2010. november 2., kedd

Szerelem, anno 1910 (13)

A szamosi vashíd 1913-ban

("Beteg az én kicsi Szőkém...")


Olyan ez a vég, a befejező rész, mint egy váratlan pofon. Az eltelt esztendő komolyan megedzette Angélát. A szövegei után ítélve, legalább 3-4 évet bölcsült és láthatóan teljesen beleesett a nagy Ő-be. De ne legyünk emiatt szarkasztikusak: most, hogy azóta eltelt száz esztendő, és bizonyosan tudjuk, hogy csak a halál választotta el őket, kissé másként mérlegeljük a napló jelentőségét.  


A szerelem - ha akarta, ha nem - nagykorúvá avatta Angélát, mindenek előtt értékítéleteiben. Bölcsebb lett, asszonyosabb, szenvedélyesebb és céltudatosabb. Pedig a naplóból éppen csak egy-egy utalás, tőmondat vagy röpke jelzés figyelmeztet bennünket a folyamatra. Számomra érdekesnek tűnik az az óvatosság és el nem múló fenntartás, amivel szerelmi érzéséhez viszonyul. Az örökké jelenlévő kétkedő "hátha..." pedig nem gyengíti, csupán biztonságosabbá teszi az érzelmeit. Minden eshetőségre felkészül. A nagy örömre és a nagy csalódásokra is. Ezért is kellett szinte szószerint idéznem lejegyzett szavait, mert sosem dúskált a részletekben. Úgy vallott naplójának, hogy a részleteket, a legbennsőbb titkokat megőrizte saját magának.


"Nov. 10. Megint voltunk sétálni, láttam Őt. A vashídnál megállott, míg mi elhaladtunk. D. u. benn volt Iduska, ki akart vinni, de sok a dolgunk s nem mentem ki. Pedig üzente h. vár s csókolja a kezem.


Nov. 11-12. Mindig korán kelünk föl reggel, már 4-1/2 5 órakor.



13. Voltunk templomban s ott volt Ő is. A templomban V. Jancsi predikált gyönyörű szépen. Voltunk sétálni s Ő is jött utánunk mindenütt. D. u. bent volt Iduska s hozott 3 szál gyönyörű szép rózsát, Ő küldte kiengesztelés képpen, h. aznap éjjel múlatott. (Egy ezüstlakodalmon volt.)


14. Láttam a theológia előtt.


15. Semmi!


16. Esik az eső s mi itthon.


17. Láttam a Deák F. utcában. Eljött a kicsi hídig. Benn volt Iduska s kikért vasárnapra. Csak kiengednének! Őt láttam a Főtéren.


19. Ünnepélyünk volt s kikéreztem Ilonka n-től. D. u. voltunk színházban. Az Obsitost láttam. Nagyon szép darab. Csapó nagyon szépen énekelt. Este vártam a másnap reggelt. Kaptam egy 10,200 kilós csomagot.


Nov. 20. Rettenetes nagy hidegre ébredtünk. Először csak eső esett, de később elkezdett hullani a hó. 5-en indultunk neki ennek a rettenetes időnek. Szerencsésen kiértem, Iduska persze nagyon várt. Mivel cseléde nem volt, mindent mi végeztünk el... Eltelt az ebéd ideje is. Én éppen künn voltam a konyhában, mikor jött egy cseléd s a sógoromat kereste. Én persze küldtem a sógorom. De ő egy levéllel tért vissza. És a levelet Ő küldte. Beteg, nem jöhet! A d. u. meglehetős egyhangúan telt el. Ott voltak ugyan Szánthóék. De nekem hiányzott Ő. -


21. Írtam Neki, hyógyulást kívántam. - Gyakorlóban voltam s nem kaptam ki...


22. Voltunk sétálni, de nagyon egyhangú volt.


23. Semmi.


24. Csütörtök. Benn volt Iduska d. u. s mondta h. Ő beteg, nagyon beteg. Tífuszban van az én szőke kis babám. Édes Istenkém, és én most dolgozzak ki két tanítást... Éjjel retteneteseket álmodtam. Együtt voltunk valami temetésen...


25. péntek. A nap rettenetesen telt el. Vártam az éjszakát, h. az talán enyhülést hoz fájdalmamra. De az álom is csak megcsalt...


26. D. u. elmentem színházba mivel a jegy már váltva volt. De bizony nem igen tudtam odafigyelni. Inkább néztem a szőke "baba" fényképét. - Kiküldtem Iduskáékhoz egy levelet Neki. - 


27. Voltunk templomban de az én szőke kicsi babám nem jöhetett. Imádkoztam érette.


28. Láttam az unoka öccsét, de nélküle. Kaptam otthonról levelet. - Beteg az én kicsi Szőkém, nincs kedvem semmihez!


*


Eljött a karácsony, otthon voltam az én édes jó Anyukám s Apukám, Hozzámtartozóim körében. Boldog voltam, de mégsem teljesen, hiszen túl a hóval lepte hegyek mögött beteg az én kicsi babám. -
- ... - ... - Végre eljött!


Febr. 5. Künn voltam Iduskáéknál, de arra h. Ő odajőjjön nem is számítottam. Hisz olyan hosszú ideig volt beteg, nagyon beteg! -


D. e. 1/2 12 lehetett, mikor egy édes, szakállas bácsi kopogott az ajtón. Nem ismertem rá, pedig ő volt. Ő, mint mondta, a régi. Az első találkozás talán nem a legjobb volt. Ő nem és én sem tudtam beszélni. Talán azért, mert nagyon is sok mondani valónk volt. Annál többet érő volt a többi találkozásunk!


Febr. 19. D. u. 4 óra után jött oda, kaptam egy édes kis szerencsemalacot. Sokat bveszéltünk s együtt jöttünk be.


Febr. 28. Húshagyó van. Most egy éve... Mi is történt akkor? Nem, nem emlékszem rá, csak arra, hogy nagyon boldog voltam, hisz az az igazi boldogság, mire az ész nem emlékszik, csak a szív s az is csak annyit tud belőle, hogy élete nagyon boldog volt. - D. u. 4 órakor jött oda, egy szép ibolyacsokrot hozva a kezében.  -


Most láttam, hogy az az ábránd, ami egy évvel ezelőtt született agyamban, talán nem egészen ábránd, hiszen szeret. - Táncoltunk is! Oh, dehogy is volt az tánc!!! - Énekeltem Vele. Nagyon tetszett a hangom. Sokat, nagyon sokat beszélgettünk! Szeressem Őt...


Márc. 1. Hamvazó szerda. 6 órakor jött. - Akkor is azt fogom mondani? "Nem tudom. " Kaptam egy nagy ... tortát.


Márc. 11. Láttam! D. u. Iduska hozott be egy gyönyörű csokrot, Ő küldte. Este 1/2 11-kor utazik..."


*


Angéla igazi élete pedig csak ezután kezdődött. Mindez, ami az 1910-es évbe szorult, csak bevezetés, előjáték volt egy hosszú, dolgos életre, amelyben Angéla megtalálja a helyét választottja, a nagy Ő oldalán, aki kiváló professzora lesz a reáliáknak, s hamarosan gondja van arra, hogy szíve választottja ne csupán élettársa legyen, hanem kibontsa magából azt a tehetséget, ami egybekelésük után egyre nyilvánvalóbbá vált. Kihasználva azt a lehetőséget, hogy Angéla testvérhuga külföldi ösztöndíjat kap tanulmányaihoz, a nagy Ő biztatására Angéla is vele tart és kijár egy jeles festőiskolát. Hazatérve folytatja az önképzést, néprajzi érdeklődése is egyre nagyobb, később az újságírással is megismerkedik s élete végéig hű marad a tájképfestészethez. Úgy rajzolja a természeti környezetet, ahogy azt valamikor mestereitől megtanulta: mintha élő modell portréját festené, mintha emberi arcot kellene fölvigyen ecsettel a papírra, a vászonra.


Élete végéig hű marad ábrándjaihoz, családi kötelékeihez és a munkához. Álhatatossága, ha sűritve és rejtve is, de ott van a sorsfordító 1910-es esztendőben és annak halkszavú tanújában, a Poesis című kapcsos füzetben, amit ezennel szépen becsukok és felrakok a polcra...


Csíkszereda, 2010. november 2.

Nincsenek megjegyzések: