordulópontja, a meglepetések és csodák éve a világ fokozódó idegességének jegyében telik el.
De az is lehet, hogy a kegyetlen idők végül mégis csak jobb napok előfutárai lesznek...
- Szóval, a világháboru és a forradalom mégsem biztos? - kérdem, mire a mester bravurosan, de cáfolatlan bölcsességgel így felel: - Biztos csak az, ami már megtörtént...


Mrs. Ford két napig Pesten volt
1932 március

Azt állítja, hogy nem a felesége Henry Fordnak. A kormányzó fiát, aki a Ford - műveknél dolgozott, jól ismeri: ,, Sokat járt Detroitban a házunkban...”
Szombaton reggel két előkelő amerikai hölgy érkezett Budapestre Románia felől. A Dunapalotába hajtattak, ahol az egyik Mrs. Mary Ford néven, a másik Mrs. Alger néven jelentkezett be. A szállóban percek alatt elterjedt a hír, hogy Henry Ford felesége az előkelő amerikai hölgy, a barátnője pedig Alger szenátornak, a Mac Kinley-kormány egykori hadügyminiszterének özvegye.
Mrs. Ford személyazonosságát megerősíteni látszott, hogy állandó lakóhelyének ,,Detroit” U. S. A.-t írta a bejelentőlapra. A két hölgynél nemsokára megjelent a szállodában őrgróf Csáky-Pallavicini Hyppolit, az IBUSZ főtisztviselője, aki a Budapestre érkező előkelő idegeneknek szokta bemutatni a fővárost. Az ő kalauzolásával indultak utnak és végigcsinálták a külföldiek szokásos progjamját. Délután bementek a Grill-könyvkereskedésbe, ahol néhány Tauchnitz-könyvet vásároltak és megvették ,,Magyarország történeté”-t, amelyet Zichy Edina grófnő fordított angolra. Magyar emléktárgyakat is vásároltak a szálloda közelében lévő üzletekben, de nem költöttek sokat: - ,,Nagyon spórolni kell!” - mondotta Mrs. Ford.
Munkatársunk beszélt Csáky-Pallavicini őrgróffal és megkérdezte tőle: tényleg Henry Ford felesége érkezett-e Budapestre?
Nem merek - válaszolta - sem határozott igennel, sem nemmel felelni. Nekem föltűnt, hogy az ,,American Express Company” a levelek és táviratok hosszu sorával hívta fől figyelmünket a megérkezésükre, ami egyébként nem szokott előfordulni.
Munkatársunk vasárnap fölkereste Mrs. Fordot a Dunapalotában levő apartmanjában. Az ajtóban könnyű tavaszi kabátban, cigarettázva megjelent: egy őszülő haju, karcsu finom arcu hölgy, Mrs. Ford.
Ön azt hiszi, hogy én Henry Fordnak, az autógyárosnak a felesége vagyok? - nevet föl Mrs. Ford. - Csalódást kell önnek okoznom: én nem vagyok Henry Ford felesége. A férjem bankár Detroitban. Persze, már hozzászoktam, hogy mindenütt Henry Ford feleségének néznek! Minden városban ujra meg ujra ki kell állnom a riporterek ostromát... Az American Express sürgönyei? Ó, ezek nem nekem szólnak, hanem a barátnőmnek, Mrs. Algernek! Az ő férje a Chasc National Bank igazgatósági tagja volt és mint ilyen, az Amerikan Expressnél is nagy volt a befolyása.
Amerikáról kezdünk beszélgetni.
- Nálunk mindenki annyit ér - mondja Mrs. Ford -, amennyit dolgozik, itt pedig sokszor csodálkozom rajta, hogy milyen hódolatteljes tiszteletet tanusítanak olyanok iránt, akiket csak a születésük emel ki az emberek közül. Ezért tetszett nekünk, hogy Horthy kormányzó fia eljött hozzánk Detroitba egyszerű munkásnak...
- Mrs. Ford ön ismeri a kormányzó fiát?
- Persze, hogy ismerem. Sokat járt Detroitban a házunkban. Ő persze, hiszen ő éppen a Ford-gyárban dolgozott... No nézze, erre nem is gondoltam... Sajnálom, hogy nem érünk rá most fölkeresni! Majd legközelebb, hiszen Budapestre ugyis nemsokára vissza kell jönnünk. Két nap ebben a városban nem elég...
Mrs. Ford bucsuzik: hétfőn délben utazik tovább Bécsbe és igazán sajnálja, hogy nem mondhat valami érdekeset, hiszen - ismétli - nem Henry Ford felesége...


Illusztráció: Henry Ford öreg korára is megőrizte teljes testi fürgeségét, gyakran hódol a korcsolyázás sportjának - de a budapesti hölgy nem a felesége volt...

Nincsenek megjegyzések: