Te Halál, hát mégis csak bekopogttattál szegény Utassyhoz, pedig ő korábban hányszor de hányszor megszólított, felkért, megidézett! Hányszor magához engedett volna, de Te nem, hagytad kéretni magadat, amíg aztán ő is meggondolta magát. Gondolom, azért nem szívóskodtál, mert tudtad, hogy Te is teremtő, mindenható vagy, aki akkor és úgy rendelkezik fölöttünk, mint egy negatív gondviselés.
És mégis, ha szabad ezt így mondanom, lehettél volna nagyvonalúbb, hagyhattad volna még egy kicsit vergődni Utassy testvérünket, abban a csökött létben, amit a sors őrá mért, mert költői vénájából még nekünk is csurrant-cseppent... Mibe került volna Neked, ha kivársz, mondjuk márciusig, hogy betölthesse legalább a hetvenet. Mert az mégis csak más, kerek életkorral a hátunk mögött lelépni... Így az az érzése az embernek, hogy valami befejezetlenül, elvarratlanul maradt, mintha valakit nyitott koporsóban eresztenének le a földbe, mintha...
Tudom, ez a játszma már véglegesen le van játszva, ezt már Te sem vagy képes visszacsinálni, mindenhatóságod csak eddig terjed, a Teremtés nem a Te asztalod, csupán a nagytakarítás, a maradványok eltüntetése, környezetbarát lebontása.
Persze, Te jobban tudod, hogy mit és miért, távolról se kívánok beleszólni bonyolult számításaidba, ezt is csak félhangosan, inkább csak úgy magam elé motyogósan mondtam, amikor kora hajnalban elolvastam a postaládámba érkezett elektronikus hírlevelet arról, hogy meghalt Utassy József, aki 1941-ben született, pár hónappal előttem, és akit fontosnak találtam megszólítani, versenyre kihívni Lírai tőzsde. Fontos versek (Irodalmi Jelen Kiadó, 2006) c. kötetemben; egyike volt ama ötven költőnek, akivel megkíséreltem egyoldalú szellemi párbeszédbe elegyedni. Életemben sose láttam, sose találkoztunk, ő nekem tisztára csak költészet volt, s most már mindannyiunknak irodalomtörténet.
Neked pedig - egy gonddal kevesebb. Szeretném remélni, hogy amíg méltóztatsz elérni hozzám - Te tudod, mikor esedékes -, néhányszor sikerül eltévesztened a házszámot...
Csíkszereda, 2010. augusztus 28.
Cseke Gábor
*
Utassy József:
MAJD ÖSSZEOMLOK
Majd összeomlok szótlanul
gyaloglás közben a járdán,
jön egy buldog, és megszagol,
mellém ül, vigyáz rám.
Körülállnak öten-hatan,
úgy néznek rám, mintha tóba.
Telefonál valaki a
hullaszállítóba.
A hölgy, a buldogos asszony
lefogja két szemem, reszket.
Repülőgép árnya vet rám
suhanó keresztet.
Futva megjön a rendőr is,
oszlat rögtön, teszi dolgát,
valahonnan előkerül
egy Új Magyarország,
és letakar vele, beföd.
Arca nem árul semmit.
Mellém feketül egy furgon:
rám csukják a tepsit.
Utassy József (sz. 1941, Ózd) olyan számomra, mint egy halálát túlélt Petőfi. Kifelé lobogó lázadása az idő teltével önmaga ellen fordult, a megváltani szándékozott világ kijátszott bennünket, de arra is ráébresztett, hogy az egyén csakis saját magát képes megváltani. De az se semmi...
Cseke Gábor:
HAPTÁKBAN ÁLLVA ELZUHANNI
éjjeli őrségen félálomban valamikor
azon merengtem:
puskámra dőlve silbakol
a túlvilág felettem
s én tisztelgek mintha parancsnokom
ütött volna rajtam
haptákba állok s dől belőlem
panasz helyett a dallam
átlátott rajtam jól tudta ő
a posztban csak testem áll
hagyta szökni a lelkemet
bár menekülni kár
halálom volt és éltem is
barátom nőm apám
három kísértő gyermekem
majd minden éjszakán
haptákban állva dőlni el
így edzem én magam
őrségemen míg a hajnal inge
rámvizül hangtalan
(Lírai tőzsde. Fontos versek. Irodalmi Jelen kiadó, Arad, 2006.)
*
Alkalmi Utassy József-verscsokor*
A kakukkfű illata
Házunk előtt
barnáll egy új
iskola,
olyan üres,
mint a szívem.
Nincs kora.
Két hatalmas
véreb őrzi
udvarát,
verebekkel
tollaslabdáznak
a fák.
Jaj valahol,
túl az Óperencián,
gondolsz-e rám
öreg, árva
iskolám?!
Küszöböd én
nem léphetem
át soha:
megfojtana,
megölne,
meg:
a
kakukkfű
illata.
Fortély
Mert ősebb ám a játék, mint a munka!
Már az őssejtnek is humora van.
Gondoljatok a tíztonnás mamutra,
amint a fortély vermébe zuhan.
Csehó
Azt a csehót, hová sörözni járok:
Ördögfingnak neveztem el.
Innen mehettek mennybe a betyárok:
útszéli csárda ez, búvóhelyem.
Itt lelnek rám szerdánként a barátok.
Dörzsöli kezét a Sátán.
Hebeg, habog, Istenke is csak tátog
egy-egy versük úrfelmutatásán.
Világ
temérdek
önérdek
Helyzetkép
Kutyavilág van.
Ám a karaván halad!
Veszett eb kószál.
Rostock – Warnemünde
Rostokoltam Warnemündében,
forró grogot vedeltem éppen,
s mivel meggyötört bitor lázam,
nem volt kedvem, hogy vitorlázzam.
Maradék márkám összesöpörtem:
hóka hajómon világgá szöktem.
Rosalinda meg csak állt a mólón,
nézett utánam: soha-nem-múlón.
Euthanasia
Jó veled lenni, Eutanázia!
Jobb karod a fejem alatt,
markom narancsa melled,
ajkad piros pecsét a számon:
üzensz velem a végtelennek.
Jó veled nagyon, Eutanázia!
Részeg vagyok, részeg a búcsútól.
elmúlás, te szigorú szender!
Szerelmed lassan magamra húnyom:
áldjon meg az ég, áldjon ezerszer!
Csókolj meg: bukó napot a tenger.
Illusztráció: a költő Motívum c. versének kézirata (PIM)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése