2011. június 3., péntek

Mária erejével



Ma este 18 órakor, Sepsiszentgyörgyön megnyitom Petrás Mária csángó kerámiaszobrász vándortárlatát. A beszéd szövegét csütörtök délután sikeresen, és megelégedésemre formába öntöttem, ám este, egy óvatlan mozdulat folytán, végzetesen töröltem. Csak nagy szellemi erőfeszítések árán sikerült rekonstruálni. Íme...


*



A moldvai Diószénben született, ma Pomázon élő Petrás Mária nagyszerű kerámiaszobrocskáiról, ezekről az ihletett és örömöt, ünnepélyességet árasztó alkotásokról hirtelen nem is tudja eldönteni az ember, hogy mit siessen azonnal leszögezni. A csendes szemlélődés ilyenkor a legjobb tanácsadó, hiszen az itt látható alkotások mindegyike egy akadályokkal, gondokkal és vargabetűkkel tűzdelt életút mentén teremtődtek, a művésznő legbensőbb érzéseiből és harmónia utáni vágyából.

A Mária-ábrázolások mintegy kiemelik az alkotót a ma kerámiát művelők táborából. Törekvése, stíluseszménye annyira egyedi és személyre szabott, hogy összetéveszthetetlenül tudjuk minden esetben beazonosítani. Ugyanakkor a rendkívül nagy számú kiállítás, amelyekből Erdélyen és az anyaországon túl bőven jutott más, távolabbi égtájakra is, azt jelzik, hogy népszerűsége töretlen, befogadása egyértelmű, s az alkotó legmélyebb szándékai is maradéktalanul célba találnak.

Az élet nem kényeztette el Petrás Máriát: születésétől mindegyre meg kellett küzdenie azért, hogy meglelje valódi identitását, elhivatottságát. A sok akadály, nehézség, korlát dacára sok jó, sőt váratlan segítség is jócskán rátalált művésszé válásának csöppet sem egyenes, fáradságos útján. Egy 2006-ban adott interjúban arról szólt, hogy "voltak nagyon-nagyon rossz időszakaim és tapasztalataim. Erdélyt nagyon szerettem. Hetvennégyben kerültem Erdélybe, és Erdély egy csuda világ volt akkor nekem. Elképzelhetetlenül csodálatos, gazdag lehetőségek tárháza tárult elém. Én egy olyan kis szegény faluból kerültem oda, ahol a megélhetés mindent felőrölt."

A netán végzetessé váló felőrölés elől Petrás Mária, csángó népének hagyományaihoz híven, az ünnep megtartó erejébe kapaszkodik. Egyúttal bennünket is erre biztat. Tudja, hogy a bajokon, az elesettségen, a szenvedésen mindinkább már csak a hit, a tiszta érzelmek segítenek, minden más - beleértve a politikát is - kudarchoz vezet. A munka, a kínlódás elkerülhetetlen, mert ez határozza meg mindennapi talpon maradásunkat. Mégsem a mindennapi munka, a kapáló asszony az érdekes számára. Az embernek ugyanis épp úgy szüksége van a szárnyakra, ha csak láthatatlanokra, képzeletbeliekre is, az ünnep felhajtó erejére.

"Mi gyerekként egész héten az ünnepet vártuk - vallotta a már említett interjúban -, hétköznapokon napkelettől napleszentülésig dolgoztunk. Szombaton délben abbahagytuk a munkát, készülődtünk a vasárnapra, mentünk gyónni, főztünk előre másnapra olyan étkeket, amelyeket el lehetett tárolni. Mi, gyerekek reggel elmentünk kismisére, a felnőttek később nagymisére. Az ünnepi mise két-három órás volt, és délelőtt nem is volt idő másra. Ebédeltünk, beszélgettünk, és estefelé megint mentünk vecsernyére. Ez egy nagyon szép gregorián szertartás volt, amiből mi, gyerekek persze nem értettünk szinte semmit, de átéltük teljes lelkünkkel. Olyan jó volt énekelni, hogy úgy éreztük, hogy együtt felemelkedünk, szétrepedésig énekeltünk, az a nagy tömeg hangosan és emelkedetten zengett, fel az égig... Az ünnep fontos volt nekünk, ezért idézem vissza újra és újra."

A Szervátiusz Jenő-díjas képzőművész, aki egyúttal avatott népdalénekes is, örömmel rendeli alá művészetét annak az üzenetnek, melynek jegyében ez a számos erdélyi helységben megfordult vándorkiállítás eljutott Sepsiszentgyörgyre is. Tárlatának következetes mentoraként, a Hargita Megyei Kulturális Központ tudatában van annak, hogy a mai, a II. Székelyföldi Napok pünkösdváró hangulatú keretébe illesztett esemény nem csak egy akármilyen állomás a sok közül, hanem kiemelt pillanata a megőrzött, de már erősen erodálódó, hagyományokhoz való alkotó ragaszkodásnak, ráadásul egy olyan helyszínen, mint a művészeteknek illő helyet adó Míves Ház.

Fogadják hát szeretettel!

2011. június 3.

Nincsenek megjegyzések: