(Milyen, a művészetekhez kapcsolódó korabeli élményeidről beszélnél szívesen?)
- Maga a kultúrpalota a művészeti temploma volt számomra, ahová szakórára járva, minden reggel beléphettünk csodálatos helyiségeibe. Ráadásul ugyanott volt a színház is, a székely színház. Akármikor bemehettünk oda, a próbákra is, a kakasüllőről mindent végignézhettünk, úgy kukucskáltunk ottan, kis kíváncsiak, hogy öröm volt nézni. Nagyon sok mindent láttunk azon a színpadon, ami később a hasznunkra vált. De ott volt a filharmónia is, s a kisteremben állandóan próbák folytak, annyira felhallszott a muzsika a műtermekbe, hogy kívülről fújtuk a dallamokat... Zenészek is voltak az iskolánkban, s a zene eleve nem állt távol tőlünk sem. Végül pedig ott volt a csodálatos Bernády-gyűjtemény, úgyhogy majd minden szünetben, meg amikor csak tehettük, hetente legalább egyszer vagy kétszer, át tudtunk menni, hogy tíz-húsz percet eltöltsünk a teremben, kiválasszuk a gyűjteményből amit épp tanulmányozni akartunk... Az is megmaradt bennem, hogy az embernek időben mennyire változnak a kedvencei, előbb a klasszikusokkal kezdi, majd úgy közeledik a kortársak felé. A kiállított szépségek, Munkácsytól Ferenczy Károlyig, beavattak minket abba, amit az iskolában tanultunk, megerősítettek próbálkozásainkban... De itt van ez az album, alig egy hónapja jelent meg, amikor Szentendrén bemutatták a Bernády-gyűjtemény teljes anyagát. Ebben megtalálhatod az egész történetet, majd szerkesztesz egy rövid szócikket is.
*
Az ún. Bernády-gyűjtemény alapját a budapesti Szépművészeti Múzeumból a marosvásárhelyi Ferenc József közművelődési háznál - mai nevén: Kultúrpalota - 1913-ban letétbe helyezett 68 eredeti magyar, XIX. századi műalkotás képezte, amely aztán az alapító magyar kormány szándéka szerint és a város polgármestere, Bernády György személyes szorgalmazására, új alkotások beszerzésével tovább bővült, s a Kultúrpalota legfelső emeletén található Képtárban kapott elhelyezést. 1920 után a gyűjteményt, hatósági utasításra értékes román anyaggal egészítették ki, aminek egy részét később, a második bécsi döntés után a román hatóságok visszavonták. A háború után a gyűjtemény a marosvásárhelyi Művészeti Múzeumba került, amelynek tevékenységét a nyolcvanas évektől mind jobban ellehetetlenítették, a magyar anyag pincébe került. A valós anyagot majd csak 2002-ben sikerül újra nyilvánosan kiállítani. A gyűjtemény a XIX-XX. századi magyar és erdélyi képzőművészet egész sor kiemelkedő alkotását őrzi, az egykori adományozó szándékának megfelelően.
*
- A Bernády-gyűjtemény öt-hat teremnyi képet jelentett a valóságban, Vaszarytól Lotz Károlyig, teljesen magyar gyűjtemény volt, az első világháborúig, aztán utána kiegészítették még román anyaggal, meg erdélyi alkotásokkal, Vidával, Nagy Istvánnal, a vásárhelyi művészek munkáival, de egy időben le kellett venni s a pincébe dugni. Ez volt az első valóságos képtár, amit leendő művészekként láthattunk és örökké a szomszédságában éltünk. A kor legkiemelkedőbb művészei képviselve voltak benne. Óriási dolog volt látni egy serdülő gyermeknek és leendő művésznek, hogy miként lehet eredményesen eljutni az alkotás lényegéig.
(Művészeti könyvekhez hozzájutottatok-e annak idején?)
- A művészettörténetet nagyon komolyan tanították, legalább is a 20. századig. A modern dolgokat viszont nem lehetett nyíltan népszerűsíteni, de Nagy Pali azért hozta a saját albumait otthonról, s mutogatott nekünk ezt-azt, Picassót ugyan még nem, de Van Gogh-ot már igen, úgyhogy nekünk volt valamennyi fogalmunk... De a városi könyvtár is a palotában működött, a tanáraink csak bementek, amikor kinyitott, elhoztak onnan egy halom albumot s azokat végigmutogatták a szakórákon, annak függvényében, hogy éppen miről tanultunk, majd visszavitték. De mi is vehettünk ki könyveket, bejárásunk volt a könyvtárba, ott kutathattunk szabadon... Persze, az akkori művészeti nevelésnek volt egy erősen konzervatív jellege, olyan értelemben, hogy be volt határolva, mit lehetett csinálni.
(Tényleg, miket festettetek meg akkoriban? Milyen témák voltak akkor a menők?)
- Elsősorban az akkori divatos életképeket, tájképeket, portrét, csendéleteket, s annak a kornak megfelelően. Az úgynevezett új életet. A XIX. század stílusa meghatározóan ránk nyomta a bélyegét. Lényegében a magyar és a román klasszikus festészet legjava hatott ránk, azt próbáltuk eltanulni, de közben már Stefan Luchiant is becsültük, ami azért nagy dolog volt... A tanárok a témaválasztásba nem szóltak bele, de nem is voltunk mi nagy lázadók, azt festettük, amit tanítottak az iskolában, amit magunk körül láttunk az életben.
- 56-ra viszont határozottan emlékszem, az akkori történések keményen megérintettek bennünket. Utólag visszagondolva, azt mondom, valahol benne volt a légkörben a nyugtalanság, már az események előtt. Akkor ezt nem tudtuk megfogalmazni... Vásárhelyen sok diák tanult akkoriban, ott voltak a színisek, az orvosisok, sokan jártak oda közülük a kultúrpalotába, s féltettek bennünket, gyerekeket. Az igazgatónk, amikor megtörténtek az események, egy hétre vagy még tovább felfüggesztette a tanítást, az osztályfőnököket beültette a terembe, egy difuzort, vagyis a rádióműsort közvetítő hangszórót tett oda, az meg éjjel-nappal szólt a fülünkbe, és nem volt szabad a városba kimennünk. Hála istennek - mondom most... Mert könnyen lehetséges, hogy lett volna közülünk is áldozat, tudod, milyen forrófejű volt az ember fiatal korában...
- 56 nyarán vetítették Marosvécsen, ahol az iskolával, kisebbek és nagyobbak, nyári gyakorlaton voltunk, a Körhintát, Tőrőcsik Marival, s úgy érzem, annak a filmnek már akkor volt egy előüzenete az emberek felé. Még most is, ahányszor megnézem Fábri filmjét, mindig ugyanaz a zaklatott, nyugtalan érzés fog el, mint 56-ban... Nem tudnám megfogalmazni, mit éreztünk, de amikor bekövetkezett az esemény, akkor áramütésszerűen világos lett előttem: na, hát erről volt szó!... Akkor kezdtünk el bizonyos dolgokon gondolkozni, mélyebben, mint addig tettük. Én az oroszokkal szembeni gyűlöletemet már hazulról, a gyermekkoromból hoztam, az én édesapám nem átnevelve, forradalmár aktivistaként jött haza a fogságból, hanem végig szenvedte azokat az éveket... Pionír is a tudta nélkül lettem, egyszerűen fogtak s felavattak mint jó tanulót, s amikor megtudta, este azzal fogadott, hogy egy tányérra összevagdalt darabokra egy vörös rongyot, s azt mondta, tessék, ha neked piros nyakkendő kellett, akkor ez a vacsorád...
(Folytatom)
A Bernády-gyűjtemény szentedrei kiállítására (2007) készített emlékalbum fedőlapja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése