2011. március 30., szerda

Lírai tőzsde / SZEMELT versek (1)

Szinte kereken öt évvel a Lírai tőzsde. Fontos versek c. ciklusom első darabjának megszületése után (2006. március 29.) úgy éreztem, hogy a verses kalandnak nem merítettem ki minden lehetőségét s mától újabb játékba fogtam magamat: ezúttal "szemelt" versek replikáit igyekszem magamból felszínre hozni költészetünk gyakorlatilag kimeríthetetlen tárházából. Válogatásom ezúttal is hangsúlyozottan szubjektív, lelki-szellemi kötődésen túl senki se keressen benne semmilyen rendszert, logikát. (A ciklus címére Illyés Szemelt szőlő c. kötete ihletett, ezért is vele kezdem a sort.)


Csíkszereda, 2011. március 30.




ILLYÉS GYULA
Vidám reggel


Nagymosást, milyen gyönyörű
teregetést csinált a zápor;
tündököl tető, ég, fa, fű,
meg a szivem a tisztaságtól.


Megyek, még nem tudom, hova
megyek, hang nélkül énekelve,
utaim korlátlan ura,
hű tagjaim friss fejedelme.


Megyek a munkámmal, ahogy
az a kapás paraszt a dombra.
Munkám: lássam szavakba fogva,
hogy milyen elhagyott vagyok!


Megyek szöllők kis útjain:
ne találkozzam senkivel;
soha nem voltunk ily közel
egymáshoz, embertársaim!


Illyés Gyula (1902-1983) számomra elérhetetlen fenség, hűvös elegancia és hétköznapiságában is hiánytalan poézis. Megpróbálom magamban feltámasztani mindazt, ami benne, plebejusan is intellektuális, áradó költészetében vonz és taszít - szellemisége mágneses sarkait.


CSEKE GÁBOR
Szomorú este


Hetek óta száraz az ég
szeme, úgy vereslik a láztól,
mindenre fojtó por szitál
kegyes emlék a hullaházból.


Örök fogságban, mint aki
tudja, hogy lelke csupa dallam,
kussolásom nem alaki:
meglapulok minden kanyarban.


Roskatag lépteim alatt
tehetetlenség kérge reccsen:
nyelvem helyett döglött halak 
lebegnek tikkadt szájüregben.


Sehol egy rejtek, csak mező
terül alám, de mégse láthat
belém a világ, éjszakám
görögtűz és meddő varázslat.

2011. március 29., kedd

Paprikaültetvényem (14)

2011. március 29. Az öt palánta csupa Élet
Ahogy telnek a napok, mind jobban kihúzom magam. És büszke vagyok. Hogy belevágtam ebbe a paprika-kalandba. Pontosabban: hogy hagytam magam meggyőzni a belevágás felől.


Mert ez az igazság. Ha Ilonka nem mondja, nekem eszembe se jut ilyesmi. Egyszerűen csak jóízűen elfogyasztottam az általa hozott rokoni paprikát, amiről megállapítottam, hogy milyen finom. (Csípősben is van ám finom! Ami nem vadul, hanem elegánsan, szenvedélyesen, mély átéléssel csíp. Jön, hogy visszacsípje az ember...)


De ez csak játék a szavakkal. Amit a természet művel a cserepekben, az maga a nagybetűs Élet. Élet és erő van ezekben a palántákban, csak a színüket és a tartásukat kell megnézni. Csak így tovább!


Ráadásul milyen jó társaságban vannak. Csupa nemes szépség veszi körül őket. A szomszédok is csodájára jönnek az amaryllisz-sornak. Mert néhány napig pompézik és utána huss! Várhatunk egy fél évet. Legalább. Csak a zöldjük marad. De aztán az is elhull egy darabig. Új sarjadásig, bimbózásig.


2011. március 29. Jó társaság...

2011. március 28., hétfő

Dan Culcer: Válasz az identitásról...

Íme, egy olyan terület, amelyen látszólag nem értünk egyet. Azt írod:


«Érintesz viszont egy olyan kérdést is, amiben úgy érzem, egyelőre más a felfogásunk. És ez a romániai magyarság politikai szerveződése, képviselete. A Te szemedben az RMDSZ mint gyűjtőszervezet (párt) megléte politikai fiaskó, mondván, hogy a kisebbségi népközösségek is ugyanúgy elsősorban társadalmilag rétegződnek és ez meghatározóbb minden etnikai szempontnál. Azt gyanítom, ha magam is többségi lennék, valószínű én is így gondolnám, de mert kisebbségi vagyok, a kisebbségi léthelyzetben eltöltött közel száz esztendő tapasztalata arra figyelmeztet: mindaddig kell lennie egy erős és szavát a politikában egységesen hallató szervező erőnek, amely a tényleges kisebbségi érdekek mentén működik. A baj tehát esetünkben, meglátásom szerint, nem az RMDSZ-szel van, mert ő csak alkalmazkodik ahhoz az eredendően fonák helyzethez, amit a rendszerváltás óta számára az érdekérvényesítéshez teremtettek. Románia mai politikai berendezkedése ugyanis elismeri a kisebbségi érdekvédelmi szervezetek létezését és szerepét, ugyanakkor politikai súlyukat csak akkor fogadja el partnerként, ha a kisebbség aláveti magát a politikai pártszerveződés többségi rendszabályainak. A Dimitrie Cantemir emlegette "struccteve" állapotot tehát eleve már maguk a törvényes előírások hívják életre, kényszerítik a kisebbségre. Tovább pedig megint csak igazad van: e zsákba futás, e "párt is, meg nem is párt" identitás olyan helyzetekbe kényszeríti bele a kisebbséget, amelyekben nehéz helyes válaszokat megfogalmazni.


Nézzünk csak végig a romániai pártokon: jól látható, hogy az ideológia mentén való szerveződés látszat, máz csupán és egyik sem képes leképezni egy-egy társadalmi osztály, réteg, csoport sajátos érdekeit - annál inkább bizonyos, nehezen meghatározható érdekcsoportok viszonyát a hatalomhoz. Ebbe a táncrendbe kell beállnia a romániai magyarság szervezetének is, ha azt akarja, hogy egyáltalán labdába rúghasson. Én magam és még nagyon sokan - egyáltalán nem örülünk neki. Ezért, ha lehet, légy valamivel elnézőbb e tekintetben, s talán mégis létezik másfajta kiút is ebből a kutyaszorítóból.»


Véleménykülönbözőségünk csupán látszólagos. Lényegében egyetértünk. Csak az időzítés távlataiban különböznek. Tökéletesen igazad van a magyarok etnikai képviselete és a románok látszólag ideologikus pártképviselete közti viszony elemzésében. E képviseletet magam is ellenzem és helyében a Constantin Cojocaru kezdeményezte Néppárt típusú alakulatot támogatnék. Azt hiszem, érdemes volna belenézned elemzéseibe, s még inkább lefordítanod szövegeiből néhány passzust, hogy bemutathassuk véleménycserénk esetleges olvasóinak is.


De a román politikai reform, akárcsak a romániai élet erkölcsi és gazdasági megtisztulása, amely egyaránt érdekli a románokat és a magyarokat, nem jöhet létre, ha e pártokba szerveződött tolvajbandákat a magyarok az RMDSZ révén támogatják, az azonnali vagy középtávú közösségi érdekek nevében. Lépjünk tovább a konfederációra vonatkozó távlatok terve alapján. Az RMDSZ megőrizheti kulturális cselekvőkészségét, de más szövetséget kell keresnie, ahogyan azt Brüsszelben már meg is tette. Az EU-csapdából való szabadulás és a kelet-európai, balkáni és kaukázusi Központi Szövetség felé tájékozódás, amiről már írtam, nem lehetséges a Nagy-Románia, a Polgári Magyar Párt vagy az RMDSZ-típusú - valamennyi etnikai párt - révén, bár közöttük politikai erő és vehemencia terén különbségek vannak.


Amúgy folytatom a visszhangok, sajtóadalékok gyűjtését és szervezését. És főként a párbeszédünket. Hamarosan jelentkezem. Szeretettel és megbecsüléssel:


Dan Culcer

2011. március 27., vasárnap

Cseke Gábor: Az identitásról... (válasz Dan Culcernek)

Kedves Dan!


Az első szabad március 15 egyik
erdélyi plakátja (1990)
Fotó: Székely Sándor
Az identitásról általad írottakkal összességében és részleteiben is egyetértek, bár én személy szerint nem szentelnék neki ekkora elméleti teret, mert az én olvasatomban mindaz, amit a kérdésről igen dokumentáltan és meggyőzően elmondtál, szinte-szinte természetes. Igaz, a "homogenizációért" vívott és a "szeparatizmus" elleni dicső romániai küzdelemben egyszerűen nem osztottam a hivatalos és a többségi álláspontot, bár kénytelen voltam alkalmazkodni hozzá. Senki sem tudott hitelesen meggyőzni affelől, hogy miért van szükség országos méretekben, mindenre kiterjedően mesterkélt, erőszakos, az egyéni akarattal szembe menő közösködésre az iskolában, a társadalmi életben, a szórakozásban, a kultúrában, az intézményes struktúrákban stb. A közeledést, az átjárást értettem s el is fogadtam. De a végsőkig vitt, "égig érő" egyneműsítést már nem. Ahol csak lehetett s ahogyan lehetett, ha apró próbálkozásokkal is, de igyekeztem szembehelyezkedni vele; még akkor is, mikor a látszat egészen mást mutatott.


Vajon, nem azzal bonyolítottuk-kuszáltuk össze a dolgokat, hogy túl sokat foglalkoztunk így is, meg úgy is olyan kérdésekkel, amelyek amúgy nyilvánvalóságok? Ilyen értelemben például melegen köszöntöm azt a hozzáállásodat, amely szakítani látszik az aggodalmas, többségi paternalizmussal. Az említett atyáskodás ugyanis annyira nevetséges, hogy szóvá tenni is restellem. De meg kell tennem, mert mostanig valahogy mindig bennem rekedt az a határozott elutasító vélemény, mely a kisebbségiek érdekeit, sorsát "féltő" - bár eközben a kisebbségi helyzetet és problematikát teljesen félreértő, vagy egyáltalán nem érzékelő, önáltató, fensőbbséges - többségi jóindulatára bennem kialakult. Külön örvendek annak a merész, ugyanakkor a lehető legtermészetesebb kijelentésednek, hogy "A románoknak nincs miért aggódniuk azért, mi történik azokkal a magyarokkal, akik nem tudnak románul. Az ő bajuk. Nem találnak majd munkát, csak egy majdani MAT-ban, annak is XXI. századi kiadásában. Na és? Szaporítani kívánják a munkanélküliek számát? Mi közöm nekem hozzá? Nem lesz joguk munkanélküli segélyre, ha visszautasítják az etnikailag védtelen vidéken való munkalehetőséget." Azt hiszem, ennél többet nem is várhat el jelen pillanatban egy romániai romántól egy magamfajta romániai magyar. Túl sok minden történt az elmúlt kilencven valahány évben - de ha jól meggondoljuk, még régebb óta is, bizony! - népeink között, körül, nyíltan és fű alatt is, hogy a leghitelesebb alapállás a korrekt, objektivitásra törekvő távolságtartás legyen. Ami - ahogyan igen helyesen írod - nem elzárkózás, nem áthatolhatatlan fal, de olyan, ami az "égig ér". 


Sajnos, azt is látnom kell, hogy idézett passzusod utolsó mondatában - talán akaratlanul, reflexszerűen, szándékod ellenére? -  benned is felágaskodik a burkolt figyelmeztetés, s ezért mintha azt is üzennéd: vigyázz, mert ha nem tanulsz meg románul, nem lesz jogod munkanélküli segélyre! Pedig amit mondasz, az tökéletesen igaz. De szerintem hagyni kell, hogy mindenki kóstolja meg újra és újra, a saját bőrén és tapasztalata árán ezt az igazságot. Ezeket az érveket úgyis elmondták már ezerszer a kisebbségieknek, volt alkalmuk tanulni belőle; ha akarnak. Ha meg nem, hát nem... Egyáltalán, a föl nem ismert evidenciák megtapasztalása az egyetlen lehetséges és célravezető nevelőeszköz.


Úgy, ahogyan azt éppen most "történelmi igazságtevő"-ként kéretlenül fellépő ifjú pénzügyőr kóstolgatja, milyen az, ha a székely provincia relatív védettségéből kikerülve, országos méretekhez kell igazodnia; aki - naivan? provokációs céllal? saját kezdeményezésből? felbujtásra? reméljük, egyszer még kiderül - úgy gondolta, hogy reá vár a szent feladat Avram Iancut fellógatni - bár képletesen, de éppen március 15-én, a világmagyarság ünnepén - mindazért, amit a történelem a román-magyar kapcsolatokban negatívumként felhalmozott.

2011. március 26., szombat

Dan Culcer: Az identitásról. Korlátok, falak, házak, utak, dragománok

Babel tornya

Folytatjuk levélváltásunkat Dannal, ma az ő levelét, holnap az én válaszomat lehet olvasni ezen a helyen. A téma a megszokott: az együttélés kimeríthetetlen, örökké régi-új vonatkozásai, mindenféle irányból és szemszögből megszemlélve...


Mariana Şora, a kiváló esszéíró és műfordító említette egy Leonid Dragomirnak adott interjújában, hogy Nae Ionescunak egy 1937-es vagy 38-as előadásán tett kijelentése - “A nemzetek közt olyan falak állnak, melyek a földtől az Istenig érnek” - úgy rögződött őbenne, a hajdani egyetemista lányban, mint egy “emlékezetes és lehengerlő mondat”. Amelynek pedig sikerült eltávolítania ezt az értelmes és szorgalmas temesvári zsidó diáklányt Nae Ionescutól, akinek addig ugyanúgy lenyűgöző hatása alatt volt, mint sok más korabeli egyetemi hallgató.


Vajon ennyire zseniális volt Nae Ionescu? Nem tudom. De ha Goethe lángész volt, akkor Nae Ionescu biztosan nem volt az. Sokkal inkább filozófus-edzőnek tűnik a szememben, olyan értelemben, ahogyan talán Noica szeretett volna maga is lenni a fiatalság számára, a kommunista időkben. Vagyis, oda szeretett volna hatni, hogy akik a dogma és a cenzúra kényszere folytán elfelejtettek gondolkozni, szabad emberek lehessenek, önállóan használják a fejüket, amely a saját vállukon nyugszik. Büszkén, egyenes derékkal.


Nae Ionescu kijelentésére visszzatérve, mindaz, amit a nemzetről tudok, valahogy az ő emlékezetes mondatát igazolja, s valószínűleg érvényes formája ekként hangzana: “A nemzetek közt falak állnak, amelyek a földtől az Istenig érnek.” Ámde a falak nem csupán elválasztanak, hanem védenek is. [És minden falon léteznek kapuk. Valamennyi biológiai vagy társadalmi sejtfal átjárható mindaddig, amíg roncsolódnak... ]


Ha nem így történne, úgy nem volnának élőlények, mértani testek, nem léteznének nemzetek, de köztük lévő kapcsolatok és kölcsönösségek sem. Ez egész egyszerűen biológiai, élettani, matematikai, mértani probléma, és nem politikai vagy erkölcsi kérdés. Nem létezhetnének különálló “testek” elhatárolódás nélkül, a határok pedig, bár átjárhatók, ezen a téren nélkülözhetetlenek, nem egyszerűen csak konvenciók vagy eredetmítoszok következményei.



2011. március 24., csütörtök

Paprikaültetvényem (13)

2011. március 24. Mankóval...

Ügyes kicsi mankót kaptak a paprikapalánták.FehéretvékonyatKecsesetValamikormarokkópálcikák voltak azok a karókmikor agyerekek kicsik voltak, a padlóra hasalvaizgultunkkinek mozdul meg a pálcája s a pálcanyomán a kesze-kusza építménye...


Milyen hogy azokból a régvolt időkbőleltettük a kis fehér pálcikákat. Most olyan jól festenek a vékonyzöld palánták mellett, mint egyenruhás katonák kezében a zászlórúd.


Hanem azért mégis csak mankók azokmert ahirtelen nőtt paprikák dereka szörnyen gyönge lett, a palánták pedig úgy fordulnak az égen vándorló nap irányábamintha maguk is napraforgók lennénekPedig paprikákReméljükminden  lesz a továbbiakban is.


2. kép
Hanem az Ilonka virágoskertjébe új lakók érkeztek - ez ám az újságKét napjavirágüzletekbenjárva-kelve felfedezett két kinyílt törpeamaryllisztegy fehéret (2. képés egy vöröset (3. kép),  melyek nagyjából ugyanolyanok, mint nagyra nőtt rokonaikcsak filigránabbakkecsesebbek és - törékenyebbekIgazából az ő példájukat követtük a paprikák esetében is - mert ezeket a langalétavirágokat aztán tényleg meg kellett ám támogatni egy-egy tartósabb karóvalmert különben mélyhajlongással tisztelegtek volna előttünkEkkora megalázkodást pedig nem tűrhettünk.


3. kép
mai képek egyként mutatják a paprikákat s az amaryllisz-fronton történt újdonságokat: a már kinyílt virágokat és a készülődőduzzadó bimbókat. Jaés az erkélyablak elé került egy sárgás-vajszínű, áttetsződiffúz drapériamely a napfényes nyári időkben majd óvni fogja a növényeket a gyilkos tűző melegtőlEgyelőre széthúzva tartjukmert a tavaszi napra ki vannak szomjazva virágaink.


2011. március 24. Nyílások és bimbók